6 perc olvasási idő (1102 szó)

Külön is Együtt II. rész - Chabibeh Sporting Club

Ez a második interjú az új cikksorozatunkból, a "Külön is Együtt"-ből. A név onnan ered, hogy bár helyileg messze vagyunk egymástól, mégis osztozunk a közös élményeinkben és értékeinkben, ami összeköt minket jóban-rosszban. Ezzel a cikksorozattal szeretnénk bemutatni alapítványunk, a Tudatos Ifjúságért Alapítvány nemzetközi partner szervezeteit. Ha lemaradtál az elsőről, itt el tudod olvasni. További tartalmakért maradjatok velünk!

Meglehetősen keveset tudtam Libanonról, amikor 2018-ban részt vettem egy ifjúsági cserén. Azalatt az egy hét alatt csodálatos, energikus és melegszívű embereket volt szerencsém megismerni, sőt arról is többet tudtam meg, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe. Azóta a TIA és ez a különleges libanoni szervezet együttműködése tovább nőtt: legutóbb 2019 októberében valósítottunk meg közösen egy képzést Libanonban. Ma a Chabibeh Sporting Club mutatjuk be, azon belül is Lama Zeinoun Tabet-tel beszélgetünk, aki a szervezet ifjúsági bizottságának projekt koordinátora. 

Mikor és milyen céllal jött létre a szervezet?

A Chabibeh Sporting Club-t 2002-ben alapította egy fiatal csoport, akik nagyon aktívak voltak a sportban a régión belül. Ez a régió, ahol a klub működik, a libanoni polgárháború helyszíne volt, és még a mai napig a háború okozta hatásoktól szenvednek a gyermekek és fiatalok, a fejlesztési programok hiánya miatt. Ez társadalmi, kulturális, oktatási és gazdasági szempontból is hátrányos helyzetbe hozta az itteni gyerekeket és a fiatalokat.

Alapítása óta Chabibeh Sporting Club kettős megközelítést különböztetett meg azoknak fiataloknak és gyerekeknek a körében, akik csatlakoztak a tevékenységeikhez. Professzionális és szabadidős sportokat kínálnak számukra a szociális és oktatási programok mellett. A szervezet a sportot eszközként alkalmazta, hogy sikeresen integrálja a fiatalokat a saját társadalmukba, valamint, hogy fejlessze azokat a képességeiket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy megerősítsék őket fizikailag, társadalmilag, oktatásilag, kulturálisan és szakmailag, hogy szembe tudjanak nézni a kihívásokkal.

2008-ban Chabibeh megalapította „Chabibeh Youth" nevű ifjúsági osztályát, ami szorosan együttműködik a „Chabibeh Sports" sportosztállyal annak a kettős megközelítésnek a folytatása érdekében, amelyre a szervezet épült.

A két osztály egyedülálló élményt és biztonságos, interaktív és támogató környezetet kínál, ahol a fiatalok gyakorolhatják kedvenc tevékenységüket, barátságokat építhetnek ki és egész életen át tartó képességekre tehetnek szert a különféle helyi és nemzetközi projektek és programok által. A sport, az ifjúsági szerepvállalás, az ifjúsági részvétel, az önkéntesség, a béke és a megbékélés, valamint a társadalmi fejlődés váltak a Chabibeh fő fókuszaivá, akár a "Chabibeh Sports"-on, akár a „Chabibeh Youth"-on keresztül.

Hogyan éritek el a fiatalokat? Milyen típusú programokat szerveztek?

A Chabibeh Sports osztály gyerekeknek és fiataloknak kínál szakmai edzéseket különböző sportágakban (kosárlabda, Taekwondo, asztalitenisz, labdarúgás, tenisz). Részvételt biztosít helyi, regionális és országos bajnokságokon a különféle sportágakban, valamint nyári sporttábort szervez.

A gyermekek és a fiatalok folyamatosan csatlakoznak ezekhez a tevékenységekhez, akár reklámokon, akár a barátaik szóbeszédén keresztül értesülnek róluk. Emiatt kapcsolatba lépünk a régiónk iskoláival is.

A Chabibeh Ifjúsági Osztály ifjúságvezető képzést is kínál, ami egy folyamatban lévő program, melyen keresztül a fiatalok részt vehetnek kapacitásfejlesztő workshopokban, önkéntes tevékenységekben, és lehetőségük nyílik saját közösségi kezdeményezéseik kidolgozására és végrehajtására. A fiatalokkal egy nyílt, online felhívás útján veszik fel a kapcsolatot és néha olyan barátaik ösztönzik őket, akik már részt vesznek ebben a programban.

Ezen kívül, Erasmus+ projekteket is kínálnak, amelyek révén a fiatalok lehetőséget kapnak a mobilitási programokban való részvételre Libanonon kívül (és néha Libanonban). Ezekre a projektekre is nyílt felhívást teszünk közzé, és felületeinken is megosztjuk annak érdekében, hogy elérjük a libanoni fiatalokat. Azok a fiatalokat, akik részt vesznek ilyen projektekben, a visszatérésük után megkérjük, hogy tartsanak egy programot a szervezet fiataljainak és más szervezeteknek, akikkel a Chabibeh együttműködik.

A Chabibeh Sporting Club nemzetközi vagy nemzeti szervezetek által finanszírozott projektekre is pályázik, és ezek megvalósítása érdekében a szervezet bevonja a fiataljait is, lehetőséget adva nekik arra, hogy készségeiket tovább fejlesszék közvetlen tapasztalatok révén. A projektek elsősorban a fejlesztő sport, az ifjúsági szerepvállalás, a békeépítés és más, az ifjúsággal kapcsolatos témákban valósulnak meg.

Mesélj nekünk az országod fiataljairól. Milyen nehézségekkel néznek szembe? Hogy tudjátok segíteni őket?

A libanoni fiatalok számos kihívással állnak szemben sok szinten. Nagyon alacsony a fiatalok aránya akár az önkormányzati tanácsokban, a parlamentben vagy a miniszterek tanácsában. Alulképviseltségük megnehezíti számukra, hogy aggodalmaikat és igényeiket továbbítsák a döntéshozók számára. Ezenkívül az ifjúságpolitika, mint szakpolitikai terület 2012-ben foaglmazódott csak meg az országban, minden felülvizsgálat vagy frissítés, illetve annak végrehajtására szolgáló gyakorlati intézkedések nélkül. Továbbá mindez a menekültválság mellett történt, ami megváltoztatta a helyi valóságot Libanonban.

Világossá vált, hogy az oktatási rendszer biztosítja a tudást, de a készségeket nem, és ebben a gyorsan változó gazdasági és digitalizációs korban az oktatási rendszer nem készíti fel a tanulókat a jövő munkáira.

Az ifjúsági munkanélküliség Libanonban nagyon magas, ami a romló gazdasági helyzetnek köszönhető. Nincsenek olyan tanulmányok, amelyek megvizsgálnák a munkaerőpiac igényeit és beletáplálnák azt az oktatási rendszerbe. Egyszerűen nincsen politikai keret erre.

Közösségi szinten a kirekesztett területeken élő fiataloknak nincs olyan biztonságos helye, ahol részt tudnának venni sportban és ifjúsági tevékenységekben, valamint olyan projektekben és programokban, amelyek hozzájárulnak személyes és szakmai fejlődésükhöz, és növelné a részvételüket és kezdeményezéseiket. Épp ez az, amit a Chabibeh Sporting Club kínál: olyan helyet, ahol a fiatalok találkozhatnak, gyakorolhatják hobbijaikat, részt vehetnek készségfejlesztő programokban és ifjúsági tevékenységekben, és lehetővé tesszük számukra, hogy előálljanak saját ötleteikkel és kezdeményezéseikkel, azon túl, hogy hobbiként sportolnak.


Mit gondolsz, mennyire független és önálló a civil társadalom az országodban? Milyen területen kellene a civil szervezeteknek fejlődnie?

Úgy gondoljuk, hogy a civil társadalom magas fokú autonómiával rendelkezik Libanonban, ami teret enged a kreativitásnak és a nagyszámú tájékoztatásnak. Azonban, aminek ebben a szektorban fejlődnie kellene, az a hálózatépítés, az együttműködés. Ez a gondolkodásmód sajnos hiányzik.

Tagjai vagytok bármilyen helyi, nemzeti vagy nemzetközi hálózatnak?

A Chabibeh Sporting Club az UNESCO és az Anna Lindh Alapítvány Net-Med Ifjúsági hálózatának tagja. Ezen kívül, a Chabibeh az Euromed Citizenship hálózat alapító tagja.

Mit gondolsz a TIA-ról? Ossz meg egy jó emléket velünk!

A TIA és a Chabibeh Sporting Club több mint 4 évvel ezelőtt kezdett el együttműködni az Erasmus+ projektekben. Legutóbbi együttműködésünk tavaly októberben volt Libanonban, amit közösen valósítottunk meg (szerk.:Influence YOUth képzés, Byblos, Libanon). A TIA csapatával mindig öröm együtt dolgozni, egy olyan tapasztalat, ami ötvözi a professzionalistást, a barátságot, az együttműködést és a szórakoztató pillanatokat.

Az emlékek azonban emberekről szólnak. Amikor először találkoztam Zitával, egy csodálatos fiatal hölgyet ismerhettem meg, aki tele van élettel és motivációval (szerk.: Szalai Zita, szakmai igazgató, Tudatos Ifjúságért Alapítvány). Egy SALTO-Ifjúsági képzés volt Párizsban, és ez a találkozás egy napról-napra gyönyörűbb együttműködésbe vezetett és egy hosszú távú partnerséggé nőtte ki magát, amibe belekeveredik egy nagyon különleges "barátság illat" is.

Nagyon bízunk benne, hogy minél hamarabb vége lesz ennek a járványhelyzetnek és újra együtt dolgozhatunk személyesen is libanoni barátainkkal. Addig is, ha szeretnétek még többet megtudni az Chabibeh Sporting Club-ról, kövessétek őket facebookon és instagramon.

A virtuális tér és a Z generáció találkozása 4. ré...
Separately Together part II. - Chabibeh Sporting C...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2025. február 16. vasárnap