6 perc olvasási idő (1173 szó)

Művelődni a virtualitásban? Lehetséges! - az Irodalmi Lépegető és a Gizdaszavak tükrében

A kultúra értékeit az emberek mindig igyekeztek valamilyen módon fenntartani és átadni: legyen szó arról, hogy kőbe vésték, kódexeket írtak, papírra vetették, és szerencsére elmondható, hogy a digitális kultúra virágzása idején is hasonló magatartást tanúsítanak. Rab Árpád a digitális kultúrát vizsgálva így vélekedik: „A digitális kultúra életünk számos olyan elemét is megváltoztatja, amelyek eddig rendíthetetlennek tűntek. Megújul, illetve változni kezd a közösség, a nyilvánosság, a személyes jogok, a tulajdon és az érték fogalma is. Az internet fejlődésének korai szakaszában számtalanszor hangot kapott az a vélemény, miszerint a számítógép használata elmagányosít, az internet tönkreteszi emberi kapcsolatainkat, mentális és biológiai egészségünket is. Ezek a hangok az utóbbi évek közösségi forradalma láttán elhalkultak és szinte súlytalanná váltak – látható, hogy az internet igazi közege a korlátozás nélküli széles sávú kapcsolatrendszer. Nem összekapcsolt számítógépek és halott információk, hanem élő emberek és az őket érdeklő tudáselemek hatalmas, innovatív, dinamikus hálózatáról van szó.​"

A magyar kultúra szerves részét képezi az irodalom, valamint nyelvünk, szókészletünk különlegessége. A digitális kultúra világában számos olyan platformmal találkozhatunk, melyek zseniálisan teremtettek meg olyan hatalmas, dinamikus, innovatív hálózatot, emberek online közösségét, melyek elősegítik az egyének művelődését. Megadják a lehetőségét az élményalapú, játszva tanulásnak. A paletta nagyon színes, és számos kiváló képviselője van az „irányzatnak", de két személyes kedvencemmel, az Irodalmi Lépegető és a Gizdaszavak megálmodóival beszélgettem a téma kapcsán. Míg a korábban említett oldal a versek közvetítésével, addig az utóbbi a szókincsbővítő tevékenységével járul hozzá a közösség „kulturális neveléséhez".

​Hosszú az út egy ilyen közösség megteremtéséig: ám ha az ember kellően kreatív, és eltökélten halad az úton, teremthet akkora közösséget, mint Luca és Bálint az Irodalmi Lépegetővel, illetve mint a Gizdaszavak megalkotója. De mi adhatja az alapját egy ilyen kezdeményezésnek? Mindkét oldalon tükröződik, hogy a megalkotók már az elején érzékelték, hogy az internet olyan keretet adhat a zászlóra feltűzött céloknak, mellyel képesek a társadalom szemléletének formálására.

„Úgy éreztem, hogy egyre kevésbé érdekli a korosztályomat a kultúra, ezen belül is az irodalom, szóval elsősorban tanító célzattal hoztam létre. Inspirált a Posztolj verset az utcára!projekt sikeressége, és az akkoriban induló Irodalmi Mémek Facebook oldal – ezek alapján mégis úgy láttam, hogy lesz itt igény az oldalra. Illetve szerettem volna, ha van egy hely, ahol az olvasók értékelhetik a kezdők verseit, nem pedig irodalmi lapoknál kell kopogtatni véleményért." – vallja az Irodalmi Lépegető képviseletében Vizi Luca.

A Gizdaszavak ad hoc módon született meg: „Igazán nagy célom nem volt vele induláskor. Leginkább saját magam szórakoztatása volt az elsődleges, plusz azt gondoltam, hogy ha már egy ember is elkezd kicsit igényesebben beszélni, már tettem valami hasznosat."

Üdvös azt látni, hogy van igénye az embereknek az ilyen és ehhez hasonló tartalmakhoz, igazolva azt, hogy a versek, a választékos szókincs, ezáltal a kultúra, digitális köntösben is olyan értékes, mint amikor azt papírra vetették. Ám nem könnyű az emberi igényeknek megfelelni, a kreativitás, a színes szemléletmód, a változatosság kulcsfontosságú funkciót töltenek be a figyelem fenntartásában. Maga a tartalom gyártásának folyamata is stratégiai kompetenciák fejlődését is eredményezi, hiszen ezen is múlik, hogy sikeresen valósuljon meg a kezdeményezések célja.

„Nagyon örülök a jelenlegi trendeknek, hogy ma már divatos verseket olvasni, alkotni, vagy éppen Ady Endrés vászontáskát hordani. Remélem, hogy a trend elmúlása után egy szokássá válik akár a versek iránti, akár az olvasás iránti szeretet és hajlandóság. 
A digitális stratégiára kitérve, véleményem szerint ez inkább kommunikációs stratégia és social media elemek kérdése. Elég vékony a határ minden irányban, hogy egy oldal tartósan meg tudja tartani a közösségét, érdekes, de egyben konzisztens is tudjon maradni. Talán ez adja a szépségét az egésznek, hogy minden oldal esetében a konkrét megvalósítás más és más, habár az alapelvek, vagy épp technikák ugyanazok."- vélekedik a Gizdaszavak megalkotója.

Az Irodalmi Lépegető tulajdonosai is hangsúlyozzák, hogy fontos a minőség, a változatosság, az innovációra való hajlam, ha valódi közösséget szeretnének teremteni a munkásságukkal.

„Mindenképp fontos, hogy megmaradjunk a kitűzött célunknál, ne felejtsük el, hogy miért jött létre az oldal, azaz hogy minden esetben kultúrát közvetítsünk. A változatosság és az aktivitás kiemelten fontos. Ahhoz, hogy tényleg közösség alakuljon, be kell vonni az oldal kedvelőit is a tartalomgyártásba, legyen az egy-egy játék, kérdezz-felelek, vagy maga a saját versek beküldése. Ezért is alakult Facebookon is a Lépegetők csoport, ott bármi kérdést, problémát fel lehet hozni, és várakozás nélkül tudják a tagok posztolni a saját alkotásaikat. A bővüléshez kell, hogy a Lépegető is fejlődjön, ami egy állandó folyamat, kisebb-nagyobb dolgok egyaránt a részét képzik, ilyen például, hogy a külföldi versek kikerülnek eredeti nyelven is, vagy, hogy sztoriban már lehet kérni idézeteket regényekből, drámákból is. És készülünk még pár újdonsággal a közeljövőben."

Biztos vagyok benne, hogy az életében mindenki egyszer megtapasztalta azt a keserű „muszáj" érzést, amelyet egy-egy irodalmi mű kötelező elolvasása eredményezett. Az ilyen platformoknak köszönhetően azonban szabadabban szárnyalhat a képzelet egy-egy vers értelmezése kapcsán, egy-egy szó önálló, nem tankönyvi elsajátítása pedig színesebbé, változatosabbá, élményszerűbbé teheti az önkifejezésünket. Ám ahogyan az éremnek is két oldala van, számolhatunk hátrányokkal is?

„A virtuális előnye, hogy könnyebben és gyorsabban elérhető ugyanakkor hátránya, hogy sekélyesebb is az, amit az ember csak Instagramon olvas, vagy „tanul". Hiszek benne, hogy egy kicsit máshonnan kell megközelíteni az általunk is művelt „oktatást". Játékos és könnyen fogyasztható köntösbe csomagolt üzenetekkel, ha aktivitásra bírjuk a közösség tagjait, akkor azt gondolom, tudunk többek lenni egy egyszerű insta poszt/storynál."- vallja a Gizdaszavak megálmodója.

Az Irodalmi Lépegető is hasonlóan vélekedik. - „Az, hogy valami kötelező, már az elején el tudja venni az ember kedvét bármitől. Egy átszenvedett kötelező olvasmány, egy utolsó éjszaka kierőszakolt „miregondoltaköltő" jellegű verselemzés még ennél is jobban. Ahhoz, hogy valaki az iskolában megszeresse az irodalmat, ne pedig elidegenedjen tőle, egy nagyon jó tanár kell.
A virtuális tér azért egyszerűbb, mert ott önszántából kezdi el felfedezni az irodalmat vagy bármelyik más ágát a kultúrának, egy olyan platformon, amit szabadidejében és szívesen használ. Ez már élményt ad, kötődést alakít, ami később nőhet, új ajtókat nyithat, az élete részévé teheti a kultúrát. Azaz nem házi feladat, hanem egy kulturális élmény, ahol megvan a döntés joga, hogy élvezi-e az elé kerülő verset, beköveti-e az oldalt, vagy csak tovább görget.
Az online művelődés fakultatív jellege miatt kicsi az esélye, hogy valaki eltántorodik miatta kultúrától, ebből a szempontból nem látunk hátrányt. Viszont
ugyanaz a szabadság, amivel bárki felfedezhet bármit, lehet hátrányos, ha a bőség zavarát nézzük. Nehéz választani, szűrni, hogy mire vagyunk kíváncsiak, a számtalan forrás közül nem tudjuk, hogy melyikhez kapjunk."

A kultúra kiemelt szerepe a XXI. században is tagadhatatlanul jelentős kontinuitást mutat. Kreatív, változatos eszközök állnak rendelkezésünkre ahhoz, hogy virágoztassuk a kultúrát, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Gizdaszavak és az Irodalmi Lépegető tevékenysége. A lehetőségek száma végtelen, körültekintően, megalapozottan a kultúrának minden szegmensébe bepillantást nyerhetünk, kutassunk mélyen, és értékes kincsekre bukkanhatunk. Ha például egy kávézóba nem viszed a könyved, látogass el a Lépegető oldalára, garantálom, hogy pár órát a kávézóban töltesz. Ha elmélkedni támad kedved nyelvünk szépségein, és azt gondolod, hogy a nyelv nem tud újat mutatni, biztos vagyok benne, hogy a Gizdaszavak oldalán tanulhatsz újat! Éljünk a lehetőségekkel, mert virtuálisan művelődni egy új élmény!

Irodalmi Lépegető: facebook - instagram

Gizdaszavak: facebook - instagram

Nem esik messze az alma a hullától- avagy mit tesz...
A virtuális tér és a Z generáció találkozása 4. ré...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 28. csütörtök