6 perc olvasási idő (1264 szó)

Kedvezménykalauz (nem csak) hallgatóknak

A vírus elnyúló lefolyási görbéje sokakat késztet a nadrágszíj összehúzására. Mit tehet egy tanuló, aki tanulmányait előnyben részesítve nem vállalt korábban, otthonról, a pandémia idején is végezhető munkát? Milyen kedvezményekre tehet szert, ami tanuló mivolta miatt alanyi jogon jár?

Számos kedvezményrendszert ismerünk. Ezek javarészt hűséges és magas forgalmat hozó vásárlók számára biztosít nagyobb kedvezményeket, de számos, az átlagfelhasználó számára elérhető jutalmi rendszer is elérhető. A főbb áruházláncok saját hűségprogramjaik keretén belül jutalmazzák vásárlóikat, pontokkal, matricákkal, olykor kuponok és más egyéb promóciós programban való részvételi lehetőséggel. A diákok számára több terület nagyobb intézményei által biztosított kedvezményeken túlmenően számos más, akár kevésbé közismert lehetőség is elérhető, ha elég figyelmesek vagyunk.

A megszokott mozis, színházas kedvezményen túl, diákigazolványunk más meglepetést is rejt. Az újtípusú igazolványok hátuljának jobb felső sarkában helyezkedik el egy logó, aminek nem sok figyelmet szoktak szentelni. Az embléma által reprezentált European Youth Card program határainkon belül és túl is számos kedvezménylehetőséget biztosít tulajdonosának. Oldalukon csak a Magyarországon elérhető kedvezmények száma 37699, amik 3142 oldalon keresztül böngészhetők. A kártya más országban igénybe vehető előnyei szintén megtekinthetőek az oldalon. (Érdemes azonban figyelni, hogy az itthon járó utazási kedvezmény ezzel az igazolvánnyal, más országokban nem feltétlen érhető el az Unió területén. Hollandiában például ez csak a helyi tanulóknak lehetséges. )

​ Habár az EYCA több országban elérhető, lehetőségünk van az ISIC által kibocsájtott diákigazolványt is igényelni. A kártya 126 ország, több mint 150000 helyén biztosít kedvezményt egy alacsony éves díj ellenében. Ezek mellett azonban része vagyunk még egy programnak, mely talán sokaknak ismerős lehet, akik a Soptifyon előfizetők. A SheerID egy olyan autentikáló program, mely 9000 forrásból pillanatok alatt képes megerősíteni az általunk látogatott oldal számára, hogy mely felsőoktatási intézmény tanulójaként szeretnénk kedvezményt igénybe venni. Lényegében az egyetemi címtárazonosító oldal világszintű változata. A felületet integrálni kívánók személyre szabhatják a beazonosító oldalt, valamint saját informatikai infrastruktúrájukat tehermentesíthetik, mivel nem kell saját ellenőrzést biztosító alkalmatosságot lefejleszteniük. A Spotifyon kívül számos nagy cég használja felhasználói folyamataikban, többek között a Nike, YouTube és az Amazon. Bár hazánkban nem teljes a kihasználtsága, a SheerID képes más területeken is azonosítást nyújtani. Hadiállományban és egészségügyben dolgozók, valamint nyugdíjasok detektálása is történhet a felületen keresztül hasonlóan azzal a céllal, hogy könnyedén elérhetővé tegyék számukra, a státuszuk után járó kedvezményes árakat. Az elsősorban B2C piaci szereplők közvetítőjeként a cégek tehermentesítésén túl, az átlagfelhasználó életét megkönnyítve olyan fölösleges papírmunkától szabadítja meg az embereket, mint munkáltatói, hallgatói jogviszony igazolás biztosítása, amivel akár napokat és kellemetlen köröket spórolhatunk meg, pár kattintásnak köszönhetően. 2011 óta több, mint 200 partnerintézménynek 40 millió azonosítást végrehajtva teszi lehetővé a rendszer működését.

Ezáltal a Spotifyon havi 4.99 € helyett 2.49€ áron (nagyjából 880 Ft) jutunk hozzá a reklámmentes zenei élményhez. Hasonlóan a YouTube által tavaly augusztus óta elérhetőek a Premium funkciók diákáron 1790 Ft helyett 1090 Ft-ért, ez magába foglalja a YouTube Music Premium appot is, ami hasonló a Spotifyhoz. A hazánkban kevésbé elterjedt, több bevételi lábon álló, a világ leggazdagabb embere, Jeff Bezos által alapított cég viszonylag bőkezűbb. Az Amazon Prime tagság hozadékai külön listát érdemelnek. A fél éven át ingyen használható előnyök közé tartozik a díjmentes, akár aznapi szállítás (elérhető területeken), korlátlan zenehallgatás, e-book letöltés, online felhő képek tárolására, streaming szolgáltatás használat, elérhetőségtől függően HD, Ultra HD és HDR minőségben, a Netflixhez hasonlóan sajátgyártású tartalmak kizárólagos elérése, valamint a kizárólagos termékkedvezmények diákoknak. Fél év leteltével is fél áron, 6.49 $ (nagyjából 2000 Ft) ellenében folytatható a tagság, ami drágábbnak tűnhet, de lényegében minden olyan kényelmi szolgáltatást centralizál, amiket külön-külön igénybe véve valószínűleg több lenne a kiadásunk. Joggal merülhet fel, hogy ilyen arzenál mellett nincsenek-e veszélyben az előbb említett cégek? Egyrészt az Amazon közel monopol helyzete megmagyarázza Jeff Bezos gazdagságát, másrészt a cég nagysága ellenére, még nem bír teljes lefedettséggel. A tartalmak is azoknak ajánlottak elsősorban, akik nem idegenkednek az angol nyelvtől, mivel a magyar nyelvű tartalom, szinkron és felirat mennyisége még jelentősen elmarad versenytársaitól. Azonban nem elhanyagolandó, hogy a főbb streaming szolgáltatók közül egyedüliként biztosít lehetőséget diákkedvezmény igénybevételére.

Enter your text here ...

A kényelmi funkciókon túl, felmerül a tanulmányi területeken, javára online segédanyagok, tanulóprogramok kapcsán igénybe vehető ajánlatok lehetősége. A Microsoft Dev Tools for Teaching program keretén belül a legnagyobb informatikai cég biztosít ingyenes hozzáférést az általában kereskedelmi forgalomban kapható termékeihez. Aki nem tudná ezeket használni, annak remek alkalom a programhoz biztosított oktatóvideók megtekintése, melyek során akár saját chatbot is készíthető. Aki inkább a programozás világában merülne el, azoknak is nyújtanak szoftvert a Microsoft Visual Studio képében, azonban „kezdőbarátabb" felületek tömkelegét lehet megtalálni egy másik népszerű szolgáltatónál, a JetBrainsnél ahol szintén ingyenesen biztosítottak az amúgy előfizetést igénylő termékek. A kódolás tanulását elősegíti, hogy nem csak eszközt, de oktatóvideókat is közzétesznek a JetBrains Academy oldaluk alatt, ahol már 737 témában merülhetnek el az érdeklődők. Ha csak alapvető irodai alkalmazásokat szeretnénk igénybe venni a Microsoft Office csomagból, akkor annak árát a Tisztaszoftver program keretén belül spórolhatjuk meg, amihez szintén elég tanulói jogviszonyunk igazolása. Amennyiben a megnövekvő adatforgalom és használat miatt felmerül a számítógépes vírusoktól való félelem, de a bizalmatlanság is az ingyenes védelemmel szemben, azoknak érdemes április 30-ig igényelni az ESET NOD 32 vírusírtó teljes verziójához való hozzáférést 3 hónapra.

Aki esetleg nyelvvizsga vagy jogosítványszerzésben gondolkodik, annak is érdemes figyelnie. 35 év alatt mindenkinek lehetősége van egy, 2018 január 1-e után tett nyelvvizsga díját visszaigényelni. Ez azokra is vonatkozik, akik már rendelkeznek korábbi nyelvvizsgával. B kategóriás jogosítvány sikeres KRESZ vizsgáját követően visszaigényelhető az ára, amennyiben a vizsga napján még nem töltötted be a 20. életéved. A visszaigénylésnek része lehet a tanfolyam is, de maximum 25000 Ft kapható így vissza. Ez érvényes online esetben is.

Ha úgy érzed nincs most jobb lehetőség arra, hogy kizárólag digitális, újra nézhető, akár gamifikált tananyagból értsd meg, amit előadás közben nem tudtál, akkor érdemes körülnézni néhány elég diákbarát költségvetésű oldalon. Sokunknak álmatlan éjszakát okozó analízis vagy kalkulus könnyedén elsajátítható több, módszertanilag kellemes megoldásokat alkalmazó oldalaktól. A mateking.hu egyetem specifikus anyagokon túl ingyenes felkészülési lehetőséget biztosít a várhatóan hányatott sorsú érettségire. Az amúgy is elfogadható árú 2450 Ft-os tantárgyankénti árakra most 60% kedvezmény is kérhető. A hasonló profilú easymath.hu fél áron tette elérhetővé tananyagait.

Tanulmányaid mellett már tervezed első saját vállalkozásod elindítását és jól jönne pár tipp az online megjelenéshez, lehetőleg nem egy horror áron igénybe vehető tanácsadótól? Tanuld meg magad! A Google Digital Workshop keretén belül több modulból álló felkészítővideók, kikérdezők és vizsgák során szerezhetsz tanúsítványokat, melyeket akár a CV-be is feltüntethetsz. Mindez mennyibe került? Pusztán a befektetett idődbe, energiádba, de egy forintba se.

Természetesen van lehetőség az alapvető bevásárlást is a lehető legköltséghatékonyabban intézni. A bevezetőben emlegetett, nagyobb bevásárlóközpontokra jellemző hűségrendszeren túl, lehetőségünk van olyan programokhoz csatlakozni, melyek pusztán vásárlásaink után „cashbacket" vagyis pénzvisszatérítést adnak a programmal szerződésben álló partnereknél tett vásárlásaink után. Miért lehetséges ez? A tavaly életbe lépett Második Pénzforgalmi Irányelv (PSD2) révén, az MNB-től AISP regisztrációt szerezve, az alkalmazásnak lehetősége van hasznosítani felhasználóinak banki adatait. Ezt működéséhez több, nemrégiben hatalmas sikert övező fintech cég, mint a Revolut, Curve vagy a Monese is használja. Ezek sorát bővíti a Recash is, mely magyar alapítású startupként márciusban vált elérhetővé béta tesztjét követően. Regisztrációt követően, engedélyt adva, lehetőséget biztosítunk a felületnek tranzakcióink adataihoz való hozzáféréshez. Ezért cserébe, ha olyan szolgáltatónál vásárlunk, aki partnere a Recashnek, pénzvisszatérítést kapunk. Ennek mértéke szolgáltatónként látható az alkalmazásban. Hasonlóan működik a Cashback World is. A széles partnerhálózattal rendelkező cég szintén pénzvisszatérítést, valamint pontrendszert is biztosít. Mindkettőnél fennáll, hogy ezt bárminemű tagdíj nélkül teszik.

Pénztárcánk kímélésére számtalan lehetőségünk van. Az alapvető pénztudatosság ezáltal is fejleszthető, ami jó szokást megtartva, a vírust követő időkben is sok módon javíthatjuk háztartásunk költségvetését. Használjuk ki hasznosan az időt és optimistán készüljünk fel a vírus utáni időszakra.


A Paradigma Intézet ajánlásai unatkozás ellen
Civilek Figyelem! Új kormányrendelet a veszélyhely...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 16. kedd