Szakszervezetek - az intézményesült munkásmozgalmak
A szakszervezetiség régóta jelen van a munka világában, azonban nagyon kevesen ismerik annak valódi céljait. Ha máshol nem is, akkor a 2018. decemberében elindult országos tüntetéshullámok során mindenki találkozhatott szakszervezeti tagokkal, ugyanis ők álltak a túlóratörvény (2018. évi CXVI. törvény) miatti demonstrációk élén. De mik valójában a szakszervezetek? Kik a tagjaik? Ők is civilek? És mi köze az egészhez a politikai baloldalnak?
Szakszervezetnek azt az önkéntesen létrehozott, önkormányzattal rendelkező szervezetet tekintjük, amely a munkavállalók egyesüléseként jött létre abból a célból, hogy érdekeiket védjék és a munka világában közös követeléseiket elérjék fontos szociális kérdésekben. De mit is jelent ez lefordítva? Ez nem jelent mást, mint hogy létrehoznak munkavállalók közösen olyan szervezeteket, akik aztán olyan kérdésekben tárgyalnak a munkaadókkal, mint például a bér, a munkaidő, különböző eljárások, szabályozások. Ha pedig szükséges olyan nyomásgyakorló eszközöket alkalmaznak, mint a tüntetés, a demonstráció, a bojkott, vagy éppen a munkabeszüntetés, vagyis a sztrájk. A társadalomtudósok megosztottak azon a téren, hogy hova is kell sorolni a szakszervezeteket, azonban az érdekképviselő,önszerveződő és egyeztető szerepük miatt tekinthetjük őket civil szervezetnek. Az érdekegyeztetés és az érdekképviseletnek is több szintje van, ahol hatást tudnak elérni a szakszervezetek. Ezek alapján megkülönböztethetünk tripartit egyeztetéseket, ahol a munkavállaló, a munkaadói képviselet mellett megjelenik az állam is. És léteznek a bipartit egyeztetések, ahol a munkavállalói képviselet a munkaadói képviselettel keres konszenzust.
A szakszervezeteknek négy nagy típusát különböztethetjük meg. Ezek a szakmai szakszervezetek, az általános szakszervezetek, az ágazati szakszervezetek és a vállalati szakszervezetek.
A szakmai alapon szerveződő szakszervezet tömöríteni kíván minden munkavállalót egy meghatározott szakmában, foglalkozási és képzettségi körben, függetlenül attól, hogy tagjai melyik iparágban vagy vállalatnál vannak alkalmazva. Célja, hogy kiszorítsák a képzetlen munkásokat. Ma ezek leginkább nem fizikai ágazatokban jelennek meg és egy-egy foglalkozáshoz kapcsolódnak. Például a Pedagógusok Szakszervezete.
Az általános szakszervezetek célja, hogy szakmától és ágazattól függetlenül minden munkavállaló a tagja legyen, így egy nagyobb taglétszámmal erősebb érdekérvényesítő pozíciót tudnak felmutatni. Azonban ami az előnye, az a hátránya is ennek a szervezeti típusnak, ugyanis a széles spektrumú tagság miatt óriási a heterogenitás. Általános szakszervezetre példaként a történelmi Általános munkásegyletet hozhatjuk, amely a XIX. század végén tevékenykedett Magyarországon.
Európában a legelterjedtebb szakszervezeti forma az ágazati szakszervezetek, amelyek szakmára való tekintet nélkül, az azonos iparágban dolgozók képviseletét látják el. A legnagyobb előnye, hogy egységesen tud fellépni a munkaadókkal szemben és a kikényszerített kollektív szerződések is ágazatonként értelmezhető. Jó példa erre a típusra az egyik legnagyobb hazai ágazati szakszervezet, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete.
A negyedik típus a vállalati szakszervezet. Ennél a típusnál az a cél, hogy egy adott vállalatnál dolgozó munkavállalók érekeit képviselje. Ezen szakszervezetek tehát függetlenül hoznak döntéseket és hajtanak végre akciókat más, ugyan abban az ágazatban működő vállalat munkakörülményeitől, csakis a saját vállalatukra koncentrálnak. Ez a típus elsősorban a Távol-Keletre jellemző. Ha hazai példát szeretnénk hozni, akkor az Audi Hungária Független Szakszervezet egy tökéletes példa.
A szakszervezetiségre jellemző a szervezettség és a szakszervezeti szövetségekbe való tömörülés. Ezt egy alulról felfelé épülő rendszerként írhatjuk le, amelynek a legalsó szintjén a vállalati szakszervezetek állnak, akik tagjai ágazati szakszervezetnek is, amely ágazati szakszervezetek tagjai, valamely konföderációnak. A szakszervezeti konföderációk célja, hogy magába foglalja az összes ágazati, vállalati és minden egyéb szakszervezet annak céljából, hogy eredményes érdekképviseletet tudjon felmutatni országos szinten. Magyarországon a rendszerváltást követően 6 nagy szakszervezeti konföderáció alakult meg:
- Autonómok – Autonóm Szakszervezetek Szövetsége
- MSZOSZ – Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
- Liga – Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
- ÉSZT – Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés
- MOSZ – Munkástanácsok Országos Szövetsége
- SZEF – Szakszervezetek Egyeztető Fóruma
A szakszervezetek történelme...
Ha a szakszervezetek kialakulását szeretnénk megérteni, akkor egészen az ipari forradalomig kell visszamennünk, amikor is politikai mozgalmak és különböző csoportosulások jöttek létre a munkások körében, akiket kifejezetten negatívan érintett a gépesítés, valamint az ipari fejlődés egyéb szakaszai. A modern értelemben vett szakszervezetek azonban a második világháború után kezdtek el megalakulni. 1973-ig a klasszikus ipari struktúra és a tömegtermelés, valamint a gazdasági növekedés és a teljes foglalkoztatottság volt jellemző, amely lehetőséget adott a munkások önszerveződésének és erős érdekképviseletének, amely magas sztrájkaktivitással is párosult. 1973 után elkezdett átalakulni a klasszikus ipari struktúra és erősödésbe kezdett a szolgáltatói szektor, amely magával vonta az új gazdaságpolitikát (privatizáció, dereguláció). Ezek pedig mind egyfajta életmód váltáshoz vezettek, egy jóval individualistább felfogáshoz. Ez a kollektív cselekvés, és ezáltal a szakszervezeti életre sem volt pozitív hatással. Ebben az időszakban pedig sokkal alacsonyabb lett a sztrájkaktivitás. Az 1990-es évektől berobbanó globalizáció és a globális multivállalatok még inkább nehezebbé tették a munkavállalók fellépését, ugyanis sokkal nagyobb szervezettséget igényelt egy-egy fellépés, tiltakozási akció, mint korábban. A folyamatos tudományos- és technológiai forradalom a nemzeteken átívelő vállalatok flexibilitása, valamint a szolgáltatói szektor roham mértékű növekedése egyre inkább azt eredményezi, hogy a szakszervezeti érdekérvényesítés hatása és lehetősége tovább csökken.
A keleti blokkban egészen máshogy alakult a szakszervezetek sorsa. A szocialista rendszerekben a szakszervezeteknek 5 fő feladatuk volt: a munkástoborzás, vagyis hogy a mezőgazdaságból átirányítsák a munkavállalókat az iparba, a képzés és szakképesítés, a szocialista Sztahanov mozgalom hirdetése, valmaint a bérpolitika, illetve a társadalombizotsítás ellátása. Emellett természetesen nagyon erős volt a baloldali ideológia alapjainak átadása és nevelése. Magyarországon jelentős pillanat volt a kommunista hatalomátvétel után a szakszervezetek "államosítása" 1947-ben, ekkor jött létre ugyanis a Szakszervezetek Országos Tanácsa, vagyis a SZOT. A SZOT megalakításával a Magyar Kommunista Párt (MKP) valódi célja az volt, hogy a gyakorlatban megszüntesse a valódi ágazati, vállalati és egyéb szakszervezeteket, a hagyományos szakszervezeti tevékenységet és az egységes, felülről kontrollált szervezet révén teljesen befolyása alá vonja a szakszervezeti mozgalmakat. A SZOT egy az egyben leképezte az MKP, majd később az MSZMP (Magyar Szocialista Munkáspárt) strukturális felépítését, ugyanúgy egy főtitkár állt a tanács élén. A hierarchizált és központosított rendszer fontos szerepet játszott a szocialista rendszer ideológiai neveltetésében a munkásemberek kapcsán. A Tanácsnak többek között olyan összefonódásai voltak az állampárttal, mint vezetőjük Gáspár Sándor, aki kommunista politikusként 1952-től a rendszerváltásig vezette a SZOT-ot, vagy éppen a Népszava, amely 1948-ig a Szociáldemokrata Párt (SZDP) lapjaként jelent meg, azt követően viszont a SZOT sajtóorgánumává vállt. A SZOT 1990-ben, a rendszerváltáskor szétesett és négy utódszervezet jött létre helyette, a korábban már említett MSZOSZ, az Autonómok, a SZEF és az ÉSZT.
Hol találkozik a politika a szakszervezetekkel?
A közbeszédben elég élesen él az a megállapítás, miszerint a szakszervezetek a baloldalhoz kötődnének. Ez azonban csak részben igaz. Ha a munkásosztály és a dolgozói réteg politikai akaratának a képviseletét vesszük figyelembe, akkor valóban a baloldali pártok, a szociáldemokraták és a munkáspártok azok, akik ezeket a programjaikban mind megjelenítik. Azonban nem mindegyik szakszervezetnek van kapcsolata politikai pártokkal. Ezt három típusban írhatjuk le. Egyrészt vannak azok a szakszervezetek, amely teljesen függetlenítik magukat a pártoktól és kizárólag a gazdasági, szociális érdekérvényesítésre fókuszálnak. Vannak azok a szakszervezetek, amelyek együttműködnek politikai pártokkal és támogatják egymást kölcsönösen. Kvázi hátországként működik a szakszervezet. Magyar példának felhozható az MSZOSZ és a Magyar Szocialista Párt kapcsolata. Számos kritika is érte azért az MSZOSZ-t, mert a baloldali értékrendek felvállalása mellett nyíltan támogatta az MSZP-t. A rendszerváltást követő ciklusokban többször is előfordult, hogy MSZOSZ vezető került fel az MSZP listájára, majd onnan a parlamentbe. De ez nem csak az MSZP kapcsán volt jelen, a Magyar Demokrata Fórum a Munkástanácsokkal ápolt kifejezetten erős politikai kapcsolatot.
A harmadik utat nevezhetjük "brit útnak" is, ahol a szakszervezetből nőtte ki magát egy párt. Az egyesült királyságban a Labour Party-nak, vagyis a Munkáspártnak a mai napig a legnagyobb bázisa a szakszervezeti mozgalomból származik.
Szakszervezetek ma Magyarországon...
Magyarországon a szakszervezetekbe való belépések száma az kifejezetten alacsony az EU tagállamok összehasonlításában. A rendszerváltást követően egyre alacsonyabb a szervezettség. Néha-néha megifgyelhető egy időleges növekedés, azonban ezek sokkal inkább egy-egy politikai vagy gazdasági eseményhez köthetők. Ezáltal pedig az érdekérvényesítés hatásossága is csökkenőben van. Ezt tetőzte a 2011-ben átalakított érdekegyeztetési mechanika, amely az addig tripartit módon mükődő Országos Érdekegyeztető Tanács megszűnését jelentette. A szakszervezetektől való elfordulás természetesen a múltban is keresendő. A szocialista rendszer megszűnésével bár a szakszervezetek újra elkezdték valódi munkájukat, a közbeszédben továbbra is sokáig benne volt a SZOT és a szakszervezeti titkári rendszer.
Azt azonban nem túlzás kijelenteni, hogy szakszervezetekre szükség van. Ők azok, akik a XXI. század globális gazdaságában képesek lehetnek megvédeni az egyszeri munkavállaló jogait és kiállni az érdekei mellett. Továbbá ha csak a jelenlegi járványhelyzet okzota gazdasági károkra gondolunk, akkor még inkább fontos, hogy a szakszervezetekre partnerként tekintsünk ne pedig pártpolitikai képződmányekre. Aki szeretne jobban elmélyedni a magyar szakszervezetiségben, annak ajánlom Rainer Grindt "Magyarország Szakszervezetei mozgásban" című tanulmányát, amelyet a Friedrich Ebert Stiftung adott ki.