4 perc olvasási idő (873 szó)

A mentőcsónak erkölcstana

Hogyan lehetne megoldani a világ bajait? Hogyan lehetne elérni, hogy ne legyen több háború, éhezés és igazságtalanság?

Ezekre a kérdésekre nem tudjuk a választ, hiszen még senki nem kínált rájuk hosszú távon működő megoldást. Amit viszont ebben a rövid cikkben megteszünk, az az, hogy Garret Hardin nyomán megtekintjük, hogy ezeket a problémákat miért nem tudtuk eddig még megoldani.

Képzeljük el, hogy egy nagy űrhajón utazunk, amelynek nincs kapitánya, s a legénység egymás közt civakodik az erőforrásokon. Mindenki jogokat követel magának, de a kötelezettségeket és a felelősséget senki nem akarja vállalni. Könnyen belátható, hogy ez semmi jóhoz nem vezet. Kenneth Boulding űrhajós gazdasági modellje azt írja le, hogy a Föld is ilyen űrhajó, és mi nem csak a képzeletbeli legénység vagyunk. Forrásaink szűkösek, igényeink túl nagyok, és mindeközben felelőtlenek vagyunk. Boulding metaforájához kapcsolja Hardin saját elméletét a mentőcsónak példájával.

Mit tegyünk, ha mi szerencsések a mentőcsónakban ülünk, körülöttünk pedig száz ember a vízben várja, hogy kimentsék? Hardin válasza szerint három lehetőségünk van: 1. Választhatjuk azt, hogy megmentünk mindenkit, ezzel túlterhelve a mi mentőcsónakunk kapacitását, és mindnyájan vízbe fulladunk. 2. A csónak korlátait figyelembe véve megmentünk tíz embert. Így már túl is léptük a biztonsági ráhagyás kereteit, de megnyugtatjuk a lelkünket, hogy valami jót is tettünk. Na de ki legyen az a tíz? Az első tíz, a legjobb tíz vagy a legrászorulóbb tíz? 3. Nem veszünk fel senkit, így a biztonsági ráhagyás sem sérül, és a mentőcsónak utasai feltehetően biztonságban lesznek. A harmadik lehetőség sokakat elborzaszt. Hardin a lelkiismeretes utasoknak, akiket furdal a bűntudat, azt javasolja, hogy cseréljenek helyet egy fuldoklóval. Ezáltal az, akit mardos a bűntudat jó sorsa miatt, felszabadulhat ez alól, az, aki pedig megmenekül, örül a szerencséjének. Szép lassan, ha a csónak utasai mind helyet cserélnek, a csónak lelkileg megtisztul, és kiveszik a bűntudat.

Na, de ennyivel nem lehet letudni ezt a problémát. Hardin arra invitál minket, hogy képzeljük el jelenlegi világunkat mentőcsónakokként. A gazdag országok ilyen mentőcsónakok, míg a szegények kint fulladoznak. Látható, hogy milyen katasztrofális a helyzet, hiszen sokkal többen kapálóznak a víz felszínén szegénységükben, mint ahányan a jólétben foglalnak helyet. Akkor is, ha mind átadnánk a helyünket, még az sem lenne megoldás a szegények problémáira. Napjainkban ráadásul a COVID–19-járvány miatt az utóbbi 10 évben a globális szegénység csökkentésében bekövetkezett pozitív változás egy nagyot lépett vissza, több évnyi erőfeszítést téve semmissé[1]. A jövőre sem tekinthetünk kifejezetten derűlátóan, hiszen a klímaváltozás hatását is leginkább ezek a térségek fogják elszenvedni. Logikus lépés részükről, hogy a fejlett országok felé tekintenek segítségért, és bizonyos szempontból a történelmi felelősség meg is kívánja ezt tőlünk. Viszont azt is kell látni, hogy ahogy Hardin is megállapítja, a mentőcsónaknak vannak korlátai, ami a valóságban ökológiai, kulturális, gazdasági, társadalmi korlátokat jelent.

Sok gazdag ország számára a megoldást az jelenti, ha ezeknek a szegényeknek a problémáit helyben próbálják kezelni, azonban megoldásaik többnyire direkt módon történnek – az éhezőnek halat adnak, nem pedig hálót. Erre hoz példát Hardin az 1954-ben elfogadott 480. törvény képében, ami az Amerikai Egyesült Államok élelmiszertöbbletét a "baráti" országokba juttatta el adomány formájában. Később ezt a törvényt Kennedy elnök úgy nevezte, mint "Élelmiszert a békéért". Ez a törvény és a zöld forradalom[2] tette lehetővé a világ szegényeinek az élelmezését, és termelte újra a szegény éhezőket korábban soha nem látott mértékben. Hardin a túlnépesedés által gerjesztett élelmezési vészhelyzetet és az azt megoldó segélyeket úgy írja le mint a népesedési mozgólépcső, s úgy látja, a segélyek csak a fenntarthatatlan állapot fenntartásában segítenek.

A migráció sem jelenthet hosszú távú megoldást. Egyrészt azért, mert a mentőcsónak példáján megtanultuk, hogy a források nem végtelenek, másrészt nap mint nap látjuk azt, hogy a bevándorlókkal sajnos nem mindig gördülékeny a közös élettér megosztása. (Bárcsak az lenne!) S ha Hardint követjük az érveléssel, akkor látnunk kell azt is, hogy a zöld fordulat és az élelmiszer-adományok kimerítették a szegény országok eltartóképességét a demográfiai bumm hatására; ha viszont a világ összes szegényét befogadják a gazdag országok, akkor az a saját ökológiai kimerülésükhöz vezet. Ráadásul bármennyire is igyekszünk csupán filantróp magatartásnak álcázni a menekültek befogadását, azt nem tudjuk letagadni, hogy ennek hátterében igenis további kizsákmányolás áll. A kedvezőtlen társadalmi és gazdasági miliőbe belecsöppenve sokszor a bevándorlók jelentik azt az olcsó munkaerőt, amire a vállalatok igazán vágynak.

Több ország vezetésének is gondot okoz ez a dilemma. Szeretnénk segíteni, de nem a magunk kárára. Hardin Hawaii példáját hozza erre: Hogyan zárhatnák be a sziget befogadó kapuit, akár az ott élő emberek családtagjai előtt, hogy ők már ne költözhessenek oda? A válasz erre az, hogy nem tudják úgy megosztani a szigetet másokkal, hogy ha nem mondanak le arról a földterületről, amit gyermekeik és unokáik számára akartak továbbörökíteni.

Hardin végül úgy zárja esszéjét, hogy amíg nincs a Föld nevű űrhajónak egy kapitánya, addig ilyen megoldhatatlan problémákkal fogunk szembesülni, és addig mind külön mentőcsónakokban evezünk. Így jelen állás szerint - ugyan ezt már nem Hardin mondja - a szegények legjobban teszik, hogy amíg a vízben úsznak, elkezdik építeni a saját mentőcsónakjukat.


[1] A szegénység által leginkább sújtott területeket érintette leginkább a COVID–19-járvány által okozott gazdasági válság: A szubszaharai (40 millió fővel) régió és Dél-Ázsia (78 millió fővel) országaiban növekedett leginkább a szegények száma. Forrás: https://www.pewresearch.org/global/2021/03/18/the-pandemic-stalls-growth-in-the-global-middle-class-pushes-poverty-up-sharply/ (Utolsó letöltés: 2021.06.05.)

[2] Az 1960-1980-as években végbement mezőgazdasági forradalmat nevezzük így, ami a mezőgazdasági termelést felpörgette, intenzitását növelte.


Miért nem bíznak az emberek a demokráciában? – 1. ...
Űrtér és Kibertér - 1.rész: A világűr geopolitikáj...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek