4 perc olvasási idő (711 szó)

Árnyékunkban- Az egypetéjű ikrek és a kollektivista kultúrák pszichológiája

Érezted már valaha háttérbe szorítva magad, mellékszereplőként életed filmjében? Szellemként, mintha önmagad árnyéka lennél? Üdvözöllek az árnyéktestvérek világában!

Nincs is jobb szombat délelőtti program, mint két klímakatasztrófa cikk között elzarándokolni a World Press 2019 kiállításra a Nemzeti Múzeumba, és esztétikus képeken szemlélni a számunkra megfoghatatlan, távoli kultúrákat. Az ízléses beállítások és színek, vagy éppen a fotók nyerssége és mellbevágó üzenetei között szemezgetve megakadt a szemem két, erős szimbolikával dolgozó képen. Bénédicte Kurzen and Sanne de Wilde nyertes sorozatának darabjairól van szó, így mondhatni testvérek, sőt, ikrek ezek a portrék.

A bevezetőben megidézett képen két igbo-orai lányt látunk, amint egyik a másik árnyékban tartózkodik. A képhez mellékelt szöveg tanúsága szerint Nigériában magas az ikerszületések száma, ez pedig a szereplők lakóhelyén, Igbo-Orában, a „Nemzeti Ikerfővárosban" csúcsosodik ki. Itt szinte minden családban előfordul egy ikerpár. A beállítás pedig egyfajta leképezése annak a lelki folyamatnak, ami bennük is lejátszódhatott. De mi is ez?

Érezted már valaha háttérbe szorítva magad, mellékszereplőként életed filmjében? Szellemként, mintha önmagad árnyéka lennél?

Üdvözöllek az árnyéktestvérek világában! A hatásvadász bevezető ez esetben nem is lő messzire: ez a fajta testvérkapcsolat korántsem mondható egészségesnek. Soren Holm, a manchesteri egyetem professzora a klónozást illető aggályokba sorolta a jelenséget: az egypetéjű ikrek egymást -legtöbbször akaratlanul- elnyomó, a környezet figyelméért versenyző dinamikája természetes körülmények között is károsan hathat a személyiségükre (HOLM, 1998). Ezt megerősítheti a kedvelt szokás, miszerint egy közösségben felnőve egyforma ruhákban és frizurákban járnak. Nem csoda hát, ha a genetikai hasonlóságot felerősítő egyéb tényezők még több névtévesztéshez vezetnek- márpedig tudjuk, az identitásnak milyen szerves része az egyén neve.

Elengedhetetlen alapja az individualitásának,azaz az egyediség megélésének (Fuss, 1995). De nem kell egészen az Egyesült Államokig mennünk magyarázatért, ezt már Kosztolányi is megénekelte a Halotti beszédben:" Ilyen az ember. Egyedüli példány./ Nem élt belőle több és most sem él, /s mint fán/se nő egyforma két levél,/a nagy időn se lesz hozzá hasonló". De mi a helyzet azokkal, akiknek ugyan „ homlokán feltündökölt a jegy, / hogy milliók közt az egyetlenegy", de rögtön ott van mellette egy azonos homlokú, teljesen megegyező testvér?

A folytonos hasonlitgatás, versengés, összetévesztés nem csak az ikrekre jellemző- mivel azonban a kísérleti pszichológia kedvelt „alanyai" -hiszen a biológiai felépítésük és a környezetük szinte teljesen megegyezik, a jelenségek átütőbbek- így az ő fejlődésükről tudhatunk a legtöbbet. A szemfülesebbek felkaphatják a fejüket, milyen kísérlet az, ahol nincsenek hatással a kutatók az eseményekre, az egy vizsgálat lenne! Az ikervizsgálatok izgalmas és hosszas története azonban más lapra tartozik, annyi viszont megemlítendő, hogy visszatérő téma az eltérő énkép és a már említett individualitás kérdése.

Minden ember négy kézzel, négy lábbal és kétarcú fejjel születik- vallotta Platón A lakoma című művében, utalva a görög mitológia felfogására. Érdekesség, hogy pont kihagyja azt a testrészt, melyet a tudomány használ a sziámi ikrek állapotára: kettős torzó. A lakoma teljesen más értelemben idézi ezt a jelenséget: Platón a lelki társakra utal, legyen szó szerelmi, baráti (plátói szerelem?) kapcsolatról: a lényeg az erős összetartozás érzése, az a fajta állapot, ami már jócskán belül esik az világ és magunk közé meghúzott határon. Hol van itt az individualitás, ha „két testben egy lélek" van kettéválasztva?

Az ikervizsgálatok és Platón elmélkedése -bár látszólag a skála ellentétes pontján helyezkednek el- mégis jól megfér egymás mellett. A választ a kulturális beállítottságban kereshetjük: Hat dimenzió közül (Hofstede, 2011) a jelenséget leginkább magyarázó a kollektivista-individualista társadalmi spektrum (Hui & Triandis, 1986). A kollektivista (kollektív= együtt, közösségi) annyit tesz, hogy a magukról alkotott képet a közösség alapján formálják meg, előbb a közös érdek, aztán a saját. Kollektivista társadalmak például az ázsiai és az afrikai országok többsége, az utóbbi a törzsi és evolúciós hagyományokból kiindulva, míg az előbbi inkább a vallási, ideológiai dogmák hatására (például vezértisztelet). Ezzel szemben az individualista kultúrák jóval énközpontúbbak, a személyes boldogulást, jólétet helyezik előtérbe- félreértés ne essék, nem egoizmusról van itt szó, szimplán arról, hogy függetlenebb, autonóm személyiségekből áll össze a társadalom. Nigéria, így Igbo-Ora is a kollektivista közösségek sorába esik, ahol mondhatni elmosódik az én-határ. Számomra ez tükröződött- a szó szoros értelmében- az második képen, melyen egy ikerpár néz velünk szembe egy pocsolyából: egyikük arca tisztán kivehető, még a másiké groteszk, már-már karikatúra szerű alakot ölt, csak a szeme csillogása utal emberére.

Azt tudjuk, hogy mi hogyan látjuk őket. De vajon ők hogyan látják egymást? 

Képek forrása: https://www.worldpressphoto.org


Akik maradtak, míg mások nem tértek haza
Mit látsz a horizonton túl? - TIA ifjúsági csere L...
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2021. július 31. szombat