Ma napon (04.12.) még tudtok jelentkezni a Közélet Iskolája által szervezett, „Felszabadítás pedagógiája" című kézpésre. A kritikai pedagógia célja, hogy a közös tanulás segítségével az elnyomott emberek elemezni és értelmezni tudják saját társadalmi helyzetüket, fejlődjön a kritikai tudatosságuk és ezáltal képesek legyenek megváltoztatni az egyenl...
0 hozzászólás
Március 12-én online képzést szervez a Civil Kollégium Alapítvány a Társaság a Szabadságjogokérttal, az Ökotárs Alapítvánnyal és az Emberség Erejével Alapítvánnyal együtt, amelynek témája a civilek közösségi médiában való láthatósága. „Az egyik legfőbb nyilvánosságot jelentő felület a Facebook. De hogyan érdemes használni az alapján, amit a Faceboo...
Múlt hét szombaton tartotta a Tőled Hallottam magazinunk az idei év első belső képzését, amelynek témája a 2020-as év és a koronavírus volt. Több aspektusból vizsgáltuk meg, hogy a világjárványnak milyen hatásai voltak különböző társadalmi folyamatokra.A kézpésen vendégünk volt:Karóczkai Balázs, újságíródr. Nagy Ádám, nevelés- és ifjúságkutatóHajd...
Februárban két online képzésen is részt vehetünk a Közélet Iskolája szervezésében. Jelentkezhetünk a négyalkalmas stratégia tervező képzésre, valamint a két napos „A jogaid nem védik meg magukat!"-ra keresztelt tréningre. Ismerjétek meg a „A jogaid nem védik meg magukat" képzés részleteit. A jogaid nem védik meg magukat! – online képzésKétnapo...
Februárban két online képzésen is részt vehetünk a Közélet Iskolája szervezésében. Jelentkezhetünk a négyalkalmas stratégia tervező képzésre, valamint a két napos „A jogaid nem védik meg magukat!"-ra keresztelt tréningre. Ismerjétek meg a Stratégiai tervezés részleteit. Stratégiai tervezés – online képzés„Kedv, szokás és forrás" – ez a három ...
A 2020/2021. tanév őszi félévében is megtartásra kerül a Moderálási és vitakultúra alapismeretek című kurzus a TIA szervezésében az ELTE-n. A kurzus célja, hogy olyan, a munkaerőpiacon és az élet egyéb területein is használható tudást és tapasztalatot adjon a hallgatónak, ami segíti ők jövőbeli elhelyezkedésében és társas kapcsolatai sor...
Július 18-án, azaz most szombaton dupla képzéssel várja az érdeklődőket az Amnesty Internationl Magyarország csapata. Az egésznapos képzés dömping reggel 10.00-től kezdődik és egészen este 6-ig fog tartani. Mindkét képzés ingyenes, de regisztrációhoz kötöttek. A regisztrációs link itt érhető el. Az első képzés egy bevezető képzés lesz, amely a...
Bár már a korlátozások enyhültek a koronavírus miatt, a Közélet Iskolája képzései egyelőre még mindig online zajlanak. Legújabb kurzusuk témája az erős mozgalmak és a társadalmi- politikai hatalom. A háromnapos online képzés keretein belül olyan kérdések fognak előkerülni, mint hogy: A jelenlegi magyar politikai helyzetben mi kell a változáshoz? M...
Aki ismeri a Közélet Iskoláját, neki nem kell bemutatni, hogy milyen munkát végez az Alapítvány a demokratikus értékek megörzése és előmozdítása végett. A Civil Körkép rovatban büszkén mutatjuk be őket és azt a nagyszerű munkát, amit már évek óta végeznek. Fernengel Ági, a Közélet Iskolája igazgatója volt a beszélgető partnerünk, akivel a szer...