5 perc olvasási idő (923 szó)

,,Sokszor az is feladatunk, hogy megmutassuk nekik az irodalom és a történelem fontosságát" - interjú a FEB-bel

A Civil Körkép rovatunk legújabb vendége az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán működő Felvtételi Előkészítő Bizottság. A több, mint 50 éves múlttal rendelkező szervezet oktatási tevékenysége a mai napig kiamagasló és eredményes. Gozdán Dórával, a FEB magyar frakció vezetőjével beszélgettünk a szervezet tevékenységéről, a magyar oktatás helyzetéről és a koronavírus miatti időszak változásairól. 

​2018-ban ünnepelte a szervezet az 50. születésnapját. Mi az az alapcél, ami azóta is összetartja a FEB-et?

Kezdetben az volt a célunk, hogy az ELTE Állam- és Jogutdományi Karára jelentkezőknek segítsünk az egyetemi felvételijükben, azonban ezt a célt a központi felvételi rendszer bevezetésével felváltotta az a szándék, hogy továbbtanulási céltól függetlenül minél több érettségizőt támogathassunk a sikeres történelem és magyar érettségi megtételében. Másodlagos célunk pedig az, hogy nyitottabbá tegyük a középiskolásokat az irodalom és a történelem iránt, hiszen mi magunk is− a segítő szándék mellett − e két tárgy szeretete miatt oktatunk.

Hogyan épülnek fel a tanfolyamok? Kik tudnak részt venni rajta?

Alapvetően kétféle tanfolyamot indítunk minden évben, nappali és levelezős formában. A nappali tanfolyamos diákjaink számára történelemből és irodalomból is minden héten hétfőtől szombatig délutáni órákat tartunk, a jelentkezők szabadon választhatnak, hogy melyik napon járnak be hozzánk, így reményeink szerint mindenkinek összeegyeztethető a febes órája az iskolai vagy egyéb elfoglaltságaival. Akiknek még így sem járható út a nappali tanfolyamunk, számukra online felületen biztosítjuk hétről hétre a tanulási segítséget részletes vázlatok, tesztek, érettségi típusú feladatok összeállításával és természetesen kijavításával. Tanítványaink közül a legtöbben persze végzős gimnazisták, de gyakori, hogy alacsonyabb évfolyamra járó vagy akár már az iskolapadból kikerült, javító vagy szintemelő érettségit tevő diákjaink is vannak. A tanfolyamok felépítése is azt a célt szolgálja, hogy lehetőleg mindenkinek tanulási segítséget tudjunk nyújtani, aki szeretne egy iskolán kívüli támaszt az érettségi vizsgáihoz.

Kik tartják ezeket a képzéseket és milyen módszereket alkalmaztok?

A képzéseket szervezetünk tagja, tehát ELTE ÁJK hallgatói tartják, azonban sokszor megesik, hogy egy-egy óra megtartására volt tagjainkat kérjük fel, akik mostanra gyakorló jogászokként és politológusokként töltik napjaikat. Ahhoz azonban, hogy valaki a FEB tagjává válhasson, egy egész tanéven keresztül részt kell vennie a hospitens programunkban, vagyis óráról órára egyre nagyobb anyagrészek letanításával kell felkészülnie és bizonyítania, hogy alkalmas a tanítványok megfelelő felkészítésére. Az óráinkat talán egy iskolai óra és egy szakkör keverékeként a legegyszerűbb elképzelni. A napi lebontás szerinti csoportok egész évben ugyanazzal a "febessel" dolgoznak, így pár hét után már személyes, közvetlen kapcsolat tud kialakulni a csoporton belül, ez nagyban megkönnyíti, hogy a tanítványoknak leginkább megfelelő módon gyakoroljunk az érettségire, legyen ez akár verselemzés, esszéírás, próbaérettségi feladatsorok megírása. Az azonban egységes célkitűzés, hogy a tanfolyam egy éve alatt az egész középiskolai anyagot átvegyük, alapvetően emelt szinten.

Egyre nagyobb a diákok leterheltsége itthon és egyre kevesebb egyéb elfoglaltságra van idejük. Mi az a plusz, ami miatt titeket választanak?

Azt hiszem, ebben a legfontosabb ok az, hogy ahogyan már említettem, a febes tanár és diákjai között nagyon szoros kapcsolat tud kialakulni a közös munka során. Ebben kulcsszerepe van annak, hogy viszonylag kis létszámú csoportokban tanítunk, így meg tudjuk adni azt a plusz odafigyelést egyesével mindenkinek, ami egy „sokfős" osztályban nem feltétlen tud megvalósulni. Szintén lényegesnek tartom, hogy tekintve, hogy egyetemisták vagyunk és korban nem állunk olyan távol a diákjainktól, könnyen fordulnak hozzánk akár a tananyaggal kapcsolatos kérdésekkel, akár pályaorientációs problémákkal, és maguk az órák is hatékonyan, de mindig nagyon jó hangulatban telnek. De ha két lábbal akarunk állni a földön, az sem elhanyagolható szempont, hogy egy magántanárhoz vagy más felkészítő tanfolyamhoz képest, az anyagiak tekintetében is az egyik legjobb lehetőség a FEB.

Számos szakmai vita folyik a magyar oktatás helyzetéről, amit az új NAT bevezetése csak még jobban feltüzelt. Ti, szervezetként mennyire érzékelitek az oktatási rendszer elmaradottságát?

Mi leginkább abban tapasztaljuk ezt, hogy a diákjaink többsége teljesen kiábrándulva érkezik meg hozzánk és emiatt sokszor az is feladatunk, hogy megmutassuk nekik az irodalom és a történelem fontosságát és a hatalmas mennyiségben elvárt lexikális tudásban rejlő összefüggéseket, tanulságokat. Magyaros febesként számtalanszor látom azt a tanítványaimon, hogy félve, rosszabb esetben unottan kezdenek bele egy-egy vers elemzésébe. Ez érthető is, hiszen borzasztó nehéz tud lenni olyan művek megértése és élvezete, amelyek látszólag ma már semmilyen mértékben sem relevánsak az életükben, arról nem is beszélve, hogy idejük sincs belemélyedni egy-egy alkotó életébe vagy mű mondanivalójába, hiszen versenyt futnak az idővel és a tananyag mennyiségével. Pontosan emiatt, a diákjaim sikeres érettségije mellett, én akkor tartom igazán sikeresnek a tanfolyamot, ha a félsz és nemtörődömség helyett azt látom a tanítványaim szemében, hogy már számukra is minden vers tud mondani valamit.

A jelenlegi járványhelyzetben, hogyan tudnak részt venni a diákok a tanfolyamokon?

Rendhagyó megoldásokkal igyekszünk segíteni az érettségire való felkészülésben, tanfolyamaink teljesen online fórumra álltak át, vagyis írásban kiküldjük tanítványainak az órai anyagokat, teszteket, emellett pedig digitális oktatás keretében tartjuk meg az órákat vagy igény szerint az egyéni konzultációkat. A szóbeli érettségire fókuszáló Tavaszi Táborunk helyett idén a jelentkezők szóbeli tételeit írásban dolgozzuk ki számukra, valamint a történelem érettségihez szükséges jogi alapismereteket oktatóvideók formájában juttatjuk el tanítványainkhoz. Illetve összeállítottunk egy csomagot, amelyet honlapunkon bárki elérhet. A csomagban kvízeket, kidolgozott anyagrészeket és próbaérettségiket talál, aki gyakorolni szeretne, de lehetőséget biztosítunk arra is, hogy egy érettségi-szimuláció keretében a szóbeli felelésben is kipróbálhassák magukat az érdeklődők.


Látva a járványhelyzet miatt kialakított megoldásokat, azt gondolom, aki a FEB csomagjaiból fog készülni, nem kell félnie a következő időszakban. Ha még több érdekességet szeretnétek megtudni a FEB-ről, látogassátok meg a weboldalukat, vagy kövessétek őket a facebook-on. Az online tanfolyamokt pedig itt találjátok.


kép forrása: feb.hu


„Tanár úr, nincs netünk” - a "home learning" kérdé...
BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI TEREK ÖSSZEFOGÁSBAN - AVAGY AZ...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 18. csütörtök