3 perc olvasási idő (582 szó)

Mit látsz a horizonton túl? - TIA ifjúsági csere Libanonban


Október 25 és november 1-je között a Tudatos Ifjúságért Alapítvány segítségével 24 fő lehetőséget kap arra, hogy részt vegyen egy Bübloszban megrendezendő képzésen, amely a vezetői képességeket fejleszti és az ifjúsági szervezetek vezetéséhez szükséges tudnivalókat egyaránt fókuszba helyezi.

Bübloszról dióhéjban

Nem csak a tréning, hanem az annak otthont adó város is magával ragadó. Büblosz, a libanoni kikötőváros hosszú múltra tekint vissza, hiszen a világ egyik legrégebbi városaként tartják számon, amely az UNESCO világörökség része. Az ottani Viaszmúzeum hűen tükrözi az ókorban is pompázó várost, amelyet - az országhoz hasonlóan - áthat a keleties életérzés.

Szereted a kihívásokat?

Egy ifjúsági csere - akár rövid, akár hosszútávú tartózkodásról van szó – mindig kilendít a komfortzónából, hiszen egy teljesen más kultúrába kerülünk, más szokásokhoz kell alkalmazkodnunk, számunkra ismeretlen személyek vesznek minket körül, akiknek hagyományaival, gyakorlati életvitelével az előzetes tájékozódások ellenére sem lehetünk tökéletesen tisztában. Az angoltudás számtalan területen jelen van, ám mégis találkozhatunk olyan emberekkel, akik nem beszélik jól a nyelvet. Néha előfordulhat, hogy velük is meg kell tudni értetni magunkat, így igazán határozottnak és talpraesettnek kell lennünk ahhoz, hogy helyt tudjunk állni egy másik országban.

Akkor mégis miért választják olyan sokan?

Egy komfortzónából való kilökődés egy új világ megnyílását tartogatja számunkra. Rájövünk, hogy hozzánk hasonló emberek az ottani lakosok, és elkezdjük felfedezni a kultúrájukban rejlő szépséget, identitásuk gyökereit. Azon kívül, hogy gyakorolhatjuk a már tanult nyelvünket, biztosak lehetünk benne, hogy legalább néhány szó vagy kifejezés örökre megragad bennünk, és ha valaki megemlíti a helyet, ahol jártunk, az ahhoz kötődő emlékekkel együtt fognak gondolatainkban megjelenni.

Egy képzés, amely más országban, és különböző államokból érkező résztvevőkkel zajlik, hatalmas élményt nyújt. Amellett, hogy nemzetközi barátságok szövődhetnek, akár közös munka is kialakulhat a jövőben a tréning adta ihlet hozadékaként.

Az ilyen jellegű képzések segítenek egy multidiszciplináris szemlélet kialakulásában úgy, hogy közben a mindennapi életben is használható, fejlesztő jellegű tudást adnak át.

Milyen személyiség szükséges ehhez?

Bárkinek ajánlott, akiben van kalandvágy és tudásszomj. Fontos megemlíteni, hogy nem feltétlenül van szükség tökéletesen használt idegen nyelvi tudásra, a hangsúly a gondolatok kifejezésére, ötletek, vélemények másokkal való megosztására, és persze az új ismeretek befogadására helyeződik. Nem számít, hogy néhányan a nyitottabb, míg mások az introvertáltabb személyiségűek táborát erősítik, biztosan találnak hozzájuk hasonló személyeket. Azonban fontos elem még a nyitottság, hiszen nem csak a helyi kultúrához kell alkalmazkodnunk, hanem esetlegesen a többi résztvevőéhez is. Ehhez elengedhetetlen a nagymértékű tolerancia, és jó problémamegoldó képesség. A legszükségesebb elemek a motiváció, lelkesedés, és a tenni akarás, hiszen ha van egy cél, akkor már „csak" be kell járni az ahhoz elvezető utat.

Mikre ajánlott odafigyelni?

Érdemes a lehető legtöbb információt megszerezni a résztvevőkről, a látogatott helyről, és a szervezőkről is. Mindig legyen nálunk egy szervező és egy hozzátartozó telefonszáma, akit probléma esetén hívni lehet. Érdemes alaposan tájékozódni a fizetőeszközökkel, az utazási- és egészségbiztosításokkal kapcsolatos teendőkkel kapcsolatban, hiszen ezek nyújtanak stabil hátteret az esetleges gondok megoldásához.

Az adott kultúráról is érdemes minél többet megtudni, hogy minél kevesebb váratlan meglepetés érjen mind az öltözködéssel, mind az elvárt viselkedési normákkal kapcsolatban.Ezen kívül előre megnézhetjük a szállást, és hogy milyen közeli helyek vannak, ahova elmegyünk, ha időnk engedi.

Arra is rákereshetünk, mennyi bőrönddel utazhatunk, és csak a feltétlenül szükséges holmikat pakoljuk be. A helyi lakosok szimpátiáját elnyerhetjük azzal, ha előre megtanulunk néhány kifejezést az adott ország anyanyelvéből.

+1 tipp: érdemes kikapcsolni a „a hazai agyat", hiszen egy más kultúrában nincs rá szükség. Az viszont tanácsos, hogy próbáljuk megismerni minél több kultúra gondolkodásmódját, hiszen új látásmódot szerezhetünk ezáltal, és problémáinkat talán könnyebben tudjuk megoldani ennek segítségével.

Árnyékunkban- Az egypetéjű ikrek és a kollektivist...
CSATLAKOZZ!
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek