2 perc olvasási idő (393 szó)

Csak jó lenne már ratifikálni azt az Egyezményt - November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja

November 25-én tartjuk a nők elleni erőszak megszűntetésének világnapját, amelynek kapcsán idén több online programon is részt vehetünk. Az ENSZ Közgyűlése 1999 decemberében döntött úgy, hogy ezt a napot a nők elleni erőszak – legyen az nemi erőszak, családon belüli erőszak, vagy annak bármilyen formája – világnapjává tűzi ki, azzal a céllal, hogy ezen a napon a nemzetközi és lokális szervezetek mellett az országok is hívják fel az állampolgárok figyelmét erre a súlyos problémára. A dátum sem véletlen, ugyanis 1960 november 25-én Rafael Leónidas Trujillo, dominikai diktátor parancsára kivégezték a Mirabal nővéreket, akik feminista aktivistákként a diktátor politikai ellenfelei voltak.

Sajnos a nők elleni erőszak kapcsán Magyarország sem képez kivételt. Egy 2014-ben nyilvánosságra hozott reprezentatív kutatási adatai szerint Magyarországon minden ötödik nő elszenved valamilyen testi vagy szexuális erőszakot partnere részéről az élete során. Jelen pillanatban körülbelül 220 ezer nő él olyan párkapcsolatban, ahol a partnere bántalmazza. Ezen pedig az sem segít, hogy Magyrország továbbra sem ratifikálta az Iszambuli Egyezményt, amelyet az Európa Tanács 2011-ben fogadta azzal a céllal, hogy a tagállamok tegyenek a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak felszámolásáért és megelőzéséért. Az egyezményt aláíró és ratifikáló országoknak jogszabályi szinten kell fellépniük a nők elleni erőszakkal szemben, ezt bár Magyarország aláírta 2014 tavaszán, de az azóta eltelt 6 évben nem sikerült törvénybe iktatnia...

Minden évben november 25-e és december 10-e (az emberi jogok világnapja) között tartják a „16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen" nevű globális eseménysorozatot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekményekre. Idén mindez átköltözik az online térbe. A 16 Akciónap nyitányaként tartja meg a NANE - Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (a velük készített interjúnk itt olvasható) a Néma Tanúk megemlékezését, ahol is együtt emlékezhetünk meg az elmúlt egy év során megölt áldozatokra, gyújthatunk közösen értük egy gyertyát, és állhatunk ki az áldozatok mellett!

Az eseményről további információk ide kattintva érhetők el. Míg az 16 Akciónapról itt olvashattok bővebben.


3 évtizede az emberi jogokért
Kultúra a kultúrában vagy önálló képződmény? - A s...

Kapcsolódó hozzászólások

 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. április 19. péntek