5 perc olvasási idő (1052 szó)

A bevásárlókocsi visszatolása és egyéb társadalmi felelősségeink

„Ne hagyd el a házat, hogy megállítsd a járvány terjedését." „Válogasd szét a szemetet, hogy csökkentsd a környezetszennyezést." „Ne használj olyan sértő szavakat, amik fenntartják a rasszizmus intézményét". A világ jelenlegi eseményei közt is számos olyat találunk, ami az egyének viselkedésmódjának összességéből állt össze globális problémává. Ekkora volumenű kérdésekben nehéz felismernünk, hogy a mi tetteink is számítanak a helyzet javításában – és előjönnek a jól ismert „miben váltanám meg én egyedül a világot?" érvek. Mi kell ahhoz, hogy felismerjük az egyéni felelősségünket, még ha az nem is jár közvetlen következménnyel? Egy látszólag jelentéktelen eset példáján keresztül meg lehet ezt válaszolni: nézzük meg, mikor toljuk vissza a bevásárlókocsit a helyére!

Miért is visszük vissza a bevásárlókocsit egy szupermarketből kilépve? Bármilyen egyszerű mozdulatról is van szó, mégis csak időt spórolnánk, ha a parkolóban hagynánk. Nem járna érte semmiféle pénzbüntetés vagy megrovás, még egy ott dolgozó elítélő pillantása sem. Egyetlen kocsi csak elhanyagolható mértékben rontja a parkoló összképét, mi ráadásul éppen elhagyjuk azt, így nekünk aztán mindegy, hogyan fog kinézni ezután. A legtöbb kocsi ugyan egy darab aprópénzzel működik, de érezzük, hogy nem ennek visszaszerzése motivál minket.

Millió más szociális szabállyal együtt azt is kiskorunkban tanultuk meg, hogy a kocsit vissza kell vinni minden bevásárlás végén. Azonban a legtöbb szabállyal ellentétben nem nézünk szembe sem büntetéssel, sem a társaink negatív véleményével, ha nem tesszük meg. Saját lelkiismeretünk az egyetlen, ami kimondja a döntő szót. Ezek szerint képesek lennénk magunktól, a következmények hiányában is jót cselekedni? És ha így van, miért nem tudunk mindig így viselkedni?

A jelenség szociálpszichológiáját a Scientific American vizsgálta meg. Eredményeikből általánosságban is érdekes következtetéseket vonhatunk le a társadalmi szabályok hatékonyságáról. A kutatás ugyanis az emberek öt típusát nevezte meg. A kocsikat mindig, illetve sosem visszatolók mellett három másik csoportról beszél, akiknek hozzáállása bizonyos feltételeken múlik. Ezek a feltételek pontosan arra mutatnak rá, mi kell a helyes viselkedéshez olyan helyzetekben, amik számunkra nem járnak azonnali következménnyel.

1.) Akik akkor viszik vissza a kocsit, ha elég közel van a tároló

Talán a leginkább egyértelmű következtetés, hogy ha be akarunk tartatni bizonyos normákat, lehetőséget kell biztosítanunk azok egyszerű követésére.

Csak kevesen fognak visszagyalogolni a parkoló másik végéből az egyetlen tárolóig. Ha egy szeméttel teli parkot vagy vízpartot látunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem is volt kuka kihelyezve a közelben. Az autóhasználattal kevesebben fognak felhagyni, amíg a lakóhelyük tömegközlekedése vagy kerékpárútjai rossz minőségűek. Egy közösség vezetése csak úgy tudja bizonyítani elköteleződését egy ügy iránt, ha minél több könnyen elérhető, olcsó, kényelmes alternatíva nyújtásával igyekszik ránevelni az embereket a megfelelő viselkedésmintákra.

Azt is figyelembe kell venni, hogy még ha általánosságban mindent meg is teszünk a szabálykövetés leegyszerűsítéséért, akkor is lesznek specifikus esetek, amikor az embereknek nehéz betartani azokat. Nagy részük küszködhet olyan élethelyzettel, ahol saját problémáik túlságosan lekötik őket ahhoz, hogy ezeket a szabályokat prioritásnak kezelhessék – ahogy például a zuhogó eső elől menekülve a parkolóban nem foglalkozunk a kocsi visszatolásával. Még ha tisztában is vagyunk ezzel a normával, akkor és ott a pillanatnyi szükséghelyzetünk felülírja annak betartását.

Ennek megfelelően az egyes társadalmi mozgalmaknak sem szabad elfelejteniük, hogy a tevékenységeik saját privilégiumaikra épülnek. Ezen ügyek rendszeres követése annyi időt, energiát és lehetőséget igényel, ami sokaknak nem adatik meg. Állatvédőként például szem előtt kell tartanunk, hogy a vegetáriánus életmód csak viszonylagos jólétben élő, nem fizikai munkát végző, egészséges felnőtteknek követhető. Hasonlóképpen, bár a rasszizmus elítélése alapvető emberi minimum, ennek intézményesített hatásait újraprogramozni a fejünkben egy hosszadalmas, tudatos munka, amire sokan nem tudnak időt szánni.

Persze felmerül ennek kapcsán, hogy a szabályokat nem azért kell betartani, mert kényelmesek és egyszerűek. Ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy ha széles körűvé akarjuk tenni a helyes viselkedésforma elfogadását, akkor muszáj azt minél egyszerűbbé és elérhetőbbé tennünk széles körök számára.

2.)Akik akkor viszik vissza a kocsit, ha mások is

Ezzel kapcsolatban konkrét kísérletet is végzett az oldal. Először olyan parkolóban vizsgálták az embereket, ahol már eleve nagy számban voltak széthagyva a bevásárlókocsik – itt 58 százalékuk nem vitte vissza sajátját. Egy rendben tartott parkolóban ez az arány csak 30% volt.

Tetteinket nagy mértékben befolyásolja, hogy meg akarunk felelni környezetünk elvárásának – azonban ez nem csak elvont, össztársadalmi értelemben van így. Hiszen a rendetlen parkolóban sem tűnt el a bevásárlókocsi visszatolásának általános normája, csupán az lett demonstrálva, hogy ebben a közegben semmi rossz nem történik, ha azt nem tartjuk be. Ezért fontos, hogy a helyes viselkedés valós elvárássá váljon: nem csak elvont, betanult morális szabállyá, hanem olyasmivé, amit a közvetlen környezetünk is szeretne tőlünk. Mindannyian hallottuk például a tévében, hogy a járványügyi helyzet miatt otthon kell maradnunk, de nagyrészt nem a felülről érkező utasítás fogja ezt eldönteni. Inkább az, hogy saját baráti társaságunk is képes-e betartani a szabályt, vagy ugyanúgy hívnak minket találkozgatni.

Ez önmagát erősítő körforgásként működik, és idővel egyre nehezebb megszegni a csoportunk betanult viselkedésmintáját. Egy egész társadalom álláspontját pedig csak olyan konkrét események tudják megtörni, mint mondjuk egy sikeres, nagyméretű kampány vagy egy ország vezetőinek elköteleződése egy ügy miatt. Az ő intézkedéseik a közvetlen hatás mellett előbb-utóbb az általános hozzáállást is alakítják. Nagy felelősségük van az ilyen kérdésekben, hiszen retorikájuk és a hozott rendelkezéseik példamutató szerepe képes szinte bármit normalizálni.

3.) Akik játékként viszik vissza a kocsit

Ez a csoport általában gyerekekkel érkezik bevásárolni, akik élvezik a visszatolást, így a szülőknek könnyű játékosan ránevelni őket erre. Látszólag ez egy nagyon helyzetspecifikus csoport, de az ő viselkedésükből is következtethetünk általános normákra.

Ők azok, akik a szabályban meglátják a saját közvetlen érdeküket, és nem a közösség elvont érdekében cselekszenek, hanem mert egyéni szórakozást ad nekik a betartása. A példánál maradva ehhez hasonlít a szupermarketek európai gyakorlata is, amikor az aprópénzünket visszakapjuk a bevásárlókocsi visszatolásával.

Az első csoportból is láttuk már, hogy saját céljaink gyakran felülírják az általános normákat. A megoldás ezek szerint az lehet, hogy a szabálybetartást közvetlen, egyéni érdekké kell tenni. Ez pedig ismételten olyasmi, amit az átlagemberek helyett egy felelősségteljes felső hatalom tud megtenni. Intézkedéseikkel nem csak helyessé, hanem hasznossá is kell tenniük a viselkedésformát, például adókedvezményekkel, pályázatokkal, a civil szerveződés megkönnyítésével. Talán akkor tudják legegyszerűbben rászoktatni a társadalmat a helyes hozzáállásra, ha közvetlenül az egyéneket jutalmazzák meg érte.

Ismételten lehet vitatkozni arról, mennyire számít erkölcsösnek a jutalom reményében jót cselekedni – de ha a gyakorlatot nézzük, ennél hatékonyabban kevés dolog tudja átnevelni a gondolkodásmódokat. A felülről hozott szabályokból pedig idővel általános norma lesz, így az önző érdek mindig csak átmeneti szempont lesz.


Civilek szerepe a helyi választásokon
Ilyen volt a Megyék Közös Találkozója

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. július 11. szombat