Szegregáció a magyar iskolarendszerben

A magyarországi roma szegregáció kérdése olyan forró társadalmi gócpont, amely mindenkit érint, ám megoldására egy két erőtlen próbálkozáson túl az állam még nem tett megfelelő lépéseket. Márpedig a rendszerváltozás óta eltelt 30 évben a romák helyzete hazánkban vagy stagnált, vagy még inkább romlott. A társadalmi feszültségek pedig, ha lehet, még inkább kiéleződtek. A romák elkülönítésének markánsan mérhető területe az oktatási intézményekben látható, mely elsőre szemet szúrhat az erre érzékenyeknek. A továbbiakban ezek alapján az iskolarendszerben tapasztalható roma szegregációt fogom bemutatni, s ebben a kérdésben nem kerülhetjük meg az egyházi és állami szerepvállalás jelentőségének számbavételét sem.

Szabadság a szétválásra

A rendszerváltozás nem csak a politikai liberalizációt hozta el, hanem más ágazatokat is átjárta a szabadság iránti vágy, így történt ez az oktatási rendszer esetében is: 1990-től lehetővé vált a szabad iskolaválasztás, amely hozzájárult a tanulók szabad ingázásához az oktatási intézmények között, ezzel megvalósította a szétválást, indirekt módon hozzájárult a spontán szegregáció arányának jelentős mértékű megnövekedéséhez. Iskolaválasztás során sok esetben a szülők motivációja nem feltétlen csak az iskola felszereltségében keresendő, de a tanulók összetétele is nagymértékben befolyásolja döntésüket. Ráadásul a 2013-as oktatási reform egységesített, központosított tanterve indokolatlanná tette a szabad iskolaválasztás intézményét, így egyetlen létjogosultsága csupán abban rejlik, hogy betölti a látens társadalmi szelekció funkcióját. A „nehezen kezelhető" gyermekek így kiválasztódnak, s számukra az elérhető, ám rosszabb minőségű oktatás jut.

Egyházi iskolák szerepe

Az egyházi fenntartású iskolák számának növekedése egyértelműen a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egy bástyája lett 2010-től. Az egyházi iskolák száma főként az általános iskolák és a szakképző intézmények esetében növekedett, ez leginkább az ország szegényebb településein, községeiben volt számottevő változás. Ezzel egyidejűleg pedig láthatjuk, hogy a roma származású tanulók oktatása egyre nagyobb mértékben egyházi fenntartású intézményekben történik. Vannak olyan egyházi iskolák, melyek a kiváltságos tanulókra specializálódnak, s vannak olyanok is, amik a „szeretetteljes szegregációt" segítik elő. Az alábbi ábra ezt kívánja bemutatni. 2010 és 2015 között vizsgálja az egyházi fenntartók iskoláiba járó diákok családi helyzetét, a családiháttér-index segítségével (vertikális tengely). Látható, hogy míg a három legnagyobb magyarországi felekezet, a katolikus, református és evangélikus egyház inkább a jólszituált tanulókat szívja fel, addig vannak olyanok is, mint a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség, vagy a Magyar Iszlám Közösség, amelyek kifejezetten a hátrányos helyzetű gyermekek számára ajánlanak tárt kapukat.

Állami szerepvállalás

A közoktatás megreformálásával lehetőség nyílt egy átfogó integrációs program megvalósítására, ám ez nem következett be. A hátrányos helyzetű gyermekek nehezített oktatási igényeit a köznevelési stratégiában két ponton próbálták kezelni. Először is az óvodai tankötelezettséget hároméves kortól állapították meg, mellyel azt próbálta a jogszabály elősegíteni, hogy a gyermekek mentálisan felkészültebbek legyenek, mire elérik az iskolai tankötelezettségi kort, másrészről a 16 óráig tartó tanítási nap bevezetésével az volt a szándéka a jogalkotónak, hogy minél tovább maradjanak a tanulók iskolai közegben, ahol tanulhatnak, sportolhatnak. Ezen intézkedések betudhatók a kormány felzárkóztatási szándékának, ám ezzel ellentétes hatású döntés volt a tankötelezettségi kor leszállítása 18-ról, 16 évre. Mivel a rosszabb teljesítményt nyújtó diákok jelentős része hátrányos helyzetű, így ezzel a szabályozással lemondott a kormány az ő felzárkóztatásukról, hogy egy magasabb hozzáadott értékű munkát tölthessenek be a jövőben; egyidejűleg ezzel bebetonozva őket deprivált helyzetükbe. Két olyan törvényhozási példát lehet említeni, amely közvetett módon járult hozzá a mai minőségben és mértékben megfigyelhető szelektáláshoz. Az első ilyen példa a 2015. január 1-én hatályba lépett köznevelési törvénymódosítás volt. Ez lehetővé tette, hogy a szülők kezdeményezésére az intézmények létrehozzanak elkülönített vallási vagy világnézeti csoportokat, ami egyértelmű szelekciót engedélyez a diákok között. A törvénymódosításban megbújó szegregációs potenciált az Európai Bizottság is feltehetően felismerte, hiszen 2016-ban kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarország ellen. A másik kettős megítélésű intézkedés a HÍD-osztályok létrehozása volt. A hazai szelekciós gyakorlat következményeként az oktatási rendszerből kieső, többnyire hátrányos helyzetű, roma tanulók elkülönítésére szolgálnak ezen osztályok. A HÍD-osztályok a nem megfelelő szakmai felkészültség és infrastruktúra hiány miatt nem válhattak a felzárkóztatás hatékony ágenseivé.

A kormány kommunikációjában direkt módon nem jelent meg az iskolai szegregáció kérdésköre hosszú ideig. A politikusi nyilatkozatok, nyilvános szereplések a közpolitikai térre szorítkoztak ebben a kérdésben, ám itt is észrevehető szóhasználat szintjén egy érdekes különbség a korábbi kormányokhoz képest. 2010-től hangsúlyváltás történt, melyben a felzárkóztatásról a felzárkózásra került a nyomaték, a romák „önrészének" felértékelése történt.

Élvonalbeli kormánypárti politikusok útján árnyaltabb képet kaphatunk a kormány szegregációval kapcsolatos álláspontjáról. 2013-ban Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Görögkatolikus Egyház mellett állt tanúként az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) által indított perben, ahol az Egyház szeretetteljes szegregációs tevékenységét védte, s azzal érvelt, hogy a felzárkóztatás elkülönített környezetben is lehetséges, s mintegy a gyakorlatot normalizálta. Kommunikációs szinten ennél még kézzelfoghatóbb példát nyújt számunkra Orbán Viktor miniszterelnök értékelése a gyöngyöspatai kártérítési perrel kapcsolatosan. Hasonlóan Balog Zoltán miniszterhez a miniszterelnök is úgy érvelt, hogy a felzárkóztatás ezekben a homogén osztályokban, iskolákban lehetséges, és álláspontja szerint nem szabad a képességek szerinti osztálybesorolásokat összekeverni az etnikai alapú kirekesztéssel. Beszéde fontos eleme volt az igazságérzet kihangsúlyozása és az, hogy a kártérítési összeg kifizetése sérti a többségi társadalom igazságérzetét. Kommunikációs modellek sora tanúskodik arról, hogy az ehhez hasonló mondatokat nem csak önmaguk valójában kell értékelnünk, de a kiváltott hatásuk szerint is, hogy a média mennyire erősíti fel ezeket és az emberekhez hogyan csapódik le tartalmuk.

Konklúzió

Nehezen lehet összefoglalni a magyarországi iskolai szegregáció témakörét, és mellette objektívnek maradni. A helyzet mindenképp elkeserítő, hiszen generációk leszakadását láthatjuk a szemünk előtt megtörténni. A rendszerváltozás óta felnőtt egy halmozottan hátrányos helyzetű roma korosztály, s ma már az ő gyermekeik járnak az általános iskolákba és a helyzet mit sem javult.

A társadalmi előítéletekre ráerősít a kormány oktatáspolitikája és kommunikációja is. A finanszírozási eltérések az iskolatípusok között szintén gerjeszti a szegregáció folyamatát, annak ellenére, hogy a tanterv és tananyag megválasztásában jelentősen csökkent az oktatási intézmények mozgástere.

Az etnikai szétválás felszámolására tett lépések mind az eddigi magyar kormányok, mind a civil szervezetek részéről kevés sikerrel jártak, miközben a megoldásra egyre nagyobb szükség lenne, hogy a társadalom szétszakadása ne történjen meg. A felelősség pedig a halogató eliteket és a szegregációhoz asszisztáló egyházi fenntartású oktatási intézményeket terheli leginkább, de nem lehet szó nélkül hagyni a teljes magyar társadalom felelősségét sem ebben a kérdésben.

kép forrása: usnplash.com

Felhasznált Szakirodalom

Berényi Eszter: Szabad Iskolaválasztás és Szegregáció. In: Fejes József Balázs és Szűcs Norbert (szerk.): Én Vétkem. Motiváció Oktatási Egyesület, Szeged 2018.

Ercse Kriszta: Az állam által ösztönzött, egyházasszisztált szegregáció mechanizmusa. In: Fejes József Balázs és Szűcs Norbert (szerk.): Én Vétkem. Motiváció Oktatási Egyesület, Szeged 2018.

Hermann Zoltán – Varga Júlia: Állami, önkormányzati, egyházi és alapítványi iskolák: részarányok, tanulói összetétel és tanulói teljesítmények. In: Kolosi Tamás – Tóth István György (szerk.): Társadalmi riport 2016, TÁRKI Budapest 2016.

Kállai Ernő – Papp Z. Attila – Vízi Balázs: Túlélés vagy remény? - Pillanatképek a roma közösségek jelenéből. In: Gyurgyák János (szerk.) et al: Hegymenetben. Osiris Kiadó, Budapest 2017.

Kertesi Gábor, Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció Magyarországon az ezredforduló után. Közgazdasági Szemle, 2009/56. 11.

Források (egyéb szakirodalom)

A romák helyzete Magyarországon A Policy Solutions politikai elemzése a Friedrich Ebert Alapítvány számára.

Joób Sándor: Elmúlt nyolc év: Permanens reform és kudarc az oktatásban. 2018. Lásd: https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/04/05/oktatas_fidesz_orban-kormany_elmult_nyolc_ev_klik_pisa_reform_nat_beremeles/ Utolsó letöltés: 2021.01.09.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=xlDCqfDkeWA Utolsó letöltés: 2021.01.09.