1 perc olvasási idő (168 szó)

Történelmi adománygyűjtés az InDaHouse-nál!

Pontosan egy héttel ezelőtt, tartotta az InDaHouse csapata a Társasmaraton elnevezéső adománygyűjtő akcióját. Május 9-én 80 csapat játszott országszerte, és bebizonyítva, hogy sok kicsi sokra megy. Több, mint 4,3 millió forintot (pontosan: 4 316 000 FT!!!) gyűjtöttek össze a résztvevők - köztük mi is, a Tudatos Ifjúségért Alapítvány csapatával. 

Az összeget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, eldugott aprófalvakban élő hátrányos gyermekek fejlesztésére fordítják. A szervezők elmondták, ez az összeg több, mint két hónapig biztosítja a működésünket! A járvány kezdetéig 110 gyerekkel dolgoztak hétről hétre. Március közepe óta azonban online tanulnak a gyerekekkel, adományokat osztanak a családjaiknak, sőt, egy apukát már alkalmaztak is. 

A következő tanévtől beindul az InDaHouse 2.0 egy közeli cigánytelepen, ahol 200 gyerek él nyomorúságos körülmények között. Ezt a munkát támogattuk mindannyian, amikor szombaton valamelyik csapaton keresztül játszottunk és közben adakoztunk.

Bízunk benne, hogy az InDaHouse csapata a járvány végeztével újra el tudja majd indítja a fejlesztő programjaikat a településeken, ugyanis óriási szükség van a munkájukra! Köszönjük nekik, és köszönjük mi is mindenkinek, akik támogatták a kezdeményezésüket!


kép forrása: indahousehungary.hu


ELSTARTOLT AZ ELSŐ DIGITÁLIS GYEREKNAP
Korona, karantén, pánik, avagy a kedvesség és az u...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek