3 perc olvasási idő (506 szó)

TÁMOGATÓK NÉLKÜL MARADT TÁMOGATÓK

Legyen az tévé, rádió, írott újság, vagy online média, a napi vezető hírek szinte minden esetben ugyanarról szólnak. A koronavírusban megfertőzöttek, annak következtében elhunytak, és a belőle kigyógyultak száma itthon, Európában és világszerte. Három perccel később már a járvány nyomán kialakult gazdasági válság súlyosságáról szól a híradó, írott sajtó esetén a következő oldal. Az emberek figyelmét, és ezáltal a legtöbb média kapacitásának nagyrészét is soha korábban nem tapasztalt módon köti le a globálisan jelenlévő vírus és fejleményei.

A döntéshozók elsődleges prioritása természetesen az emberéletek megóvása, és érthető módon rendkívüli fontossággal bír emellett az emberek hirtelen megnövekedett terheinek enyhítése, illetve a gazdaságot működtető vállalatok védelme is. Nem lehet figyelmen kívül hagyni életünk és környezetünk szinte teljes leállását, az ugyanis már rövidtávon olyan drasztikus következményekkel járhat, melyek akár néhány héttel ezelőtt is teljesen elképzelhetetlenek voltak. Mindezek meghatározó szerepe mellett azonban nem szabad megfeledkezni azokról a nem profitorientált szervezetekről sem, melyek alapvető fontosságúak társadalmunk egészségének megőrzése szempontjából, annak átvitt és szó szerinti értelmében is, és melyek működése legalább olyan mértékben veszélybe került, mint az üzleti vállalkozásoké.

Rövid időn belül soha nem látott, hatalmas méretű segítség nyújtását jelentették be világszerte az országok vezetői különböző mentőcsomagok formájában, magánszemélyek és vállalkozások számára egyaránt. Hitelkedvezmények, járulékfizetés elengedés vagy szüneteltetés, munkabér-kiegészítés és széleskörű támogatások – mindegyik lépés célja, hogy társadalmunk átvészelje kényszerű leállását és mesterséges kómáját. A meghozott intézkedések azonban fontos szereplőket hagynak figyelmen kívül és zárnak ki a segítségnyújtásból.

A legkülönbözőbb területeken tevékenykedő nonprofit szervezetek által végzett munka iránt várható a kereslet hirtelen megnövekedése, legyen annak fókusza az egészségügy, az élelmezés, vagy éppen a lakhatás. Ezen szervezetek többsége eleve a leginkább kiszolgáltatott és segítségre szoruló társadalmi réteg életének javításán dolgozik. A járvány és az általa kiváltott gazdasági nehézségek emberek tömegeit kényszerítik olyan helyzetbe, melynek következtében ez a széles réteg gyors és hatásos külső segítségre szorul.

A hirtelen kialakult körülmények azonban őket is meglehetősen nehéz helyzetbe hozzák, tevékenységük ebből fakadó esetleges szüneteltetése, vagy csökkentése éppen az arra leginkább rászoruló embereket érintené érzékenyen. Sokan közülük eddig is magánszemélyek és vállalkozások adományaiból működtek, olyan forrásokból, melyekre napjainkban és a közeljövőben aligha számíthatnak. Az anyagi források drasztikus csökkenése mellett pedig jóval kevesebb munkaórára, különösen önkéntesre számíthatnak jelenleg, ami még tovább rontja a helyzetüket.

Fontos lenne a nonprofit szférára is kiterjeszteni a már bevezetett, átfogó segítségnyújtási intézkedéseket, illetve szükség esetén új, kifejezetten rájuk szabott elemekkel bővíteni megsegítésüket. Emellett mérettől és adakozótól függetlenül a megszokottnál is nagyobb jelentősége van most a magánadományoknak, melynek egyik legegyszerűbb, és ráadásul közvetlen áldozatot nem igénylő módja az adó egy százalékának felajánlása.

Tudásuk, képességeik és kapcsolati hálójuk révén sok esetben gyorsabban és hatékonyabban képesek eredményeket elérni, mint ahogy arra a közszféra képes lenne. Az egyes országok kormányainak intézkedései, valamint a velük együttműködő, őket információkkal és erőforrásokkal segítő nemzetközi szervezetek mellett kiemelt szereppel rendelkeznek a globális és a helyi szinten működő nonprofitok is a kialakult helyzet negatív hatásainak minimalizálásában. Mindezek alól pedig nem képeznek kivételt a napjainkban talán kevésbé meghatározó jelentőségű küldetéssel rendelkező nonprofitok sem, hiszen a társadalmunk egészséges működéséhez mindegyikük tevékenysége hasonló mértékben elengedhetetlen.


kép forrása: unsplash.com


Civil-Szótár IV. rész
Milyen egy erős mozgalom? - A Közélet Iskolája kép...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. október 21. szerda