Az egyik főszervezőt és a Szociálpszichológia Tanszék oktatóját, Lantos Nórát kérdeztük a konferencia jelenéről és jövőjéről, valamint a digitális átállásról. Szavaival élve a konferencia és a címe is aktuálisabb lett, mint valaha – nem gondolták volna, hogy ennyit változik a világ 2020-ban, ez az esemény pedig egy jó lehetőséget nyújt a „találkozá...
0 hozzászólás
A 2018 őszén alakult szervezet olyan egyetemi hallgatók összefogásával jött létre, akik frissen megszerzett tudásukat szerették volna minél tágabb közegben hasznosítani. Olyan programokat szerveznek, melyek a társadalom működésének megértésében nyújtanak segítséget. A Polémia Intézet azonban nem csak a politikatudomány szemszögéből vizsgálja...
Második Hullám néven megjelent az Ökotárs Alapítvány kiadványa, amely a civil szervezetek koronavírus-járvány alatti jó gyakorlatait gyűjti egybe. A füzet célja, hogy megmutassa, a civil szféra nagyban hozzájárul a járvány kezeléséhez, és útmutatóul szolgáljon mindenkinek, aki civilként tenni szeretne a bajba jutottak megsegítéséért. A másodi...
A kritikai kultúrakutatások második hullámára brit kutatásokként szoktak hivatkozni. Az előző cikkemben tárgyalt chicagói iskolával való párhuzam miatt gyakran emlegetik ezt az irányt birminghami iskolaként. Ezt az elnevezést nem meglepő módon azért kapta, mert a legfontosabb vizsgálódások Birminghamben, egész konkrétan a helyi egyetem Kortárs Krit...
A társadalomtudományok művelői közül sokan kezdik meg olyan célokkal a tanulmányaikat, hogy munkájukkal majd hatást gyakorolhassanak a világra, közreműködhessenek a megtapasztalt társadalmi problémák megoldásában. Azonban általában azzal kell szembesülniük, hogy kutatásaik eredménye csak egy szűk szakmabeli réteghez jut el, nincs befolyással a való...
A Civil Körkép rovatunk legújabb vendége egy nemrégiben alakult blog szerzőpárosa volt, akik nem kisebb feladatot vállaltak magukra, mint hogy közös gondolkodásra sarkalják az embereket. A scholapolitica két alapítója, Laki Mirjam és Harmati Ferenc mutatta be nekünk a hiánypótló kezdeményezést.Milyen céllal jött létre a scholapolitica?Többes célt t...
Mint Frankenstein a maga bizarr, de annál emberibb nagyravágyásával és lehetetlen ötleteivel a gondolataiban nézhetett hitetlenkedve szörnyére (igen, Mary Shelley regényében maga az alkotó, nem pedig a szörny viseli ezt a nevet, minden más hibás popkulturális berögződés), úgy néztem én is a megalkotott, de hál' égnek elméletben maradó hallási kísér...
Idézzünk fel egy kedves emléket – egy fahéj- és narancsillatú karácsonyt, egy várakozást a piskótaízű mennyországra, vagy egy vasárnapi tyúkhúslevest, régi családi históriákkal fűszerezve- a nagymamánkkal. Amennyiben az Olvasó volt szerencsés megélni ezeket, bizonyára felsejlik előtte a családtagjai kinézete. De vajon, ha az arcára gondol, mit tudn...
Az előző cikkemben azzal foglalkoztam, hogy a társadalmi problémák hogyan jelennek meg a filmkultúra egy kisebb szegmensében, a horror területén. Ez a műfaj bár érdekes megközelítést tud nyújtani, és képes egyfajta szociális érzékenységgel vegyített szorongás kialakítására is, azonban a felhasznált eszközei miatt csupán egy szűkebb réteget ér el (m...
Segítsétek ti is a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság – GYIÖT legújabb projektjét. Az alábbi űrlap kitöltésével a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaság projektelőkészítő munkáját támogathatjátok. A kérdőív kitöltése körülbelül 5-10 percet vesz igénybe, s arra a kérdésre keresik a választ, hogy a 13-30 év közötti fiatalok jellemzően m...
Ha az Olvasó ismerős a Facebook és egyéb szociál média platformokon, bizonyára találkozott már különböző elmejátékokkal (mind trick), melyek az agyunk természetes tévedéseit kívánják felfedni. Ezeket mindenki „elköveti", így ne érezzük magunkat butábbnak, ha bedőltünk egy-egy ilyen posztnak. A továbbiakban egy ilyen trükköt leplezünk le, és mutatju...
„Úgy gondolom, hogy az ember agya eredetileg olyan, mint egy kicsi üres tetőtér, ami a saját maga választotta bútorokkal kell berendeznie." – állítja Sherlock Holmes, a Doyle regényekből ismert, azóta számtalan feldolgozásban modenizált 19. századi, fiktív detektív. „Egy bolond felhalmoz mindenfélét, amivel csak találkozik, és így a tudása, amely h...
A szociológiában az egyik legrégibb vita, hogy mennyire van helye még az osztály fogalomnak. Számos társadalomtudós hajlik a fogalom és az általa nyújtott értelmezési keretrendszer elvetése felé. Abban sincs azonban egyetértés, hogy az elavultnak minősített kategóriát mi váltsa fel. Egyes hangok az individualizációra hivatkozva elvetnének mindenfél...
Az intézményesült nonprofit szektor szereplőit számos módon csoportosíthatjuk. A csoportosítások különböző szempontok szerint történhetnek. Lehetnek jogi szempontból, költségvetési szempontból, a leggyakoribb azonban a működési területi szempont, amelyből nemzeti szinten minden ország saját kategorizálást használ. Természetesen a kategóriák között...
A civil társadalomnak, mint szocializációs ágensnek is kiemelkedő funkciója van. Nem csak a politikai döntéshozatalban van elengedhetetlen szerepe a civil szférának, hanem a politikai szocializációban is. A szocializáció egyik elemeként megjelenő politikai szocializáció célja, hogy az egyének politikával szembeni viselkedésére, politikához való vis...
Amint megszületünk, kapaszkodót keresünk. Gondoljunk csak a Moro-reflexre: ha meginog körülöttünk a világ, belecsimpaszkodunk a hozzánk legközelebb álló személybe. Bár maga a reflex pár hónap után eltűnik, magát az ösztönt, mely embertársainkhoz béklyóz minket, sosem hagyjuk el. Szépen jellemzi az emberi psziché egyik legnagyobb igényét: a kötődést...
Mi köze egymáshoz az USA világháborús parancsnokságának, egy munkamániás, ambiciózus vállalkozónak és egy oltásellenesnek? Csak annyi, hogy mind ugyanazon logikai hiba áldozataivá váltak. De mi az a túlélési torzítás, és miért ilyen könnyű elkövetni?A túlélési torzítás azt a logikai hibát jelenti, amikor egy jelenség vizsgálata során csak az egyik...
„Életed gyenge szál amellyel szőneka tájak s mult dob hurkot a jövőnek:amit hoztál, csak annyira tiedmint a por mit lábad a szőnyegen hagy.Nem magad nyomát veted: csupa nyom vagymagad is, kit a holtak lépte vet."Babits Mihály: Csak posta voltálAz ember az egyetlen élőlény kifejezett haláltudattal. A felismerés, hogy az élet véges és megismételhete...
Az ELTE Társadalomtudományi Karának, Közösségi és civil tanulmányok képzésének tanárai, hallgatói, és a szakma művelői indítottak el egy új blogot a tumblr felületén. A "Közösségi munka távolságtartás idején" elnevezésű "krízisnapló" célja, hogy a szakhoz kapcsolódó szakemberek, oktatók és hallgatók reflektálni tudjanak a...
A Civil Körkép rovatunk legújabb vendége az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán működő Felvtételi Előkészítő Bizottság. A több, mint 50 éves múlttal rendelkező szervezet oktatási tevékenysége a mai napig kiamagasló és eredményes. Gozdán Dórával, a FEB magyar frakció vezetőjével beszélgettünk a szervezet tevékenységéről, a magyar oktatás hel...