7 perc olvasási idő (1433 szó)

„Fordítani az emberek sorsán” – nagyinterjú a Várva Várt Alapítvánnyal

2010 óta dolgozik a születendő és megszületett gyermekekért önkéntesként, miután feleségével két gyermeket is örökbe fogadtak. Cégvezetői munkáját hagyta ott, hogy családoknak segíthessen. Lukács Józseffel, a Várva Várt Alapítvány elnökével beszélgettünk.

Mi a Várva Várt Alapítvány? Mi a fő profilja, milyen tevékenységet végeztek?

Alapítványunknak több fókusza is van. Először is azért jöttünk létre, hogy krízishelyzetben lévő anyukáknak segíthessünk. Rajtunk kívül még 8-9 alapítvány, illetve a Területi Gyermekjóléti Szolgálat (Tegyesz) vesz részt az örökbefogadási mediáció koordinálásában. Ennek keretében olyan szülőknek, házaspároknak nyújtunk segítséget, akik – akár már a várandósság ideje alatt (az élethelyzetükből fakadóan) úgy döntenek, hogy örökbe szeretnék adni gyermeküket; az ő gyermekeik számára keresünk és találunk örökbefogadó párokat.

Az örökbefogadás intézményét fantasztikus dolognak tartjuk. Érezzük és értjük azokat, akik örökbefogadó szülőkké szeretnének válni – egyeseknek biológiai okokból kifolyólag nem lehet gyermekük, mások több gyermek mellé szeretnének még egyet örökbe fogadni.

Emellett viszont a gyermekvédelemben elsődlegesen a gyermek érdekét kell szem előtt tartanunk – a gyermek pedig nyilván az eredeti szüleinél van a legjobb helyen. Ez akkor is igaz, ha nem egy jól szituált amerikai családról beszélünk, hanem egy vidéki, szerényebb magyar családról. Munkánk során számos helyzetben azt tapasztaltuk, hogy amennyiben a fennálló krízist helyben meg tudjuk oldani, úgy a baba akár meg tud maradni az eredeti szüleinél. Ez arra inspirált bennünket, hogy dolgozzunk azért is: a babát ne kelljen kiemelni a családjából. Az esetek nagy részében (olyan 95%-os arányban) sikerrel járunk.

Mikor jött létre a szervezet és milyen kezdeményezésre?

Az Alapítvány ötlete szakemberek (úgy, mint párkapcsolati tanácsadók, pszichológusok, orvosok vagy akár teológusok), illetve örökbefogadó és nevelőszülők körében fogalmazódott meg. Tevékenységünket 2010 óta folytatjuk, a kezdetekben főleg szaktanácsadással foglalkoztunk. 2012-ben az Emmi meghirdetett egy szaktanfolyamot, melyet az Alapítvány köréből 10-en is elvégeztük, így az 2013 óta hivatalos működési engedéllyel rendkelkezünk civilszervezeti működésre, örökbefogadási mediációs tevékenységre.

Ekkor még én és a feleségem kevésbé voltunk aktívak az Alapítvány életében, de az örökbefogadó családok sikertörténetei idővel minket is „beszippantottak". 

kép: Várva Várt Alaptívány facebook oldal

Milyen további fókuszterületeitek vannak?

A segítségnyújtásunk egyik jelentős része a karitatív tevékenység. Gyakran szállunk be kampányokba, gyűjtünk adományokat egyes célcsoportoknak (nemrég zárult pelenkagyűjtő kampányunk például nagy sikernek örvendett).

Emellett profilunkba tartozik az edukáció, elsősorban a szexuálprevenció területén, amely a gyermekvállalás körül kialakuló problémákat igyekszik megelőzni. Hiszen az a tapasztalat, hogy a krízishelyzetek megoldása rengeteg emberi és anyagi erőforrást igényel. A betegségekhez hasonlóan az ilyen helyzeteket érdemesebb apró odafigyeléssel elkerülni, mint később nehézségek árán meggyógyítani.

Fontos, hogy a megfelelő oktatást – olyan témákban, mint a fogamzásgátlás vagy a belső, tinédzserkori hormonális változások, de akár a párválasztást és a családot érintő kérdések – ne csak a nagyvárosokban, de a vidéki településeken és kisebb iskolákban is megkaphassák a fiatalok. Így nem alakulnak ki nem várt terhességek 12-13 éves korban – amikor a fiatalok még maguk is gyermekek. Az iskolákban, gyermekotthonokban a foglalkozások jelenleg online formában zajlanak.

Emellett rendszeresen tartunk tréningeket, belső képzéseket helyi vezetőinknek is, gyakran külső előadók bevonásával.

A szélesebb társadalom körében is végeztek valamilyen tevékenységet?

Fontos része munkánknak a szemléletformálás. Koncerteket szervezünk, konferenciákat tartunk, elsősorban a szakellátásban dolgozókat (gyermekjóléti szolgálatoknál, gyámügynél, védőnőket) támogatjuk. Kampányokat indítunk a célcsoportunk, a bajba jutottak megsegítésére és a szolidaritásra vonatkozóan. Ennek kapcsán közösségimédia-felületeinken is aktívak vagyunk.

Mire irányul a szemléletformálás?

Nagyon tiszteljük az emberi életet, az élet méltóságát. Úgy gondoljuk, minden ember létezése nagyon fontos dolog, így esélyt akarunk adni azoknak is, akiknek egyébként nem adatik meg. Életpárti szervezetként gyakran felszólalunk magzati korban lévő embertársaink érdekében – az a meggyőződésünk, hogy ők ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint mi is, annak ellenére, hogy önállóan még nem életképesek, és szüleiknek (édesanyjuknak) kiszolgáltatottak. A születendő gyermekek fejlődését minden erőnkkel igyekszünk támogatni és elősegíteni.

A munkánk igen szerteágazó, mi nem csak és elsősorban jogi, jogvédő szervezet vagyunk. Nem csupán az életvédelem jogi oldalával foglalkozunk, inkább komplex látásmóddal igyekszünk megoldani a fennálló problémákat. Komolyan gondoljuk a szolidaritást, és azt, hogy a bajban lévő emberekhez le kell hajolni. A segítséget az emberek nagy örömmel veszik, munkánk nyomán a legtöbb esetben elkerülhető a terhességmegszakítás, és a megszületett gyermek sorsa is jobbra tud fordulni. A mi kommunikációnk lényege, hogy miként tudunk fordítani az emberek sorsán. Nem minden esetben sikerül, de ha sikerül, az előre lendít bennünket.

Foglalkozunk utókezeléssel is, segítünk például a terhességmegszakítást választó nők ún. „poszt-abortusz traumájának" feldolgozásában. Nem ítéljük el azokat a nőket, akik olyan döntést hoznak, hogy véget vetnek terhességüknek. Azonban azt tapasztaljuk, hogy ezek az élmények maradandóak a nőkben, és később előjönnek, „beflashelnek" – akár 10-12 évvel az esetet követően is. Többen összeomlanak, és sok éves segítségnyújtás után képesek csak felállni ebből – mi nekik is támogatást adunk az Alapítványnál.

 A megszületett gyermekeknek milyen segítséget nyújtotok?

Mentorprogramunk keretében gyermek- és anyaotthonokba is rendszeresen járunk, melynek keretében a tárgyi adományokon és rendezvényszervezéseken túl mentorként is a gyermekek, illetve a nehéz helyzetű családok mellé állunk, elősegítve a fiatal hölgyek és férfiak társadalmi integrációját. Fontosnak tartjuk, hogy a családok és gyermekek megkapják a kellő támogatást: egy sikeres család oda tud állni egy nehéz helyzetű család mellé, nemcsak tárgyiakkal, de akár bensőséges beszélgetésekben, tanácsadásokban, barátságban is.

Mire vagytok a legbüszkébbek?

Bár tevekénységünket Budapesten kezdtük, idővel vidékről is egyre több visszajelzést kaptunk – hogy szeretik, amit csinálunk, és szívesen csatlakoznának a munkánkhoz. Jelenleg 20 vidéki aktivista csoporttal, több mint 100 aktivistával dolgozunk együtt. Önkénteseink mellett összesen két kolléganő dolgozik nálunk hivatalos munkakörben, ezen felül ők is további önkéntes munkát végeznek. Az önkéntes munka ad egyfajta szabadságot, kötetlenséget – szervezői oldalról ez olykor nehézséget is okoz.

Évről évre egyre több válsághelyzetben lévő család fordul hozzánk (idén közel 250-en), közülük nagyon nagy arányban sikerül elhárítanunk a fennálló problémát. A legsúlyosabb válsághelyzet a lakhatási probléma, hiszen az anyaotthonok is teljesen tele vannak. Azonban számos ilyen helyzetet is meg tudtunk oldani, támogatóink segítségével albérleti támogatásokon keresztül. Ezekre kifejezetten büszkék vagyunk.

Milyen erőforrásokkal rendelkeztek?

Nem részesülünk állandó állami támogatásban, működési költségeinket kisebb költségvetésű éves pályázatok segítségével finanszírozzuk. Be tudunk kapcsolódni egyes civil kampányokba (néha magunk is pályázunk ilyen forrásokra), ilyen keretek között építettük ki országos hálózatunkat is. 1%-os kampányainkban többszáz ember támogat bennünket. Emellett állandó támogatóink kisebb-nagyobb összegei és tárgyi adományai segítségével tudjuk finanszírozni adományainkat, bérleti díjainkat, egyéb költségeinket.

Működnek hozzátok hasonló szervezetek Magyarországon és a nemzetközi civil térben?

A hasonló profilú szervezetek organikusan fejlődnek, így a szakmai bázisuk is a felmerülő problémák mentén alakul ki. Az örökbefogadás mediációjában és az oktatásban részt vesz például a Baptista Szeretetszolgálat, de hasonló tevékenységet végez jól bevált módon a Gólyahír Egyesület, a Bölcső Egyesület, illetve további szervezetek is. A legelső ilyen szervezet itthon a Mózeskosár Egyesület volt.

A családpolitikai kérdésekkel foglalkozó szervezetek száma az Egyesült Államokban igen magas, de világszerte számos szervezet végzi a mi tevekénységünknek valamely aspektusát, különösen a karitatív tevékenység elterjedt. Kevés olyan szervezet van, amely profiljaink közül többet vagy akár mindet lefedné.

Hogyan tudnád néhány szóban összefoglalni az Alapítvány küldetését?

Az egyik szlogenünk: „Minden baba érkezése egy csoda – ha segítünk neki megszületni." Még általánosabban Pajor Tamás, zenész szavaival élve: „Ez egy sokezer éves, szeretetéhes hely." Ezt a szeretetéhséget sok embernél tapasztaljuk, és látjuk azt, hogy milyen pozitív változást tud hozni az ember életébe, ha egyszer részesül benne.

Hogyan lehetek felvenni veletek a kapcsolatot – érdeklődőként vagy krízishelyzetben?

A weboldalunkon megtalálható krízisszámunk, emellett Facebook Messengeren vagy Instagramon keresztül is fel lehet venni velünk a kapcsolatot. De akár szakembereken keresztül is – egyre több védőnő fordul hozzánk, hogy segítsünk családoknak. Ennek azért is nagyon örülünk, mivel a családsegítés minden esetben a megfelelő szakemberrel történő konzultációval, együttműködésben történik.

Be lehet csatlakozni a munkátokba?

Érdeklődők keresését is szeretettel várjuk: keresünk például riportereket, blogbejegyzéseink íróit (elsősorban angol nyelvű cikkek és videók lefordításával). Szórólapok eljuttatásában is szívesen vesszük a segítséget, elsősorban védőnőknek és más szakembereknek. Célunk az 1%-os kampányunk megjelenítése az utcán is is a karantént követően standokkal, „szendvicsekkel". A közösségi médiás követői bázisunk is növekszik, akár egy kedvelés, megosztás is segítséget jelent a munkánk és üzenetünk terjesztése szempontjából.

Szintén bővíteni szeretnénk fiatal önkéntes mentori bázisunkat, akik hétről-hétre találkoznak gyermekotthonban élő gyermekekkel, beszélgetnek velük, kirándulni viszik őket. Ezeknek a gyermekeknek a belső lelki kérdéseit, dilemmáit hosszas, bensőséges mentori kapcsolatban könnyebb megismerni, és megoldást nyújtani rá. A huszonéves, tapasztaltabb fiatalok prevenciós beszélgetések tartásához is szerezhetnek képzettséget nálunk – tavalyi online kurzusunkat több mint 100-an elvégezték.

Sokoldalú munkánkban egyes területekhez szociális, pszichológusi vagy egyéb szaktudás kell – a legtöbb esetben egyedül az empátia, ami szükséges.

Köszönjük az interjút! További sikereket kívánunk az élet, a méltóság, a családok és a gyermekek védelmében, megsegítésében!

A Várva Várt Alapítványról további információ a www.varvavart.hu oldalon érhető el. 

Február 8-ig lehet jelentkezni a Középiskolások Sz...
Civil szervezetek választási tervei - igényfelméré...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. október 20. szerda