6 perc olvasási idő (1232 szó)

Miért nem bíznak az emberek a demokráciában? – 1. rész

Nemrég olvastam egy statisztikát a Policy Solutions 2018-as hazai kutatásában, melyet a demokrácia állapotáról és megítéléséről készítettek. Ezekből egyértelműen kitűnt, hogy Magyarországon az emberek egy jelentős része szkeptikus a demokrácia rendszerével kapcsolatban. Nem csupán a demokrácia pillanatképét értjük itt – a demokrácia mint rendszerrel szembeni általános távolságtartásról van szó. Mi lehet az oka a demokráciával szembeni ellenérzéseknek itthon? Ebben a cikkben erről lesz szó.

Az említett kutatás szerint a magyar emberek 56% százaléka tartja a demokráciát egyértelműen a legjobb politikai rendszernek (egy szintén idézett Tárki-kutatás szerint ez az arány csupán a 48%-ot éri el). Ezzel szemben az emberek 11%-a gondolja kifejezetten azt, hogy bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint egy demokrácia. 27% azt mondja, a kérdés közömbös számára, vagyis az egyik politikai rendszer számára olyan, mint a másik. A statisztikában persze helyet foglal a nem válaszolók és tartózkodók 5%-a is.

Az 56%-os bizalom a 11%-os ellenszenvhez képest nagyon jó aránynak tűnik, tehát meg is nyugodhatnánk. De vegyük azért mégis fel az aggodalom szemüvegét, és vizsgálódjunk új szemszögből: 10-ből 4 ember számára a demokratikus elköteleződés nem létező fogalom, és 10-ből 3 polgártársunk számára közömbös, hogy önkény- vagy népuralom(ra törekvő) politikai rendszerben él. A rendszerben élők közel fele megkérdőjelezi vagy elutasítja magát a rendszert.

Hogy miért lehet így, és mi vele a teendő, arról most nem tudományos igénnyel vizsgálódom. Nem idézek nagy elméleteket és demokráciatudósokat, nem hozok fel további statisztikákat. Csupán a saját laikus meglátásaimmal szeretnék gondolatokat ébreszteni – így örömmel fogadok hozzászólást, kritikát, választ, akár a demokráciát mélyebben értő társaimtól vagy olvasóimtól.

A kérdésről való elmélkedésem során négy fő okot találtam, amiért a demokráciával szembeni kételkedés Magyarországon ilyen mértékben előfordulhat.

Először is, a rendszerváltás utáni magyar demokráciát több ízben is elárulták, kiforgatták, eltorzították. Az egyes politikai erők oly módon éltek a hazugság, a jogi kiskapuk eszközeivel, illetve a megfelelő fékek és ellensúlyok hiányával, amely az emberek beleszólásának hiányához vezettek. A demokrácia formája megmaradt, a választások egyenlőek és tiszták, sokan mégis úgy érzik, valójában érdekeik és véleményük nem érvényesül, csupán a saját élethelyzetükre „legkisebb veszélyt jelentő" alternatívákat keresik, a legkisebb rossz elve alapján hoznak döntést. Meglátásom szerint ez a közeljövőben sem lesz másképp, a politikai helyzet alakulásától függetlenül, a döntéshozatali szándék demokratikus és jogállami jellege ugyanis mindenféle irányból erősen megkérdőjelezhető (ld. pl. alkotmányozási kérdés).

Másodszor, ehhez kapcsolódva az is megfigyelhető, hogy az emberek nem valódi részesei, alakítói és élvezői a demokráciának. A proaktív és jövőorientált társadalomformáló szemlélet felett a politikával és a politikai rendszerrel szembeni szkepticizmus, sőt „védekező" szemlélet lett úrrá. Az egyes társadalmi ügyeket kevesen képviselik, megfigyelhető a felelősségteljes polgári szemlélet, egyféle civil kurázsi hiánya (melyhez a környezeti tényezők, az oktatásban meglévő hiányosságok, illetve a társadalom általános szemlélete egyaránt hozzájárulnak).

A kritikus gondolkodás, a társadalmi kérdések felé való nyitottság hiányos – a magukat kritikus gondolkodónak, sőt nagy demokratának vallók is nem ritkán egy-egy tömegtrend mögé állnak (vagy épp nem mernek állni) anélkül, hogy saját meggyőződésüket érdemben kialakítanák. Kevés az intézményes demokratikus részvétel lehetősége, a társadalmi tőke alacsony szintje pedig nem ösztönzi a nem intézményes részvétel kibontakozását.

Harmadszor, Magyarországon a demokrácia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A szocializmusban nevelkedett emberek jelentős része a nyugati fordulattól egyszerre várt társadalmi-politikai és gazdasági enyhülést, fellendülést. A piacgazdaságra történő átrendeződés azonban több okból kifolyólag (néhány érintett kivételével) az általános jólét csökkenését hozta magával. A demokrácia iránti igény szoros összefüggésbe került a jólét iránti vággyal – holott az oksági viszony, az időbeli kialakulás sorrendje, szerintem, éppen fordított irányú.

Történelmi tapasztalat, hogy a népuralom csak a jólét egy bizonyos fokán tud gyökeret ereszteni, és a jólét megrendülését okozó válságban általában a demokrácia is megrendül, hiszen a létbizonytalanság állapotában a hatalomgyakorlásban való részvételnél elsőbbrendű szükségletek kerülnek előtérbe – az életfeltételek és a közbiztonság biztosítása minden más közös ügyet felülír. Ennek megnyilvánulási formája lehet egy politikai rendszer nyílt önkényuralomba való fordulása (ahol az autokrata „megoldja a válságot"), vagy a demokrácia elveit nem tisztelő elemek, így pedig a populizmus, a (például szociális) demagógia, a politikai hazugságok megerősödése. A demokrácia újabb és újabb rendüléseit megélő emberek gyakran nem a demokrácia megerősítésében keresik a konszolidáció lehetőségét, mert a maguk életére nézve már nem látják annak előnyeit.

Eddig könnyen azonosulható, a demokráciáról gondolkodó emberek szemében akár sablonosan ható érvekkel hozakodtam elő. A negyedik indokom azonban ez: a demokrácia rendszere nem kap érdemi kritikákat.

A történelem során a reformációtól kezdve a „demokratizálódás" folyamatai (kezdve az anyanyelvű Szentírástól és a zsarnokölési elmélettől, a nagy francia forradalmon keresztül egészen a mai tömegdemokráciák kialakulásáig) rendszerint a vezető réteg kihágásaira, az erkölccsel szembeni vétkeire adott válaszként indultak útjukra. Azonban ezek a (valóságosan vagy csak látszatszerűleg) tömegből induló mozgalmak nem ritkán maguk is a szélsőségek felé fordultak, és morális alapok nélkül maradtak. Tanulságul szolgál ez a modern demokráciák számára is – a népuralom csakúgy immorálissá válhat, mint az önkényuralom (ha például a többségi akarat nem gondoskodik kiszolgáltatottjairól, vagy éppen a társadalom lemond közös értékrendi alapjairól). Magyarországon, úgy látom, a demokráciát több irányból is a demoralizálódás fenyegeti, erről pedig nem esik érdemben szó.

Amellett sem mehetünk el, hogy a demokráciát gyakran politikai rendszer helyett ideológiaként, szélsőséges esetben vallási értékű ideálként, vagy egyszerűen szólva öncélként kezelik. A demokrácia erényeiről való megfeledkezés csakúgy veszélyeket rejteget, mint a demokrácia „istenítése". (A cikkhez szemléltető ábrául a kínai Tienanmen téri tüntetéseken felállított szobrot, a „demokrácia istennőjét" választottam.) A korlátlan népuralom leghangosabb pártfogói talán azt sem tudnák megindokolni, miért is jó a demokrácia, miért hasznosabb a társadalom számára, mint valamely más elven nyugvó politikai berendezkedés. Ha a demokrácia öncéllá emelkedik (vagy valójában lesüllyed), úgy fejlődésképtelenné is válik, hiszen - csakúgy, mint minden ember ihlette rendszer – tökéletlen.

Az sem világos sok esetben, hogy a demokrácia, mint döntési elv határai pontosan hol húzódnak. Vannak-e egyáltalán határai, vagy a demokratikus döntések minden esetben a lehető legjobbak. Az államon belül is számos szegmensben kifejezetten tiltott a demokratikus elv használata – például a bíráskodásban, a monetáris politikában, de például (hogy egy határterületet említsünk) a nemzetközi jog alapnormáiban is.

Az azonban gyakran várat magára, hogy a politikai döntéseknek valamiféle keretet szabjunk. Úgy vélem, a demokráciát, mint politikai rendszert korlátok közé kell szorítani: nem állapíthat meg például tudományos igazságot, és nem szólhat bele indokolatlanul az emberek magánéletébe. Ugyanakkor mind inkább kiéleződik a kérdés: jogosult-e a demokrácia morális-etikai igazságok kimondására? Ha igen, milyen alapon? Ha nem, akkor hogyan ítéljen egy közösség erkölcsi kérdésekben? A morális relativizmus és abszolutizmus csatája emelkedik itt filozófiai síkról a politika valóságába. (Hogy egy konkrét példát említsek, talán felfedezhettük ezt az összecsapást az elmúlt napokban, hetekben a közösségi média minden szegletén, kint az utcákon vagy épp különféle sportlétesítményekben.) A probléma az, hogy a demokrácia kérdése kapcsán ezzel aligha foglalkozunk, a politikusoknak ugyanis a legkevésbé sem érdeke igazán a kérdés mélyére nyúlni. A politikai filozófia, az erről való gondolkodás pedig még mindig valahol a felhők közt lebeg, távol a hétköznapi szavazópolgár látókörétől.

Milyen következtetést vonhatunk le tehát? A magyar demokrácia rendszere politikusok és érdekcsoportok játékszerévé vált (megjegyzem, ez nem csupán magyar, inkább általános jelenség). A részvétel, a valós beleszólás hiányzik a demokráciából, sőt a politika inkább ránehezedik az emberekre, akik nehezen szabadulnak tőle. Az állítólagos népuralmi rendszer megszületése évtizedes távlatban csalódást okozott az embereknek, és nem oldotta meg a valódi gondjaikat, így sokan kiábrándultak belőle (ebből ismét következik az első pont). Minderről pedig nem létezik érdemi diskurzus: a demokráciát vagy megvetik, vagy istenítik, öncélúnak és mindenhatónak tartják, így pedig a rendszer alkalmatlanná válik a fejlődésre.

De mit lehet tenni a demokrácia helyzetének javításáért? A következő részben erre keresem a választ.



(Kép forrása: reddit.com)


A mentőcsónak erkölcstana

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. november 29. hétfő