5 perc olvasási idő (1016 szó)

Utazás a nagyvilágban: Prága

Saját szervezésű Prágai hosszú hétvégével zártam a vizsgaidőszakot. Február elején barátaimmal felkerekedtünk és felfedeztük a várost. Az izgalmak már a tervezés során elkezdődtek. Ennek a folyamatát, előnyeit és esetleges buktatóit, valamint élményeimet szeretném most megosztani veletek.

Közösségi oldalainkat böngészve rengeteg reklám jön velünk szembe, ami kísértetiesen kapcsolódik korábbi kereséseinkhez. Ha utazni támad kedvünk egy Google keresést követően elárasztanak a különböző utazási irodák széleskörű ajánlatai. Bőségzavar közepedte azért elgondolkodunk azon, hogy miként lehetne ezt magunknak megszervezni, ezzel is megspórolva mindenféle illetéket, közvetítői díjat. Hogyan lehet a legideálisabb módon megszervezni egy hosszúhétvégi kiruccanást, ha mellette minél vastagabbnak akarjuk meghagyni tárcánkat úgy, hogy az ne az élmény rovására menjen? Úticélunk jelen esetben Prága. A cseh főváros látogatása egy random ötlet egy baráti chatben. Hogyan is fogjunk hozzá? Fizessünk be egy szervezőhöz és szoros keretek közt töltsük ottlétünket, vagy önszerveződően, eddigi tapasztalatainkra és egymásra hagyatkozva dobjuk össze, amink van? Természetesen az utóbbi mellett döntöttünk.

Mi is kell ehhez? Természetesen az online keresők végtelen használata. Hogyan utazzunk? Hol szálljunk meg? Miként oldjuk meg az ellátást? Mit látogassunk meg? Milyen programok vannak épp a városban? Sok kérdés, melyeknél szinte kivétel nélkül van egy közös szűrő: a költségek. Természetesen jó egyetemistákhoz méltón törekszünk kiadásaink minimalizálására, így pénztárcánk válik terveink szűrőjévé.

Az utazást mindenképp tömegközlekedéssel oldjuk meg, de milyen járművel? Vonat vagy busz, esetleg telekocsi? Az Oszkár telekocsi, habár sokszor jó lehetőségnek bizonyul általában, ezúttal az egyik legdrágábbnak minősült. A vonat hasonló árkategóriában mozog, 6-7 ezer forint környékén, csak az odaút. Győztesünk a Flixbus, melynél épp kapóra jött, hogy promóció keretén belül 20% kedvezményt kaptunk utazásunk árából, így versenytársaihoz képest 4500 forintos odaúti költség karhosszal nyeri a versenyt. Ha valamit, akkor a promóciókat mindig érdemes figyelni, melyek legtöbbször az adott társaság közösségi oldalain kerülnek kihirdetésre.

Szállásfoglaláshoz rengeteg, kifejezetten erre a célra fejlesztett oldal állt segítségünkre. Költséghatékonyság szempontjából mégis a sharing economy dominált, így felmerült az airbnb. Ez akkor a legelőnyösebb, ha nagyobb csoport dobja össze a kibérlendő házra az összeget. Így azonban kevesebb interakció lehetséges más, hasonlóan kalandos kedvű utazóval. Mi az, ami olcsó, mégis lehetőséget ad a másokkal való találkozásra? A hostel lényegében az, amire szükségünk van: szoba, benne ágyak, különféle nemzetek rengeteg képviselőjével, rengeteg közösségi térrel. A Hostelworld kifejezetten az ilyen szállások tökéletes keresője, mellyel pillanatok alatt eldőlt, hogy a város központjához legközelebb hova foglaljunk szállást. Ez éjszakánként 216 cseh korona, átváltva alig 2700 forint, ami csekélynek mondható, ha az ember nem aludni, hanem várost felfedezni megy.

Az ellátást a közeli üzletekben oldottuk meg. Ott is jelen vannak az ismertebb nemzetközi üzletláncok, mint a Tesco vagy a régen Magyarországon is éveket megélt Billa, de természetesen a hazai mindig lejjebb tud adni az árakból, így a helyi CBA hipermarketlánccá fejlődött testvérénél, az Albertnél érdemes beszerezni a napi betevőket. A szálláson volt konyha, így a közös főzés nagyon jó csapatépítő lehetőséget adott. Nincs is annál jobb, amikor megtervezitek a közös ételt, a költségelosztást és felosztjátok, ki melyik részért készíti el az ételnek. Persze azért a helyi ízeket is szemügyre vettük.

Napközben a programok a hagyományos turista pontok voltak többnyire. A hostelben kaptunk tippeket, hogy merre érdemes mennünk, de mi már előtte készítettünk egy térképet. A Google és alkalmazásai remek kiegészítők az útvonaltervezéshez, így már előre összeraktunk egy tervet a meglátogatandó helyekről, ezzel rengeteg időt spórolva magunknak, ami nem utolsó, ha 3 napba minél több élményt szeretnénk sűríteni. Órákat lehet még nyerni a helyi tömegközlekedéssel. Sajnos diákkedvezmény csak az országban tanulóknak van, de még így is elfogadható a 310 koronás, vagyis 3900 Forintos 3 napos jegy, melyet sms-ben is meg lehet venni. Nagy különbség az itthoni tömegközlekedéshez képest, hogy perc- és zóna alapú jegyet lehet váltani. Ezekről a helyi tömegközlekedés (DPP) oldalán lehet bővebben tájékozódni. Ami számomra leginkább tetszett, azaz Óváros volt és annak kialakítása. Könnyű volt itt elveszni a város szépségében. Az óratorony káprázatos. Hihetetlen, hogy ilyen állapotban meg tudott maradni a világháborúk ellenére is. Ami még magával ragadott, az a Lenon fal volt, valamit a tőle nem annyira messze fekvő part, ahova rengeteg hattyú jött ki a turistáktól morzsát remélve. Szezonális program nem igazán volt, bár ennyi programötlet mellé nehezen lehetett volna még mást bepréselni. A helyi szórakozóhelyeken voltak különféle bulik és a hostelben is, bár nap végére már kellőképp kifáradtam ahhoz, hogy egy gyors zuhanyt követően azonnal ágyba dőljek. A Brix hostel rendkívül szívélyes fogadtatásban részesített minket. A felszereltsége és kiépítettsége meglepően modern volt. Eleinte fenntartásaim voltak a hostelekkel szemben, de ez a helyszín bebizonyította, hogy mindez alaptalan volt.

Mivel sokan figyeltünk a szervezésre, így nem estünk bele a számos buktatók egyikébe sem. Mik lehetnek ezek? Először is a jegyvásárlás. Az online jegyértékesítés során nem véletlen, ha az idő előrehaladtával növekednek az árak. Az utazáshoz közel már megugranak a kiírt összegek, így legkésőbb 2-3 héttel az utazás előtt érdemes elintézni a vásárlást ahhoz, hogy az a legkedvezőbb legyen. A másik ilyen, az indulás. Hamarabb a legritkább esetben indulhat járat, de bárminemű változás esetén a társaság sms értesítést küld. Csúszás esetében sem érdemes sokkal később érkezni, mivel a kiszámíthatatlan forgalom következtében köztes időben is érkezhet a busz és a lehető legkevesebb késés érdekében szinte azonnal elindul. Fontos még a pénzváltás. Az árfolyam Budapesten jóval kedvezőbb, mint Prágában, de a legtöbb weboldal rendelkezik angol fordítással, így érdemes előre tájékozódni. Meglepő módon a bankautomatából való helyszíni levétellel barátaim legalább 500 forintot nyertek hozzám képest a váltás során. Nem egy nagy összeg, de érdemes rá odafigyelni. Nem szabad elfelejteni a szuvenírvásárlást sem. Az ország egyik ékköve a sörgyártás. Nincsenek olyan sörök, melyek a helyi kisboltokban ne lehetne megkapni emberi áron. Példának okán vegyünk engem. Azt hittem hatalmas üzletet ütöttem nyélbe egy 90 koronás sörrel, amit még aznap este 25 koronáért láttam az Albertben. Az, hogy leforrázva éreztem magam, ott más szavak kíséretében jutott el a tudatomig.

Az új szemeszter előtt tökéletes feltöltődés volt ez a 3 nap. Remek időtöltés a legjobb csapattal. Habár szeretem Budapest mozgalmasságát, szükséges néha kiszakadni belőle és felfedezni az ismeretlent. Ilyenkor egy új világba kerülsz, ahol csak rajtad áll, hogy miként alakul az ott töltött idő. Alig várom, hogy új utakon járva megismerjek egy újabb várost.

Hova utaznál legközelebb? 

Kiemelt kép: pexels.com 

Hogyan menekülj okosan?
Európa legnagyobb kulturális értéke a kulturális s...
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek