Piacosított szexualitás - hogyan nyomja el a nőket a kapitalizmus?
A nemek közti egyenlőséghez elég az egyenlő lehetőségeknek létrejönni, ez pedig már megvalósult – mondja a kortárs feminizmus ellenzőinek egyik közkedvelt érve. Ennek a kijelentésnek az igazságtartalma viszont kérdéses. Bár látszólag úgy tűnhet, hogy a törvények megteremtették a jogegyenlőséget, amiből egyenesen következik a lehetőségek egyenlősége, azonban a nem jogszabályba foglalt normák és a gazdasági rendszer ezt erősen befolyásolhatják.
Ha a nemi egyenlőtlenségeket vizsgáljuk, egyszerűen nem tudunk elvonatkoztatni a napjainkra globálissá vált kapitalizmustól, hiszen mára a kapitalista piacgazdaság és a patriarchátus nagyon mélyen egymásba ágyazódott, így pont ennek okán számos nemi egyenlőtlenség következik a neoliberális gazdaságból. Ezek jelentős része a reproduktív munka nemek közti egyenlőtlen elosztására vezethetők vissza. Az, hogy (ha a nemiséget bináris formában látjuk) a nő képes szülni egy biológiailag determinált körülmény, azonban az, hogy ebből következően a nőkre hárul szinte minden gondoskodással kapcsolatos munka, mint a gyermeknevelés, idősgondozás, házimunka, már csupán társadalmi konstrukció. Ezen túl a reprodukció felett is egyre nagyobb kontrollt próbál szerezni az állam. Számos olyan család- és bioploitikai intézkedést hoz, ami kifejezetten az emberi szaporodás eszközeivé degradálja a nőket. Ezt szokás valamilyen idea szükséges elemeként feltüntetni, amivel morálisan próbálja alátámasztani az államhatalom a születésszámok növelésének fontosságát, azonban az igazi ok ennél sokkal kevésbé költői: a nemzetgazdaság erősítéséhez pótolni kell az elöregedő munkaerőt.
A piacgazdaság által teremtett nemi egyenlőtlenségek másik nagy alapja a nők tárgyiasítása. Napjainkra számos iparág épül a nők testének kizsákmányolására, ezzel piacosítva a szexualitást. A gazdaság egyik fontos jellemzője, hogy a természeti világ elemeit is a fogyasztás tárgyává alakítja és nincs máshogy ez a szexuális kapcsolatok terén sem. A gazdasági jószággá konvertált nemi életre van is kereslet, és számos olyan iparág létezik, ami elfogadja ezeket az igényeket és meg is próbálja őket kielégíteni. Viszont szinte kizárólag a férfiakéval foglalkoznak. A piacosított szexualitás több formában is manifesztálódhat, de közös bennük, hogy a nők szerepe kizárólag alávetett, a célja pedig a férfi szexuális vágyainak kielégítése és hogy a nemiséget a fogyasztás eszközeként, megvásárolhatóként tüntetik fel.
Könnyű meglátni ezt a prostitúcióban, ahol a nő pénzért cserébe kiszolgáltatja a szexualitását, és feladata a kuncsaft által megfizetett igények teljesítése, a pornó iparban, ahol a nők kizárólag a férfiak nemi vágyainak beteljesítésére szolgáló eszközök és megalázásukból kovácsolnak szexuális vágyat az élvezet elérése érdekében vagy az szexbabákat egyre inkább felváltó szexrobotokban, ahol a nők tárgyiasítása már nem csak átvitt értelemben történik meg.
Erre persze egy kézenfekvő liberális válasz, hogy a szexuális önrendelkezésbe az is beletartozik, ha egy nő szexmunkásként szeretné megkeresni a kenyerét, akkor hadd tegye meg szabadon. Ez természetesen így van, a saját testtel való rendelkezés szerencsére egy alapjog. Azonban fontos látni, hogy az ilyen irányú, individuális önmegvalósítás bár tekinthető egy nő szabadságának beteljesülésének, azonban hozzájárul a kollektív női nem alávetettségéhez.
Ezen a ponton érdemes megismerni Nancy Fraser egyenlőtlenségek kategorizálására megalkotott tipológiáját. Fraser az egyenlőtlenségi kérdéseket három csoportba sorolja be. Az első csoportba az elismerési kérdéseket veszi bele. Az ilyen típusú egyenlőtlenségbe érintettek bizonyos sajátos életformák elismeréséért küzdenek. Erre példával szolgálhatnak a különböző szexuális kisebbségek egyenjogúságra való törekvései. A második kategória az újraelosztási kérdések. Itt az anyagi javak nagyobb fokú redisztribúciójáért szállnak síkra az érintettek. Tipikusan ebbe a körbe tartozik a szegénység és mindenféle anyagi depriváció. A legtöbb egyenlőtlenségi kérdés azonban a harmadik csoportba tartozik. Ezek azok az egyenlőtlenségek, amik mindkét dilemmát érintik és ide tartoznak a nemi egyenlőtlenségek is, ebből pedig következik, hogy az ilyen különbségek nem kizárólag újraelosztási problémák, csak így tekinteni rájuk hiba lenne.
Ezt az is bizonyítja, hogy jóval a kapitalizmus létrejötte előtt is kizsákmányolták a nőket, sokszor jóval direktebb módszerekkel is. A nők ilyen formájú alávetett helyzete könnyen magyarázható biológiai okokkal (alaphelyzetben kevésbé erős fizikum). Ilyen például a nők elleni párkapcsolaton belüli erőszak. Persze vannak esetek, mikor a fizikai erőszak elszenvedői férfiak és ezt sem szabad elbagatellizálni, el nem hanyagolható tény azonban, hogy az eféle atrocitások elszenvedői sokkal nagyobb hányadában nők. Pont emiatt azt gondolom, hogy a szabadpiac lebontásával nem tűnnének el, egyszerűen átalakulnának a nemek közti egyenlőtlenségek. Viszont fontos látni azt is, hogy az ilyen tendenciákat a nemi élet piacosításának korábban már említett módja felerősíti azáltal, hogy normává emeli a nők megalázását, szexuális kihasználását.
Célként kell kitűzni, hogy elinduljunk abba az irányba, ahol a nemek közti különbségek helyett a közös pontok hangsúlyozása lesz kiemelve. Az, ami összeköt és nem, ami elválaszt. Az oktatásban nemtől függetlenül motiválni a tudásvágyat és a házimunkában való részvételt. Felhagyni a nemi sztereotípiák gyerekekbe súlykolásával. Vagy már az is segítene, ha az egyik legnagyobb magyar sláger nem arról szólna, hogy Takáts Tamás kefélni való cipőkhöz hasonlítja a nőket. Az egy kicsi, de nagyon fontos lépés lenne.
kép forrása: loveisrespect.org
