Emberi jogi történetmesélés az Amnesty-vel!
Most szombaton tartotta meg az első emberi jogi történetmesélését az Amnesty International Magyarország, amelynek keretein belül Pokorny Lia előadásában hallgathattuk meg az Ellenség című mesét. A múlt hétvégi alkalom volt az első része ennek a rendhagyó, de annál szuperebb kezdeményezésnek. A színművésznő előadása fantasztikusan visszaadta a történet mondanivalóját és mindegyik korosztály számára élvezhető volt. A nagyszerű grafikai elemekkel színesített meseolvasás méltó kezdése volt egy ilyen csodálatos sorozatnak!
A "Mesés Emberi Jogaid" elnevezéső sorozat célja, hogy különböző emberi jogi témájú gyermek- és ifjúsági könyveket ismerhetnek meg a nézők híres színészek előadásában, majd a szervezők feldolgozó kérdéseket tesznek közzé, amik izgalmas beszélgetésekkel pezsdíthetik fel az otthonmaradás mindennapjait. A következő alkalommal Sütő Andrástól hallgathatjuk meg A fiú és a kém történetét, majd pedig Nagy Zsolt fog mesélni egy elnyomó hatalom kialakulásáról. A programsorozat a Csimota Könyvkiadó együttműködésével és támogatásával valósul meg.
A szervezők továbbá azt is üzenték, hogy "ha otthon is szívesen forgatnátok, vagy oktatás során felhasználnátok a könyvet, a Csimota kiadó honlapjáról házhozszállítással is megrendelhető. Sokéves együttműködésünknek köszönhetően a Csimota felajánlotta, hogy mindenki, aki május 31-ig a megjelölt emberi jogi témájú könyvek közül vásárol, 15%-al támogatja az Amnesty emberi jogi oktatási munkáját. "
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő emberi jogi meséről, akkor mindenféleképpen kövessétek az az Amnesty International oldalát, az Amnesty Emberi Jogi Oktatásáról szóló oldalát és a Csimota Könyvkiadót is!
Ha pedig lemaradtatok volna az első előadásról, itt visszanézhetitek:
kiemelt kép forrása: facebook/aimoktatas