Egy XIX. századi fogalom napjainkban

A szociológiában az egyik legrégibb vita, hogy mennyire van helye még az osztály fogalomnak. Számos társadalomtudós hajlik a fogalom és az általa nyújtott értelmezési keretrendszer elvetése felé. Abban sincs azonban egyetértés, hogy az elavultnak minősített kategóriát mi váltsa fel. Egyes hangok az individualizációra hivatkozva elvetnének mindenféle kategorizálást és csupán meghatározott ügyek mentén szerveződő koalíciókról beszélnének, míg mások a csoportokat már nem gazdasági helyzetük, hanem fogyasztásuk alapján határoznák meg, így osztályok helyett inkább ízléscsoportokról beszélnének, mint Sarah Thornton. Vannak azonban olyanok, akik inkább az osztály fogalom megreformálásában látják a tudományág jövőjét, mint John Scott.

​Scott „Társadalmi osztály és rétegződés a késő modernitásban" című esszéjének középpontjában az, a társadalomtudósok közt is vitát generáló téma áll, hogy a társadalmat osztályelméleteken alapuló elemzések napjainkban még helytállóak-e. Ennek a vitának alapját az adja, hogy egyes szociológusok például a német Ulrich Beck szerint az olyan posztmodern folyamatok, mint az individualizáció és az életutak diverzifikálódása az osztály- és réteghatárok elmosódásához vezettek. Scott véleménye szerint a szociológia egy olyan döntéshelyzetbe került a rétegződések kutatásával, amiben a döntés meghozatalát az osztályelemzésben rejlő potenciál és korlátok áttekintése segítheti.

Annak ellenére, hogy Scott egyértelműen az osztályelemzéseket pártolja, mégis belátja a társadalom ilyen formában történő leírásainak korlátait, hiányosságait. Megemlíti, hogy az osztályelemzés nem egy olyan keret, ami minden társadalmi jelenséget képes magyarázni, azonban azzal érvel, hogy a jogos kritikus hangok ellenére sem elvetendő.

Írásában négy fontosabb kérdést érint. Elsőként azt, hogy az egyes osztályhelyzetek miképp definiálhatók napjainkban. Az addig legkidolgozottabb osztályleírást, amit Robert Erikson és John Goldthorpe nevéhez kötünk, Scott nem találja alkalmasnak arra, hogy teljes és pontos leírást adjon a valóságról, emiatt pedig nem tartja empirikus kutatásban használhatónak. A két kutató három csoportot különböztetett meg, a munkaadókat, a munkavállalókat és az önfoglalkoztatókat, Scott szerint azonban a differenciálás szintje nem elégséges, hisz ugyanúgy a munkavállalók közé sorolja az egyszerű irodai alkalmazottat és a vállalat részvényesei által közvetlenül foglalkoztatott vezérigazgatót.

Erikson és Goldthorpe szerint a munkavállalói osztályhelyzeteket a munkaadó szervezetek bürokratizálódása alapján kell tagolni, azaz különbséget kell tenni a munkahelyeken hatalmat gyakorló bürokraták és a hatalom alávetettjei, a nem-bürokraták között. Ennek a különbségtételnek az alapja az egyenlőtlenség. Ebből kifolyólag a munkavállalókat szerződéstípusuk alapján különböztetik meg.

A szolgáltatási szerződéssel rendelkezők jellemzően biztos foglalkoztatási feltételek között, nyugdíjjogosultsággal dolgoznak. A munkaadók által ledelegált hatalmat és tudásalapú szakértelmet használnak fel a munkájukban. A munkaszerződés alapján dolgozók rövidtávon, és pontosan meghatározott formában dolgoznak egy szervezet számára. Erikson és Goldthorpe sémája alapján öt osztályt különböztetünk meg, a munkásosztályt, a szolgáltatókat, önfoglalkoztatókat, nagy tulajdonosokat és kis munkaadókat.

A Scott által körbejárt második kérdés, hogy az egyének életében az osztályhovatartozás mekkora szerepet játszik, ha játszik még egyáltalán. Ivan Reid „Class in Britain" című művében amellett teszi le voksát, hogy a tőke haszonélvezői és a munkaerőpiactól függő rétegek között meglévő nagy gazdasági különbségek okán az osztályhoz tartozás továbbra is meghatározó, azonban az egyes munkavállalók közt is különbségek jelennek meg, így nem sorolhatók egy kategóriába. Számottevően különbözik az életminősége és a bourdieu-i értelemben vett habitusa például a szakképzett és szakképzetlen munkásoknak. Ezt számottevően is mutatják az olyan adatok, hogy mekkora köztük a munkanélküliek aránya vagy épp azoké, akik saját tulajdonú otthonban élnek. Különbségek megjelenhetnek az élet olyan területein is mint az oktatás. Miközben a szakképzetlen munkások gyerekeinek 75%-a, a szakképzett munkások gyerekeinek csupán 3%-a hagyja el valamilyen szakma nélkül az iskolát.

Scott ezután az osztályhelyzet és a politikai döntéshozatal kapcsolatával foglalkozik, azaz, hogy az osztályhovatartozás milyen mértékben determinálja a pártpreferenciát, szavazásra való hajlandóságot stb. A társadalom gazdasági polarizáltságát látja abban megmutatkozni, hogy a konzervatív pártok szavazói elsősorban a társadalom felső, míg a munkáspártok tábora az alsó feléből kerül ki. Azt, hogy a XX. század második felében a baloldali politikai mozgalmak erőre kaptak úgy magyarázza, hogy a munkáspártok fokozatosan szociáldemokrata/szocialista centrumpártokká „szelidültek", amire példaképp a német SPD-t hozza. Közben ezt a tendenciát erősíti a konzervatív pártok nem osztályok szerinti politizálása, ami a szavazók könnyebb lemorzsolódásához vezethet.

Scott az Anthony Giddens által „strukturálódásnak" nevezett jelenséget találja a harmadik fontos tényezőnek. Ez azt jelenti, hogy az egy osztályhelyzetbe tartozó egyének bizonyos aggregátumoktól elkülönülve nagy társadalmi aggregátumokká kapcsolódnak össze. Egyszerűbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy „… ahol egyének és családtagjaik csak korlátozott számú foglalkozás körében mozognak, amelyek ráadásul az alkalmazás feltételeit tekintve hasonlóak, akkor azoknak, akik ezen a zárt mobilitási tartományon belül élnek, egyformák lesznek a tapasztalataik." Goldthorpe ezt a folyamatot a társadalmi osztályok demográfiai kialakulásának nevezi, mivel a korábban kizárólagos osztályképző mechanizmus, a gazdaság mellé lépnek a különböző társadalmi behatások is. Ezek a behatások, amik a jövőben meghatározzák az egyének életstílusát, hatást gyakorolnak szabadidejük felhasználásában, személyes kapcsolataikban vagy akár a párválasztásban.

Scott utolsó fontos témának az osztályidentitás kialakulását említi. Azon kutatók szerint, akik az osztályokon alapuló elemzések elvetése mellett érvelnek az osztályok a meggyengülésükkel párhuzamosan vesztettek ideológiai hangsúlyosságukból és kohéziós erejükből. Számos kutató gondolja úgy, hogy a különböző szubkultúrákhoz való tartozás lett az osztálykrízisre adott válasz. Scott azonban úgy vélekedik, hogy az osztályidentitás az egyének öntudatának továbbra is fontos eleme. Erre azt említi példának, hogy az emberek jelentős része, nem csak elfogadja az osztályokban való gondolkodást, de be is sorolja magát akár a munkás- akár a középosztályba. Azt, hogy a gazdasági helyzet és az osztállyal való szubjektív azonosulás közti kapcsolat mára fellazult azonban Scott is elismeri.

Konklúziója, hogy bár a társadalmi tagolódás miatt társadalmat a gazdasági mechanizmusokon túl érik más behatások, amikből kifolyólag a az osztálykülönbségek napjainkban is meghatározó strukturális jellemzők, melyek okán az osztályok szerinti elemzés nem lehet kizárólagos, azonban az osztálykülönbségek még a mai napig meghatározó strukturális jellemzői a társadalmaknak.

kiemelt kép forrása: quizony.com