4 perc olvasási idő (747 szó)

A magyar politikai rendszer problémái: a hatalommegosztás és a hatalmi ágak el nem választása

Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokat és a Rendszerváltást követően Magyarország hosszú idő után elindult a demokrácia útján, amelynek alapjait az 1989-es alkotmánymódosítás keretein belül fektették le. A hatalommegosztás intézménye újra megjelent, ugyanakkor az újonnan kialakult rendszer több olyan gyenge pontot viselt magán, amely magában hordozta a hatalmi ágak elválasztásának formálissá válásának veszélyét. A Fidesz 2010-es kétharmados győzelmével ez a folyamat kezdetét vette. A 2012-ben hatályba lépő új Alaptörvényben tudatosan benne hagyták ezeket a réseket, sőt mi több kihasználva azokat tovább csorbult a hatalomkoncentrációt megelőzni kívánó eszközök tárháza. Írásomban ezekre a résekre kívánok rávilágítani, továbbá egy alternatívát megfogalmazni, amellyel ezek a súlyos problémák kiküszöbölhetők és elkerülhető, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez hasonló demokráciát csorbító rendszerek létrejöhessenek.

A hatalommegosztás gondolatának csírái, már az ókorban megjelentek. Arisztotelész ókori görög filozófus volt az első, aki Politika című művében felvázolta a hatalmi ágak elválasztásának lehetőségét. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hatalommegosztás és a hatalmi ágak elválasztása szorosan összekapcsolódó, egymással cél-eszköz viszonyban álló, de nem azonos fogalmak. Míg előbbi célja a hatalomkoncentráció korlátozása a hatalom megosztásával, addig utóbbi az államhatalom fő funkciójának elválasztását, szétosztását, azok kölcsönös ellenőrzését és egyensúlyban tartását takarja. A modern hatalommegosztás és a hatalmi ágak megkülönböztetésének alapjait John Lock és Montesquieu fektette le. Lock munkája során megkülönböztette a végrehajtó és a törvényhozó hatalmat, valamint egy harmadik föderatív hatalmat, melynek feladata a külkapcsolatok kezelése. Montesquieu a hatalmi ágak klasszikus elválasztásának atyja a végrehajtó és a törvényhozó hatalom mellett az igazságszolgáltatást emelte ki, mint elkülönítendő hatalmi intézményt. E három ág éles elválasztása a garanciája annak, hogy a zsarnoki, autoriter rendszerek ne tudjanak kiépülni. Montesquieu elmélete jelentős hatást gyakorolt a politikai gondolkodásra és a parlamentarizmus térnyerése idején létrejövő számos demokratikus rendszer alapjául szolgált. Az idő múlásával és az államok fejlődésével egy sor új hatalomkoncentrációt gátló tényező jelent meg, mint az Államfő személye, az önkormányzatok, az Alkotmánybíróság, vagy akár az ügyészség. A magyar politikai rendszert vizsgálva a törvényhozás szerepét az Országgyűlés tölti be, míg a végrehajtó hatalom a parlamentnek felelős Kormány élén a Miniszterelnökkel. Az igazságszolgáltatás csúcsintézménye a Kúria, azaz a Legfőbb Bíróság. Ezek a szervek kölcsönösen ellenőrzik egymást és el vannak egymástól választva. Felmerül a kérdés, hogy akkor mi is a probléma, hol vannak azok a gyenge pontok, amiket már említettem?

Az első rés a rendszeren belül, hogy a hatalmi ágak ugyan elvannak választva, de túl nagy a függés köztük. A Kormányfőt abszolút többséggel a parlament választja meg. Ennek megfelelően a parlamenti többséggel bíró párt adja a kormányfőt. Ezt a kiskaput tudta kihasználni a Fidesz 2010-ben megszerzett kétharmados többségével. Lényegében előállt egy olyan helyzet, ahol nincs szükség szövetségesre, a hatalom koncentrálódott, az ellenzék pedig nem tud érdemi szerepet betölteni. A hatalmi ágak formálisan elkülönülnek ugyan, de összetételük és vezetésük egytlen párt képviselői, vagy az adott párt által támogatott személyek adják. A második rés az Államfő közvetett választásában keresendő. Magyarországon a törvényeket Köztársasági elnök szentesíti és megvan a lehetősége arra, hogy a tervezeteket visszaküldje újra tárgyalásra. Tekintve, hogy Magyarország Államfőjét is az Országgyűlés választja meg abszolút többséggel, így a Fidesz hatalomra kerülése óta a Köztársasági elnök is formális szerepet tölt be. Jól látszik tehát, hogy hiába a különálló hatalmi ágak, itthon egy párt kezében koncentrálódik a hatalom. Ahhoz, hogy ezt az állapotot megszüntessük és a magyar rendszert visszatereljük a demokratikus mederbe a fentebb említett két hibát mindenképp ki kell kiküszöbölni, egy jobban és igazságosan működő rendszert elérve. Alkotmányba kell foglalni a mandátum koncentráció tilalmát. Egyetlen párt se szerezhessen önmagában kétharmados többséget a parlamentben. Miképpen lehet ezt elérni? Én a megoldást a jelenlegi választási rendszer kibővítésében látom, amely szerint egyrészről egyetlen párt sem birtokolhat többet 129 darab mandátumnál, hiába ért el a választásokon kiugróan magas eredményt. Másrészről a már meglévő 5%-os küszöb mellé fel kell állítani egy 2%-os küszöbötmelynek lényege, hogy azokat a mandátumokat, amelyeket a győztes párt megnyer, de már nem kaphat meg, mivel elérte a 129 darabot, arányosan szét osszák a kisebb pártok között, ezzel is tovább csökkentve a hatalomkoncentrációt. Hogy miért lenne jó ez a rendszer? Egyrészről rákésztetné a legnagyobb parlamenti erőt arra, hogy együtt működjön mást pártokkal, ha alkotmányozni kíván, másrészről sokkal plurálisabb parlamenti részvétel jönne létre, nem utolsó sorban pedig az Államfő intézménye is újra ellátná valós funkcióját.

Egy biztos, hogy a rendszert meg kell változtatni, mert Magyarország letért a helyes útról és a demokráciát szépen lassan felváltja egy autokratikus rendszer. Az általam megfogalmazott rendszerelmélet igen kezdetleges, sok kérdést felvet és természetesen nem tökéletes, ahogy egyetlen rendszerelmélet sem, de egy valami biztos. A hatalommegosztás intézménye maximálisan érvényesülne, és annak csorbítása rettentően nehéz feladattá válna. 


Retróláz - nosztalgia a jelenről?
Miért ne higgy egy közvélemény-kutatónak?

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. augusztus 07. péntek