2 perc olvasási idő (361 szó)

Nagyobb szükség lesz a civilekre, mint bármikor…

Magunk mögött hagytunk egy nagyon nehéz évet. 2020 több szempontból is számos kihívást állított a társadalom elé, amelyeket a maga módján vagy sikerült megoldani, vagy tovább görgette azt az új esztendőre. Bár már pár napja átléptünk az újévbe, mégis azt gondolom, hogy elemeiben velünk maradtak azok a nehézségek, amikkel az óévet zártuk. „Túlélni" a koronavírus-járvány miatti társadalmi- és gazdasági válságot nagyon nehéz volt. Ebből újraépíteni mindent, még nehezebb lesz. Nem egyik napról a másikra fog minden helyreállni, hanem hosszú, áldozatos folyamatok árán.

Ebben az építkezési folyamatban pedig nagyon nagy szükség lesz a civil szervezetekre. Ugyanis senkiben ne legyenek azzal kapcsolatban kétségek, hogy ugyan úgy, mint amikor beütött a vírus, a „koronamentes" élethez való visszatérés is rengeteg társadalmi kihívást fog elénk állítani. Nem gondolom, hogy fel kellene sorolni, hogy milyen feladatok várnak a fiatalokkal foglalkozó civil szervezetekre, a hátrányos helyzetű polgártársainkat segítő civilekre, a dolgozók érdekeit védő szakszervezetekre, a jogvédő aktivistákra, vagy éppen a szociális területen tevékenykedő alapítványokra és egyesületekre. Minél nagyobb a szükség a civilek iránt, annál nagyobb a mi, állampolgárok felelőssége, hogy megteremtsük azokat a feltételeket (ha már más nem teszi ezt meg), amikkel nekik teret adunk a munkájukhoz.

Bízom benne, hogy 2021-ben a szolidaritás ugyanannyira beivódik a közbeszédbe, mint tavaly az a szó, hogy „korona". Szolidaritás nélkül ugyanis nagyon nehéz lesz építkezni, már pedig a vírus után mindennél fontosabb lesz az, hogy újra felépítsük a közösségeinket és a társadalmunkat. Ez az építkezés azonban úgy nem fog működni, ha a társadalomért tevékenykedő civil szervezeteket különböző politikai okok miatt megbélyegzünk, vagy ha kirekesztő, uszító kampányt indítunk a közösségünk különböző csoportjaival szemben. Csak is úgy, abban a formában fog működni, hogy ha mindenki „előveszi" a maga civil kurázsiját és az egymástól való elfordulást felváltja a nyitottság, a kirekesztést a befogadást, a társadalmi problémák iránti közönyt pedig a szolidaritás. Az építkezéshez pedig négy fontos lépést tudnék megfogalmazni:

  •  vállaljunk társadalmi, önkéntes munkát
  •  anyagi helyzetünkhöz mérten támogassunk rendszeresen(!) civil szervezeteket
  •  álljunk ki a politikai elit támadásai miatt elnyomott civilek mellett
  •  hozzunk létre minél több informális, helyi kis közösséget, akik segíteni tudják az építkezést


Legyünk tehát szolidárisak, építkezzünk és segítsük a civileket és akkor 2021 talán lehet egy kicsit más… 


Stratégia tervező képzéssel jelentkezik februárban...
Online konferencia a Médiakutató és az ELTE Média ...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. január 15. péntek