Mi a közös Homer Simpsonban és Sherlock Holmesban? – avagy az elmekertészet és a memória

„Úgy gondolom, hogy az ember agya eredetileg olyan, mint egy kicsi üres tetőtér, ami a saját maga választotta bútorokkal kell berendeznie." – állítja Sherlock Holmes, a Doyle regényekből ismert, azóta számtalan feldolgozásban modenizált 19. századi, fiktív detektív. „Egy bolond felhalmoz mindenfélét, amivel csak találkozik, és így a tudása, amely hasznos lehet számára, elvész a zsúfoltságban, és ha tudja is, merre keresse, csak nagy nehézségek árán éri el.¹"

​Ugyan Holmes nem dicsekedhetett neuropszichológiai végzettséggel, remekül lemodellezi az elme működését. A maga példájából indul ki: híresen alapos és jó megfigyelőképességgel megáldott nyomozóként széles ismeretanyaggal rendelkezik a pisztolyfajtáktól elkezdve a szöveteken át az anatómiáig, viszont Dr. Watsonnal, a szárnysegédjével folytatott beszélgetéseiből kiderül, hogy bizonyos triviális dolgok, mint hogy merre fele forog a Föld, nem tartozik hozzá a műveltségéhez.

De hol marad Homer Simpson? A Simpson család nevű animációs sorozat – melynek központi figurái a címszereplő háztartás sárga alakjai- gyakran mutat be egy-egy mindenki életében fellelhető problémát humorrá szteroidozva. Egy ilyen jelenet² az, amikor Homer, a férj beszéli el feleségének az agya működését: „Ahányszor megtanulok valami újat, valami mást kinyom a fejemből", majd hozzáteszi „Emlékszel, amikor az itthoni borkészítő tanfolyam után elfelejtettem vezetni?". A radikális példától eltekintve jól megragadja, hogyan is működik memóriánk raktára. Ha azonban nem egy animációs figura bölcselkedéseire szeretnénk alapozni, aggodalomra semmi ok: a jelenséget tudósok is alátámasztották. Mindenesetre Homer Simpson hatásnak nevezték el, nehogy szó érje a ház elejét.

A Birmingham egyetem professzora, - bizony, brit tudósok megvizsgálták- Maria Wimber és csapata érdekes kísérletet végzett. A kísérleti személyeknek egymástól független képeket és szavakat mutogattak, majd azt nézték, hogy ha az egyik szó többször kerül a szemük elé, akkor arra jobban emlékeznek, és egyúttal a másikat folyamatosan elfelejtik. Mindeközben funkcionális mágneses rezonanciavizsgálattal, azaz fMRI-vel figyelték az agy mágneses hullámait, melyek mintáiból még többet tudtak meg a memóriamunkáról és arról, milyen erősséggel kapcsolódnak össze fejünkben a tanult anyagok.

Ennyi vizuális példa után hadd osszam meg a sajátomat is: mind Sherlock, mind Simpson példáját tekintve éreztem azt a hiányt, mely a memória kapacitását illeti. Ez ugyanis folyton változik, terheltségtől, technikától, életkortól függően- hiszen, bár a jó pap holtig tanul, azért nem egyenlő intenzitással. Én inkább egy kertként rajzolnám le elménket, amit ugyan nyesegetni kell néha, és a gondos kertész gyomlál is, de a kert kerítése messze nem annyira rugalmatlan, mint a Sherlock padlását övező tetők.

​1, Arthur Conan Doyle és William Gillette: A bíborvörös dolgozószoba premier: 1899. október 23.) – saját fordítás-

2, https://www.youtube.com/watch?v=8dbDJzDV1CM – saját fordítás-

kiemelt kép forrása: unsplash.com