Hogyan legyünk lázadó lányok? Vélemény egy Unicef-kezdeményezésről
Ezekben az években egyre többen szeretnék elmondani a jövő generáció lányainak, mire képesek. Ezek a kezdeményezések változó motivációkból születnek és változó sikerrel járnak. Néha nehéz megítélni, hol a határ őszintén bátorító üzenet és egy reklámkampány performatív feminizmusa közt – vagy hogy ez utóbbinak is lehet-e pozitív hatása. Természetesen más a helyzet, ha egy girlpower reklám bevétele nem egy nagyvállalatot, hanem az UNICEF munkáját támogatja. Idén ősszel erre nyílik lehetőségünk, ha betérünk a Chez Dodo cukrászdába.
A budapesti cukrászda korábban is felhasználta népszerűségét arra, hogy fontos cél mögé álljon. A Mosoly Alapítvánnyal és az Autistic Arttal is együttműködött, és az UNICEF másik projektjét, a Magyarország Bajnokot is megismertették tavaly a vendégeikkel.Szeptemberben pedig a Rebel Girls programba vágtak bele, a Móra Könyvkiadóval együtt. Lényegében az UNICEF jogvédő tevékenységét támogathatjuk 400 Ft-tal, ha náluk vásárolunk egy doboznyi macaront.
A nemzetközi szervezet 25 éve tartotta az első nőjogi konferenciáját, Pekingben. Az akkor elfogadott napirendben számos célt nevezett meg. Felveszi a harcot a diszkriminációval, negatív kulturális mintákkal, jogsértésekkel szemben, támogatja a lánygyermekek oktatását, egészségügyi ellátását és a nők aktívabb közéleti részvételét. Igyekszik megszüntetni a gyermekmunkát, az erőszakot, és a családok szintjén kezdve megerősíti a nők helyét a társadalomban. Azóta minden évben konferenciát tartanak a témáról, október 11-ét pedig a lánygyermekek világnapjának nevezték ki.
A Rebel Girl célja a lányok elé pozitív példákat, életpályákat állítani. Ehhez kapcsolódik a Móra Könyvkiadó kétrészes könyvsorozata, az Esti mesék lázadó lányoknak, ami híres nőalakok életét mutatja be mesés formában. Az UNICEF-et támogató édességes dobozokon a könyvből vett illusztrációk szerepelnek, melyek a Brontë nővéreket, Audrey Hepburnt, I. Erzsébet királynőt és Grace O'Malleyt ábrázolják.
Nagyjából őrájuk esne bárki választása, ha hirtelen meg kéne neveznie híres nőalakokat. Hogy valóban ők-e a leginspirálóbb példaképek, az már kevésbé egyértelmű. Legtöbbjük a környezetéhez képest előnyös pozícióba született, már életükben a férfitársadalom elismerését élvezték. Még inkább vitatni lehetne, mennyire értelmezhető feminista törekvésként, hogy I. Erzsébet például a fél világot kolonizálta, hozzájárulva a mai napig fennálló globális egyenlőtlenségekhez. És szintén elgondolkodtató, hogy bár az UNICEF törekvései a harmadik világ lánygyermekein szeretnének segíteni, a süteményes dobozra került példakép-nőalakok mind a nyugati kultúrából kerültek ki. Persze logikus olyan ismert személyeket választani, akiket a viszonylag absztrakt ábrázolásról is felismerünk. De a doboz oldalára nyomtatott pár soros ismertető lehetővé tehetné, hogy náluk elfeledettebb nőalakokat ismertessenek meg a vásárlókkal.
Maga a könyv, az Esti mesék lázadó lányoknak, jobb munkát végez a reprezentációban. A kétszer száz bemutatott nőalakot a világ minden részéről, a történelem minden időszakából válogatták. Életük rövid, meseszerű összefoglalását adják meg, és bár néha felületesen szelektálják a közölt információkat, kedvcsináló ismertetőként jól működnek. Persze ebben is szerepelnek nők, akiknek példaképi szerepe megkérdőjelezhető, de ebbe nehezebb belekötni, amikor kétszáz személy közt találjuk őket. Hiszen a könyv szerepe nem feltétlenül a kritika nélküli példaállítás, inkább annak a bemutatása, hogy a nők éppannyit képesek elérni az életben, mint a férfiak – legyen szó bármilyen szerepben helytállásról, és akár a negatív tettekről is. Ha a könyv ráveszi közönségét, hogy utánanézzenek pár bemutatott személyiség életének, és újabb jövőképeket fontolgassanak, az már sikerként érhető el.
Valóban ilyen kényes kérdés, hogy milyen üzenetet szánjunk a célközönségnek – a kislányoknak, akik a cukrászda promóciós fotóin is pózoltak a dobozokkal? Hiszen valószínűleg végig se hallgatnának, ha elkezdenénk ecsetelni nekik a nők társadalmi szerepének összes komplex problémáját. A Rebel Girls jól hozza azt az egyszerű célt, amit kitűzött: hogy ezek a lányok a hercegnősdi mellett kalózosat, királynőset, feltalálósat is játsszanak, és bátran képzeljék el magukat ezekben a szerepekben. De a könyv nélkül ez tényleg fel se merülne bennük? És itt ütközik ki a girlpower reklámkampányok fő hibája. Mind állítják, hogy a magabiztosság hiánya az egyetlen, ami a lányokat visszatartja a jövőbeli sikertől. Elmagyarázzák nekik, hogy bármi lehet belőlük, és hajlamosak elfelejteni, hogy egy gyerek ezt már eleve tudja magáról. Elég bármelyik óvodás csoportnak feltenni a "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdést, és látjuk, hogy az ő álmaikból sosem volt hiány. A valódi kérdés az, hogy ezek az álmok hova tűnnek később. Jóval többet lehetne beszélni arról, miért hagyják ott az oktatást, miért csak kis hányaduk indul természettudományos pályára, és milyen nehézségekkel kell szembenézniük az egyes karrierekben. De ez olyan megosztó válaszokat szülne, amit egy reklámkampánynak sosem lesz érdeke vizsgálni. Még ezek a felhígított, általánosságokban beszélő kezdeményezések is fel tudnak bosszantani pár embert – mégis elmondhatjuk róluk, hogy tudatosan olyan üzeneteket választottak, amiket a társadalom nagy része nehezen tudna elvitatni.
Természetesen az ilyen reklámoknál ezek a kérdések mind mellékesek a fő megítélési szemponthoz képest: hogy van-e mögötte valós tartalom és cselekedetek, vagy csak a termékeladás kedvéért hangoztatják a pozitív üzeneteket. Az UNICEF pedig természetesen átmegy ezen a szűrőn, hiszen az elmúlt huszonöt évben folyamatosan dolgoztak a nők jogainak támogatásáért. Az ő munkájukban való közreműködést is bátran felvehetik a kislányok a jövőbeli terveik listájára.