1 perc olvasási idő (207 szó)

SAJTÓKÖZLEMÉNY: Együttműködünk! - közös kampányt indítanak civil szervezetek

Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük a a Civilizáció sajtóközleményét!

Együttműködünk! - közös kampányt indítanak civil szervezetek
- a Civilizáció közleménye -

A magyar civil szféra szereplői évtizedek óta dolgoznak a jó ügyekért. A járványhelyzet alatt még fontosabbá vált, hogy az emberek tegyenek egymásért. Az előttünk álló válság, a várható politikai, gazdasági és társadalmi következmények hosszútávon, gyökeresen változtatják meg mindennapjainkat.

A Civilizáció koalíció tagszervezetei ezért Együttműködünk! néven kampányt indítanak, hogy bemutassák, milyen kezdeményezésekkel, akciókkal segítenek a veszélyhelyzet miatt bajba jutottakon, és hogyan szervezték át munkájukat, hogy azokat se hagyják magukra, akikre a járvány alatt és a kezdődő válság miatt még kevesebb figyelem jut.

Az Együttműködünk! kampányban megjelenő szervezetek ételt juttatnak a munkájukat vesztett rászorulóknak, eszközökkel látják el a digitális oktatásból kiszoruló gyerekeket, megerősített jogsegélyszolgálatot működtetnek, tájékoztató anyagokat készítenek a járvány- és válsághelyzetről, segélyalapot szerveznek színházi dolgozóknak vagy éppen online megoldásokkal tartják fenn eddigi segítő tevékenységeiket.

A kampány kimondott célja, hogy minél több embert arra buzdítson, támogassanak egy ügyet önkéntes munkájukkal, adományukkal vagy adójuk 1%-ával. A civil szervezeteket a veszélyhelyzet alatt is ugyanaz a gondolat vezéreli, mint eddig és ezután is: jobb hellyé tenni Magyarországot.

A kezdeményezéseket, a csatlakozási és támogatási lehetőségeket az www.egyuttmukodunk.net oldalon lehet böngészni.

Budapest, 2020.04.29.



(kiemelt kép forrása: @PETHE Attila/SkyViewAir/Civilizáció)


Online kurzus a fiatalok helyi társadalmi kezdemén...
Magyar siker az idei World Press Photo-n

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 19. péntek