A társadalmi problémák végre mainstreamek

Az előző cikkemben azzal foglalkoztam, hogy a társadalmi problémák hogyan jelennek meg a filmkultúra egy kisebb szegmensében, a horror területén. Ez a műfaj bár érdekes megközelítést tud nyújtani, és képes egyfajta szociális érzékenységgel vegyített szorongás kialakítására is, azonban a felhasznált eszközei miatt csupán egy szűkebb réteget ér el (még akkor is, ha Jordan Peele sikerrel vegyíti ezt a stílust a közönségfilmekkel). Hiába mutat a 70-es években készült A texasi láncfűrészes mészárlás egy rémisztő képet arról, hogy hova vezethet, ha hagyjuk az izolált vidéki területeket leszakadni, de a benne levő erőszak vagy a rémisztő hatás kedvéért szinte kikarikírozott karakterek sokak számára nehezen fogyaszthatóvá teszik. Épp ezért fontos, hogy a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek ki tudjanak törni a rétegfilmek gettójából, ahova a közönség száműzte őket, és az általuk felkarolt témák képviselve legyenek a legnagyobb sokaságot elérő mainstream filmekben. 

​Ennek a megvalósulása az utóbbi években el is kezdődött, a társadalmi problémákat bemutató filmek kitörtek a sokak számára dohos és elidegenítő művészmozik, vagy az egysíkú vígjátékok rövid, a tanulságot didaktikusan elmagyarázni kívánó ketrecéből és elérték, hogy úgy szólítsanak meg egy széles nézői réteget, hogy közben a bennük hordozott üzenet ne vesszen el a sablonok között. Nem feltétlenül a leginkább szakmai elismerés, de mindenképp az egyik legnagyobb presztízst jelentő díj (elsősorban persze az amerikai filmiparban) az Oscar, ami egy jó indikátora is lehet emiatt annak, hogy mennyire van a mainstream filmekben komolyan véve egy adott téma.

Érdemes összevetni az elmúlt öt év díjátadóit és az azon felvonultatott filmeket a 96-2000-ig tartó időszakkal, hogy lássuk húsz év alatt mekkorát fordult a világ, milyen erők hatnak ki korunk filmeseire. A 90-es évek egy kvázi gondtalanságban telt a világ nyugati felén, amiben minden rossz élményt elnyomott a hidegháború befejeztével beköszöntött optimizmus. Francis Fukuyama meg is írta, hogy a történelem véget ért, a liberális demokrácia és a szabadpiaci kapitalizmus vált az egyetlen világrendé. Ezt persze azóta visszavonta, illetve akkor is sokan vitatták, de a 2001-es terrortámadásokig sokak fejében élt ez a kép, a társadalmi különbségek pedig csak másodlagosak lettek az államszocializmus felett aratott liberális győzelem fényében.

Ezt az időszakot a filmművészetben is a társadalmi problémák helyett a különböző történelmi események, egzisztencialista drámák és nagyformátumú személyiségek életéről szóló filmek uralták. Ha megnézzük, hogy milyen filmek nyertek ebben az öt évben a legjobb film kategóriában nehéz nem észre venni egy mintát. 1996-ban a Mel Gibson rendezte, William Wallace skót szabadságharcos életét bemutató A rettenthetetlen, 97-ben a világháborús romantikus dráma Az angol beteg, 98-ban a Titanic, ami a hajókatasztrófát egy szerelmes filmbe ágyazva mutatja be, 99-ben a Szerelmes Shakespeare című, Shakespeare élete által ihletett romantikus film, 2000-ben pedig az Amerikai szépség. Ez utóbbi egyetlen, ami kilóg a sorból, Sam Mendes filmje ugyanis bár kizárólag lélektani témákkal foglalkozik, a karaktereken keresztül mégis bemutatásra kerül az amerikai kertvárosi életről, az amerikai álomról kialakított idilli kép hamissága. A díjra jelölt 25 film közül azonban csak ez foglalkozott komolyabban társadalmi témákkal, a másik 24 a díjátadókon mindig képviselt életrajzi és történelmi filmek, (Elizabeth, Apolló 13, Az őrület határán) vagy a plasztikusan előadott, az érzelmek felkorbácsolását szinte kizárólagosan megcélzó drámák.

A 2010-es évek a 90-esekkel ellentétben nem optimizmussal, hanem a 2008-as bankválság okozta gazdasági recesszióból való kilábalással kezdődött világszinten. Ez a különböző gazdasági- és jogegyenlőséget zászlóra tűző mozgalomnak biztosított stabil alapot és jelentett nekik komoly társadalmi támogatottságot. Sorra jutottak jelentős befolyáshoz olyan politikusok és pártok, akik korábban határozott baloldali nézeteik miatt eddig partvonalra voltak szorulva, így lett nemzetközileg ismert Bernie Sanders, Jeremy Corbyn, a Podemos és közben olyan, a társadalmi egyenlőtlenségek különböző dimenzióit kezelni kívánó szervezet alakult vagy erősödött meg, mint a faji megkülönböztetéssel foglalkozó BLM, illetve a szegénység ellen küzdő End poverty now, Magyarországon pedig a közélet iskolája is ebben az időszakban jelent meg, a globalizációkritikus zöldpárt, az LMP pedig bejutott a parlamentbe.

Ebben a szellemben a 2010-es évekre, különösen azok második felére a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek és sorozatok elkezdtek sokasodni, nem csak a mozik vetítőtermeiben, de a díjátadók jelöltjei közt is. A már előző cikkemben említett horrorfilmek csupán egy kis szegletei ezeknek, de mutatja, hogy a társadalmi témák használata már nem csupán a filmdrámák privilégiumai, de különböző zsánerekben, illetve zsánermixekben is megjelennek. Az elmúlt öt évben a legjobb film kategóriában nyertes művek egytől egyig társadalmi problémákkal foglalkoztak. A 2016-ban jutalmazott Spotlight az amerikai katolikus egyház gyermekbántalmazási ügyeit és annak társadalmi vetületeit mutatta be az oknyomozóújságírók szemén keresztül, a 17-ben győztes Holdfény egy szegénysorból érkező, meleg fekete fiút érő diszkriminációkat mutat be, a 18-ban díjazott A víz érintése valamennyire kilóg, hisz egy romantikus fantasy, azonban a kisebbségeket érő diszkriminációk hangsúlyos szerepet kapnak benne (a film pozitív karaktereit az köti össze, hogy mindegyikük valamilyen hátrányosan kezelt (etnikai, nemi, ideológiai) kisebbség tagja. 2019-ben és 2020-ban azonban teljesen egyértelműen társadalmi témát öleltek fel a nyertes filmek a faji megkülönböztetéssel foglalkozó Zöld könyv és a gazdaságilag szétszakadó társadalmat ábrázoló dél-koreai Élősködők képében. Azonban a nyerteseken túl is olyan filmek voltak jelöltek ebben a kategóriában, mint a NASA-nál dolgozó fekete nők viszontagságait bemutató A számolás joga, a nők elnyomása ellen kikelő Mad Max, a 2008-as válsággal foglalkozó A nagy dobás, az előző cikkemben említett Tűnj el! és BlacKkKlansman, de 2017-ben az animációs kategóriában nyertes Zootropolis is egyértelmű társadalmi üzenetet hordoz. Az egész folyamat abban kulminálódott, mikor a 2020-as díjátadón nem csak nyert az Élősködők személyében egy a társadalmi kohézió hiányával foglalkozó mű, de az év egyik legnépszerűbb közönségfilmjében, a Jokerben is meghatározó téma a szegények társadalmi leszakadása, és a legjobb dokumentumfilm kategóriában is az American factory nyert, ami az amerikai munkásosztály napjaink beli helyzetével foglalkozik.

Mivel a filmművészet már zsánertől függetlenül egyre többet foglalkozik a társadalmat sújtó problémákkal így elmondható, hogy azok mainstream témává váltak. Korábban jellemzően egyéni tragédiák és küzdelmek álltak a filmek központjában, de napjainkra meghatározó trend lett abból, hogy a széles rétegek gondjait (akár egy karakter küzdelmein keresztül) bemutató történeteket meséljenek el. Ezek azért is fontosak, mert behoznak a köztudatba olyan eseményeket vagy jelenségeket, amik addig az átlagembernek elment a szeme alatt. Jó példa erre a Hotel Ruanda című film, ami a kis közép-afrikai országban 94-ben elkövetett népírtást mutatta be, ezzel pedig egy közismert témává tette azt a nyugati világban. Napjaink társadalmát számos probléma feszíti szét, amiknek lehet etnikai, gazdasági vagy szexuális vetülete. Sokszor észre se vesszük őket, hisz nem érintenek bennünket, azonban ettől függetlenül továbbra is bontják a társadalom szöveteit. Az ezeket bemutató filmek azonban az érzelmi bevonás eszközeivel közelebb visznek minket az adott témához, segítenek, hogy azt magunkénak érezzük. Bár ez önmagában nem tűnik nagy dolognak, de máris egy lépéssel közelebb kerültünk a megoldásukhoz.

kép forrása: pexels.com