2 perc olvasási idő (342 szó)

Szakestet szervez az ISZOSZ és az ISZT a Nemzeti Ifjúsági Tanácsról

"Majd' egy évtized - A Nemzeti Ifjúségi Tanács, mint közpolitikai aktor" címmel szervez szeptember 25-én szakestet az Ifjúságszakmai Társaság és az Ifjúsági Szolgáltatók Országos Szövetsége. A IUVENIS – ifjúságszakmai estek keretében megvalósításra kerülő, vacsorával egybekötött nonformális találkozó témája a Nemzeti Ifjúsgi Tanács (NIT) lesz. A Nemzeti Ifjúsági Tanács az ifjúsági szervezetek számára létrejött fórum. Egyik legfontosabb feladata a fiatalok és az ifjúsági szervezetek képviseletének és érdekképviseletének országos és nemzetközi szintű ellátása, valamint az ifjúságpolitika formálása. "Vitassuk meg, hogy mennyiben mondható sikeresnek a NIT, azaz mennyiben teljesíti be a vállalt feladatait!" - olvasható az esemény leírásában. Az esemény alapját szolgáló tanulmány, "Nagy Ádám - Oross Dániel - Szalóki Viktor: A Nemzeti Ifjúsági Tanács közpolitikai elemzése, különös tekintettel annak érdekképviseleti funkciójára" itt olvasható el (39-68 oldal). Az eredeti írás a Civil Szemle 15. évfolyam 3. számában jelent meg 2018-ban. 

A szakest tervezett programja:

- 17.00. Köszöntő: Nagy Ádám, Kodolányi János Egyetem;
- 17.15. Vitaindítót tart: Szalóki Viktor, ifjúsági szakértő;
- 17.40. Válaszol: Hegedüs Zoltán, a NIT elnöke.
- 18.00. Viszontválasz: Oross Dániel, politológus, ifjúsági szakértő.
- 18.15. Szünet
- 18.45. Panelbeszélgetés: vezeti: Bálega János

  • Ament Balázs, a NIT korábbi elnöke;
  • Hegedüs Zoltán, a NIT elnöke;
  • Janzsó Ádám, a NIT korábbi elnöke;
  • Kaszás András, a NIT korábbi elnöke;
  • Nagy Ádám, egyetemi docens, ifjúsági szakértő.
  • Popper Eliza, a NIT korábbi elnöke (egyeztetés alatt);
- 20.00. Vacsora

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni lehet: 2020. 09. 10-ig, illetve a maximális 30 fős részvételi korlát eléréséig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen. Kérjük jelentkezésénél jelezze, ha speciális étkezési igénye van! A rendezvény helyszíne pedig a Kodolányi János Egyetem lesz. Találkozzunk szeptember 25-én 17.00 - 21.00 óra között és vitassuk meg a témát együtt! 



Állj ki magadért! - sztrájkot hirdet az MKKSZ
Idén ősszel is lesz TIA kurzus az ELTE-n

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 18. csütörtök