4 perc olvasási idő (719 szó)

Értelmezzük a társadalmi tőkét

Alapvetően, a tőke szó hallatán vagy Karl Marx főműve vagy valami olyan dolog jut eszünkbe, ami anyagi formába manifesztálódott, kézzel fogható, és ha nem is pénz, de közvetlenül arra váltható. Ezek a szociológiai értelembe vett tőkefajták klasszikus tárgyi vagy gazdasági formái. Ennél azonban sokrétűbb fogalomkörről beszélhetünk, mely a fentieken túl takar nehezebben megragadható, közvetlenül nem pénzre váltható társadalmi és kulturális erőforrásokat is.

A gazdasági tőke bár eltér a társadalmi és kulturális tőkétől, de számos hasonló vonással is bír. A tőke mindhárom típusára igaz, hogy felhalmozható erőforrások, amiket cselekvések előmozdítására, céljaink elérésére használhatunk fel. Azonban míg a gazdasági tőke kizárólag valamilyen anyagi formában tud testet ölteni, addig a társadalmi tőke a cselekvők közti viszonyokban, a kulturális tőke pedig a szocializáció és az élethosszon át tartó tanulás alatt megszerzett tudásból, készségekből, műveltségből fejlődik ki.

A társadalmi tőke fogalmát elsőként a XX. század elején Lyda Judson Hanifan, amerikai szociológus konceptualizálta. Ő úgy gondolt rá, mint a társadalmat általánosan jellemző jóakarat és összetartozás. A fogalmat több mint fél évszázaddal később a modern szociológia legjelentősebb alakja, a francia Pierre Bourdieu porolta le és értelmezte újra, valamint kidolgozta a kulturális tőke, valamint a szimbolikus tőke fogalmát is. Később James Coleman szélesítette ki a társadalmi tőke által leírt fogalmi kört. Később Bourdieu és Coleman után sorra jelentek meg további alternatív tőkefajták, amik gyakran a Bourdieu által kidolgozott tőketipológián belül megalkotott alkategóriák voltak, mint a tudományos tőke, de megjelentek a francia szociológus rendszeréhez egyáltalán nem kötődő olyan elemek is, mint a szubkulturális tőke, ami legegyszerűbben a társadalmi és a kulturális tőke egy különleges egyvelegeként írható le.

A kulturális tőke mibenlétét annak formáinak megismerésén keresztül a legegyszerűbb megérteni. Az első fontosabb kategória az inkorporált kulturális tőke, aminek neve is sugallja, az ember saját személyéhez, testéhez kötött tudás, más megfogalmazásban minden elsajátított ismeret. Fontos kategória a tárgyiasult tőke, amik a kultúrát, tudást hordozó tárgyak, eszközök összessége. Alapvető jellemzőjük, hogy kézzelfoghatók. Megemlítendő még az intézményesült kulturális tőke, amely minden olyan papírt, jogosítványt, tudományos címet takar, amik megszerzéséhez, valamilyen tanfolyam, képzés elvégzése révén jutottunk. A tárgyiasult formától alapvetően az különbözteti meg, hogy az objektum a tudást nem hordozza, csupán jelképezi.

A társadalmi tőkét Bourdieu a következőképp fogalmazta meg: azon erőforrások összessége, mely a kapcsolatok tartós, többé-kevésbé intézményesült rendszeréhez, más szavakkal egy bizonyos csoporthoz tartozáshoz kötődik. Jellemzi, hogy a csoport tagjainak tudása és javai egy bizonyos fokig kisugárzódnak és hozzáférhetővé válnak a csoport minden tagjának számára. A tőke áramlását lehetővé tevő kapcsolatokat bizonyos intézményesített rítusok szentesítik, a tőke nagyságát, értékét pedig a kapcsolatok kiterjedtsége és mélysége határozza meg. Bourdieu szerint a társadalmi tőke magánvagyon jellegű, ezáltal pedig társadalmi egyenlőtlenségek kialakulásához vezet. A tőkefajta ilyen aspektusáról korábbi, iskolai egyenlőtlenségekről szóló cikkemben foglalkoztam bővebben.

Fogalmát Coleman szélesítette tovább, aki a kulturális tőkéhez hasonlóan három alkategóriát dolgozott ki. Első ilyen a kötelezettségek és elvárások köre. A lekötelezések, mint a társadalmi tőke „váltója" vagy „pénze" jelenik meg a kapcsolatokban, amikért ellenszolgáltatások „vásárolhatók" jelennek meg Coleman értelmezésében. Azt, hogy ez a rendszer mennyire működőképes alapjaiban meghatározza a társadalmi környezet megbízhatósági szintje, hisz amennyiben nem hisszük el, hogy az általunk tett szívesség viszonozva lesz, nekünk sem lesz megfelelő motivációnk megtenni azt. A lekötelezések szélsőséges példája a délolasz területeken leginkább ismert keresztapa figurája, aki egy olyan patriarcha, aki kifogyhatatlan mennyiségű váltóval rendelkezik, melyekre bármikor építhet. Másik alkategória az információk csoportja, melyek a kapcsolatainkból származó tudást takarják. Végül pedig a normákat és szankciókat kell megemlíteni. Ezek a társadalom normatív struktúrájából kialakuló jellemzők, melyek kiszámíthatóvá, megbízhatóvá tesznek egy adott szociális közeget. A normák és szankciók lehetnek pozitívok és negatívok is, hisz a normák például akadályai lehetnek az újításoknak.

Bourdieu és Coleman között a legnagyobb vita a társadalmi tőke tulajdonlásának jellegében mutatkozik meg. Míg Bourdieu, ahogy fentebb írtam, voksát amellett tette le, hogy a tőkének ez a típusa magánvagyonnak minősül, addig Coleman közvagyonként tartotta számon. Ezt abból vezette le, hogy a valaki által létrehozott társadalmi tőkéből mások is részesülnek. Erre példaként az iskolás gyerekeket hozza fel, akik társadalmi tőkéjéből (azaz a szüleikkel meglévő rokoni kapcsolatukból) az iskola is előnyökre tesz szert, hisz a szülők önkéntesen segítenek különböző iskolai programok lebonyolításában. Ezalapján a társadalmi tőke előnyét nem csak a létrehozók élvezik, így pedig az egyénnek nem érdeke létrehozni azt. Ebből Coleman azt a következtetést vonja le, hogy a társadalmi tőke egy a kapcsolati struktúrában melléktermékként létrejövő erőforrás, egy senki által nem birtokolt közjószág.

​kép forrása: familiesandschools.org


Új idők jönnek, régi ideológiákkal - avagy a gyors...
Gyermekvédelemről elsőkézből – Interjú Doszlop Gáb...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2020. szeptember 20. vasárnap