2 perc olvasási idő (469 szó)

Hogyan működhet egy ország két hatalom között?

Az alig 3 millió lélekszámmal bíró Moldova a Szovjetunió szétesése után vált függetlenné. Az országban hatalmas szegénység uralkodik, amihez szintén hozzájárul a magát függetlennek tekintet, de Moldova fennhatósága alatt álló Transznisztria (Dnyeszter Menti Köztársaság). Moldova egy fejlődő országnak tekinthető gazdasági szempontból, azonbanehhez a fejlődéshez, erősebb koalíciós szálakra lenne szüksége az Európai Unióval vagy Oroszországgal. A kolacíós lehetőségekre, ezeknek a nehézségeire, és ennek történelmi hátterére is választ kaphattok ebből a cikkből.

Gazdasági válságok, krízisek során szükség van főként a fejletlen, vagy fejlődő országoknak pénzügyi támogatásra. Egy nagy csapásokkal érkező gazdasági válságban, amely nagy valószínűséggel kialakul a koronavírus következtében, elengedhetetlen a támogatás, és az egységes, közös célok kialakítása. Azonban nem minden országnak van erre lehetősége. Kiemelkedő ezek közül Moldova helyzete.

A szovjet pénzügyi válság nagy hatással volt Moldova gazdaságára is, amely rendkívüli módon meggyengítette országot, és pénzügyileg ellehetetlenítette a fejlődés lehetőségétől. A válság nyomai még mai is érezhetők az ország gazdaságában. Moldova Európa Balkán régiójában helyezkedik el, Románia és Ukrajna között. Moldovának szüksége volt és van is nagyhatalmi támogatásra. Az ország politikailag megosztott ebben a témában. Két táborra oszlik a politikai megítélése az együttműködésnek. A parlamentben, többségben vannak az Oroszország pártiak, akik közelebbi kapcsolatot ápolnának Oroszországgal. A szemi-prezidentális Moldova elnöke és új miniszterelnöke is az orosz pártiak többségét erősíti. Az országban még mindig erős az orosz befolyás, kereskedelmi és honvédelmi szinten. Ezzel szemben, a nyugat pártiak próbálják az országot arra sarkalni, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz, vagy legalább kössön az Unióval kereskedelmi megállapodást. 2014-ben megtörént egy próba ennek érdekében. Egy szabad kereskedelmi egyezményt írt volna alá Moldova az Európai Unióval, azonban az orosz pártiak utolsó pillanatban bojkottáltak a megegyezés létrejövetelét.

Az orosz pártiak egyik legnagyobb kritikája az európai kooperációval szemben, hogy egy ilyen egyezmény veszélyeztetné Moldova biztonságát. Ugyanis, a Dnyeszter Menti Köztársaság félig függetlenül és félig Moldova fennhatósága alatt működik. Az terület függetlenségét még az ENSZ sem ismeri el. Azonban, a Dnyeszter Menti Köztársaság saját fővárossal, zászlóval és kormánnyal rendelkezik. Orosz részről könnyű hódítási célpont lehet. Másrészt, Európa és Oroszország kapcsolatát tekintve, Moldova részéről érthető, hogy nem kíván konfliktust szítani.

A politikai különbségek ellenére az ország próbál jó kapcsolatot ápolni, mind az Európai Unióval, mind Oroszországgal. Ennek ellenére, az országon belül folyamatosak a jelentések orosz kémszervezetekről és a diplomáciai hírszerzésekről, amiket próbálnak minden szinten blokkolni.

Moldova számára nagy tanulság volt az ukrán és orosz Krím-i háború is. Habár, Transznisztriának nincsen akkora geoplitikai értéke, mint a szomszédságában lévő Krím félszigetnek, azonban egy lehetséges katonai konfliktus még inkább meggyengítené Moldova gazdaságát és biztonságpolitikáját.

Nagy kérdés, hogy vajon Moldova milyen irányba mozdul. A koronavírus ugyanis a jövőben tovább fogja gyengíteni az ország, így is süllyedő gazdaságát. Nagy valószínűséggel az orosz pártiság felé fog nyitni, hiszen politikai és kereskedelmi kapcsolatai gyengék az európai országokkal, kivéve Németországot. Illetve, a béke fenntartása is egy fontos szempont az ország stabilitásának fenntartása érdekében. 

Jelentkezz a Mathias Corvinus Collegium középiskol...
Pénzpazarlás vagy hasznos fejlődés az űrutazás? - ...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 19. péntek