5 perc olvasási idő (940 szó)

Nagyon jó lenne már visszamenni, és ott helyben tevékenykedni - interjú Ercsi Dániellel, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium DÖK elnökével

A koronavírus miatti pandémiás időszak és a digitális oktatás nem csak a tanárok és a pedagógusok munkáját nehezíti meg nagymértékben, hanem az iskolai diákönkormányzatokét is. Civil Körkép rovatunk legújabb részében azt jártk körbe, hogy hogyan is tud működni egy diákönkormányzat a járványhelyzet idején. Ebben pedig Ercsi Dániel, a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákönkormányzatának elnöke volt a segítségünkre.


Ha a tavaszi időszakot is beleszámoljuk, akkor időben majdnem egy tanéve már digitális oktatás megy. Hogyan éltétek meg az újbóli, őszi átállást a DÖK-ben?

Szerencsére jobban, mivel valamennyire lehetett számítani, hogy újra digitális oktatásra kell átállnunk. Sajnos, sok programot nem tarthattunk meg e miatt, mint például a "Chritmas Party-t" melyet tavaly nagyon színvonalasan meg tudtuk szervezni, de nem állt meg teljesen a munka, igyekszünk mindenből a legjobbat kihozni, és javunkra fordítani.

Pandémia időszaka alatt, hogyan tud működni egy iskolai diákönkormányzat?

Ilyenkor lehet áldani az online teret, és kapcsolatokat, hiszen nem záródnak be a lehetőségek. Amennyiben videokonferencián kell gyűlést tartani be lehet nyomni egy Google meet-et, egy Zoom-ot, vagy akár egy Messenger-es csoportos hívást, és már kapcsolatban is vagytok. Persze ezt nem random, hanem előre egyeztetett időpontokban. Továbbá, mivel eredetileg a DÖK-ök is az adott iskolának a diákságának az érdekeit hivatottak képviselni, így itt a lehetőség, hogy kérdőívet készítsenek a tanulók részére, hogy mi a véleményük, javaslatuk, élményeik a jelenlegi tanítással kapcsolatban, ezt összegezve, javaslatokkal megtűzdelve pedig továbbítani az iskola vezetőségének.

Nyílt nap a gimnáziumban

Volt bármilyen program, amit online körülmények között meg tudtatok tartani?

Természetesen! Igyekeztünk most sem magukra hagyni a bibósokat, így a tavaszi „lockdown" alatt elindítottuk a suli Instagram oldalán egy beszélgetős műsort, melynek nagyon kreatívan „Bibó Talk Show" lett a címe. A mostani, őszi-téli időszakban ez most szünetelve lett, mivel egy másik programra összpontosítottunk. Mivel közelegnek az érettségikre való jelentkezéseknek, és a felvételi jelentkezéseknek a beadási határideje, és az iskolába nem tudtunk egyetemeket meghívni bemutatásra, így online elindítottunk egy Pályaválasztási előadás sorozatot, melyekben az előadók iskolánk volt tanítványai. Tulajdonképpen az egész januári hónapunk ezeknek az előadásoknak a megtartásával telik.

Mennyire tudjátok tartani a kapcsolatot a diákokkal, a tanárokkal vagy éppen az iskola vezetésével?

Szerintem kifejezetten jól, mivel sikerült egy olyan erős Diákönkormányzatot összekovácsolni, melyre mind a diákok, tanárok, és az iskolavezetők számíthatnak. Iskolatársaim tudják, hogy ha gondjuk akad, akkor fordulhatnak a saját osztályuk képviselőinek valamelyikéhez, vagy egyenesen hozzám. Ugyanígy a tanárokkal, ideszámítva az iskolavezetést is, meg tudjuk beszélni, ha egy-egy probléma adódik valahol, valakivel. Erre kifejezzen jók a másfél – kéthavonta kitölthető kérdőívek, melyek felmérik a jelenlegi közhangulatot.

Intézményi keretek között, hogyan tudjátok segíteni a diákokat, eljuttatni hozzájuk a megfelelő információkat?

Az önkormányzat képviselőin keresztül a legtöbb infót megkapják a társaink, ha pedig kérdés merülne fel bennük, akkor vagy személyesen, vagy valamelyik képviselőn keresztül megkeresnek engem, vagy a diákönkormányzatunkat segítő pedagógust, akivel mi valósággal meg vagyunk áldva, hisz fiatal tanárnőről beszélünk, akinek kreativitásától, és lendületétől teljesen lehidalok még mindig. Visszatérve a kérdésedre, ha egy sürgős, közlendő van, akkor azt a lehető összes platformon jelezzük a bibósoknak. Instától kezdve, Facebook-on át a Messenger-es osztály-/évfolyamcsoportokig, mindenütt. És tudod, pont ettől szép a mi közösségünk, hogy ennyire összefogunk, és segítjük egymást. Szerintem ez, részben a Diákönkormányzatunk sikerességét is igazolja.

Ercsi Dániel a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium diákönkormányzatának elnöke

 Mi lenne az első program, amit egy esetleges újra nyitás során megtartanátok?

Nagyon jó lenne már visszamenni, és ott helyben tevékenykedni, de mind tudjuk, hogy most mindennél fontosabb az egészségünk. Hogy mit tartanánk meg elsőnek, az a visszamenetel időpontjától is függene. Mivel hatosztályos képzés is van iskolánkban, így ugye most is van két osztály tantermi oktatás keretei közt, de több okból, köztük a rendezvényszervezési tilalom miatt, nekik nincsenek külön programjaik, de ha február 14-e előtt mehetnénk vissza, akkor valószínűsítem, a szintén hagyományos Valentin-napi fánkozás, és a szív király-királynő megválasztásra kerülne sor. Ha erre nem lesz lehetőségünk, akkor egy új, rendkívüli eseményünk lenne, amelyet a DÖK segítségével a 12. peres osztályunk (hatosztályos képzésben részesülők, a végzős évfolyamon) szervez meg, ez pedig a „Húsvéti nyuszi" lenne. Ez tulajdonképpen úgy működne, mint Mikuláskor szokás, hogy valaki beöltözik a Télapónak, krampuszok, meg minden egyéb, és látogatják napközben az osztályokat. Ezt hagyomány szerint a végzős peres (hatosztályos) osztály valósítja meg. Na, most ez húsvéti tematikában lenne csomagolva. Ha pedig ne adj Isten ez sem jönne össze, akkor a június 15.-ei utolsó tanítási napra fókuszálnánk, amikor a DÖK jogaiban biztosított egy tanítási napot mi használhatunk fel, ahogy szeretnénk. Ekkor szoktuk tartani a Diáknapot. Aznap nincsen tanítás, csak az általunk megszervezett programok, és szabadidős elfoglaltság. Idén, ha sor kerülhet erre, akkor bizton állítom, hogy valami nagyot szeretnénk adni az iskolának, hogy kipihenhessük a pandémia okozta lelki terrort.

DÖK elnökként mi a legnehezebb kihívás, amivel szembe kellett nézned az elmúlt időszakban?

Számomra elnökként, ez nagyon sok kihívással jár, hogy őszinte legyek. Főképp azért, mert szeretek azok között lenni, akik számítanak számomra, és segíthetem őket, ha csak annyival, hogy egy köszönéssel, vagy egy „hogy vagy"-al mosolyt csalhatok az arcukra. Kicsit ilyen őrangyal típusként. Azzal a tudattal is nehéz megbirkózni, hogy nem valósíthatok meg a csapatommal egy-egy nagy, színvonalas eseményt, melyen utána az elégedett arcokat láthatom. Szerintem ez, minden felelős elnöknek nehéz lehet. Számomra tényleg nagyon hiányzik a közösségem, a bibós közösség, mely az egyik legfontosabb részévé nőtte ki magát az elnökségem alatt, de tartjuk egymásban a lelket, ezzel is erősítve az egymásba vetett bizalmat. Erre csak annyit szoktunk mondani: „mert bibósnak lenni egy életérzés"

​Reméljük hamarosan kinyithatnak az iskolák és személyesen is elkezdhetnek újra tevékenykedni az iskolai diákönkormányzatok! Addig is pedig sok sok kitartást kívánunk nekik, akik diákok sokaságának képviselik az érdekeit!

képek forrása: Ercsi Dániel

Utazás az elménk körül
Mi következik holnap és miért: Axios

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2025. február 16. vasárnap