2 perc olvasási idő (339 szó)

Oknyomozó újságírói mentorprogram a Transparency-vel

Arról gondolom felesleges beszélni, hogy mennyire fontos az újságírás, a hiteles tájékoztatás, és a kétes ügyek feltárása. Illetve azt sem kell bizonygatni, hogy milyen fontos és nélkülözhetetlen munkát végez Magyarországon a Transparency International. Arról viszont mindenféleképpen be kell, hogy számoljunk, hogy milyen programmal jelentkezik újra a Transparency International Magyarország! 


A Transparency International Magyarország 8. alkalommal hirdeti meg az oknyomozó újságírói mentorprogramját. A képzés célja, hogy öt kiválasztott mentorált, a mentorjaikkal együtt négy hónapon keresztül közösen dolgozzanak egy tényfeltáró anyag elkészítésében, amely alatt megtanulják az oknyomozói újságírás minden apró részletét. A program során, a tanult eszközök alkalmazásával, a résztvevőknek valamilyen helyi, vagy országos szintű korrupciós ügyet kell feltárniuk megalapozott és új információkkal.

"A mentorprogram alapja az együttműködés és a kölcsönös bizalom. A mentor és a mentorált együtt alakítja ki a munkatervet és közösen határozza meg a munkamódszereket, a határidőket és a felelősségi köröket. A folyamatos online kapcsolattartás mellett – amennyiben a koronavírus-helyzet jelentős mértékben enyhülni fog – kéthetente legalább egyszer személyesen találkoznak, továbbá mindketten részt vesznek a program nyitó- és záróeseményén, illetve a projekt keretében megrendezésre kerülő szakmai workshopon." - olvasható a felhívásban.

Mint írják, a programra olyan fiatalok jelentkezését várják, akik elkötelezettek az újságírás mellett, érdekli őket ez a pálya, valamint fontosnak tartják a minőségi és etikus újságírást. A jelentkezők kapcsán nem feltétel a hallgatói jogviszony, azonban fontos a minimum középszintű angol nyelvtudás. 

A program végeztével a mentoráltak és a mentorok együtt jegyzik a tényfeltáró cikkeket, valamint a legjobb cikk szerzőpárosa pénzjutalomban részesül!

És hogy kik lesznek a mentorok?!

  • Oroszi Babett - HVG
  • Zöldi Blanka - Direkt36
  • Horváth Csaba - 24.hu
  • Józing Antal - Nyugat.hu
  • Porcsin Zsolt - Debreciner


Jelentkezni május 31-ig lehet! Minden további részlet a pályázati felhívásban olvasható, amely a Transparency honlapján érhető el

Buzdítunk minden érdeklődő fiatalt, hogy jelentkezzen a mentorprogramra, ez ugyanis egy nagyszerű lehetőség arra, hogy a legjobbaktól tanulhassanak!


A Fiatalok jövője a TÉT - Az ISZOSZ állásfoglalása
Infónap a nemzetközi mobilitásról - Európa a nappa...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 20. szombat