1 perc olvasási idő (215 szó)

Közélet Iskolája: Felszabadítás pedagógiája képzés

Ma napon (04.12.) még tudtok jelentkezni a Közélet Iskolája által szervezett, „Felszabadítás pedagógiája" című kézpésre. A kritikai pedagógia célja, hogy a közös tanulás segítségével az elnyomott emberek elemezni és értelmezni tudják saját társadalmi helyzetüket, fejlődjön a kritikai tudatosságuk és ezáltal képesek legyenek megváltoztatni az egyenlőtlen társadalmi viszonyokat. Ez az igazságosságra törekvő pedagógiai filozófia főként nem-formális pedagógiai módszereket használ és alapja az oktató és a résztvevő partnerségén alapuló és demokratikus tanulási folyamat. A hat nap folyamán a résztvevők a kritikai pedagógia alapelveiről, történetéről és módszereiről tanulnak interaktív módon, majd egyre nagyobb teret kapnak, hogy saját módszereiket és témáikat tervezzék meg és hozzák be a csoportmunkába.

A képzés során a következő témák kerülnek elő:

  • Társadalmi egyenlőtlenségek, politikai részvétel és ezek oktatása
  • Részvételi akciókutatás, Fórum Színház és további interaktív részvételi módszerek
  • Példák a kritikai pedagógia alkalmazására Magyarországon és világszerte
  • Hogyan tudják a résztvevők gyakorlatban alkalmazni a tanultakat?

A hatnapos képzés három kétnapos alkalmat foglal magába: április 23-24., május 7-8. és június 5-6. A szervezők olyan pedagógusokat, képzőket, önkénteseket, aktivistákat vagy a közösségi munka iránt érdeklődő embereket várnak, akik a társadalmi igazságosságért dolgoznak. Előnyben részesülnek azok, akik maguk is valamelyik hátrányos helyzetű csoport tagjai, illetve, ha a pedagógiai munkát egy már meglévő csoportjukban tudják megvalósítani. További részletekért és a jelentkezésért kattints IDE


Minden, amit a közfoglalkoztatásról tudni akartál:...
NIOK: Hogyan gyűjts sikeresen online adományokat?

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. november 29. hétfő