Kamera forog, és önkéntesség!

A manipuláció rossz. Valóban? Ez attól függ. De mitől? Miért fontos előtérbe helyezni az önkéntességet a filmekben? Voltaképp szükséges és bocsánatos bűn a befolyásolásról beszélünk, ami a közösség érdekeit szolgálja hosszútávon? Mennyire és hogyan van jelen az önkéntesség manapság a filmekben? Milyen elemekkel próbálnak hatást gyakorolni a nézőkre? Mi köze van az oroszlánnak az önkéntességhez? Ezekre a kérdésekre keresünk választ a cikkben néhány szemléletes példával.

Az önkéntesség kezd trendivé válni. Ennek megjelenése a vásznon, képes nagyobb embertömeget gondolkodóba ejteni. Talán az a havi-kéthavi pár óra elférne könnyedén életünkben? Esetleg csak szimplán könnyíteni szeretnénk lelkiismeretünkön vagy vissza adni a társadalomnak egy keveset azok után, amit kaptunk? A film egy tökéletes lökést tud adni bármely témához, mellyel amúgy nem biztos, hogy magunktól foglalkoznánk. Pont erre van szüksége az önkénteskedésnek, ilyen irányú, enyhén bújtatott népszerűsítésre.

A bemutatás többféleképpen jelen lehet a képkockák közt. Ábrázolhat egy ingyen konyhán történő ételosztást, árvákon való segítést, de lehet ez egy tábor gyerekeinek a vezetése, bármilyen esemény, mely szívhez szóló, magával ragadó és elgondolkodtató. Persze ez lehet kimondatlanabb formában, mondjuk egy társunkért történő lemondás bármiről, segítés szüleinknek a ház körüli teendőkön túl, vagy akár egy barát korrepetálása matekból. Ez utóbbiak, kicsit elvontabb példák, közelebb állnak a hétköznapokhoz és kevésbé feszegetik az egyén komfort zónáját. Ahhoz, hogy az előbbi direktebb eshetőségekhez hasonló megvalósuljon az életben, előbb az emberközelibb példák adaptálását tartom szükségesnek. Egyfajta érzelmi intelligencia lépcsőnek tartom ezt, melyben akkor merül föl a komfort zónából való kimozdulás, például egy szervezetnél pár óra vállalása, ha már a komfort zónán belül is otthonosan mozgunk. Az érzelmi intelligencia kapcsán ebben a cikkben fejtettem ki annak fontosságát és szükségességét. Szokták mondani, hogy a televízió bébiszitter szerepet (is) játszik, így alternatív oktatási felületként is tekinthetünk rá EQ fejlesztés terén. Révén, hogy létezik az NMHH, ami a sugárzási szabályok megsértéséért kemény bírságot szab ki, így a média anyagok sugárzása elismert „tanár", ami felügyelet alatt áll. Ha már a képernyő előtt van a fejlődésben lévő gyerek, miért ne lehetne építő jellegű műsorokat is nagyobb számban sugározni?

Amikor feljött a téma, először az Agymenők című sorozat egyik jelenete ugrott be, ahol az ételosztónál maga Elon Musk is megjelenik és kiveszi részét a mosogatásból. Tökéletes példája annak, hogy egy húzó névre rengetegen felfigyelnek és legalább annyira elgondolkodtatónak és példaértékűnek tekintik egy-egy megnyilvánulását, tettét, hogy azt akár adaptálják is a saját életükbe.

Egy másik példa a sokak által kedvelt Fel című film, melyben a kiscserkész Russel igyekszik segítséget nyújtani a film során, ami aztán egy nagy kalandba csap át. Szép ábrázolása annak, hogy az idős korosztály, amely hozzájárult az utána következő generációk felnövekvéséhez, szükség esetén megkapja azt a segítséget, amire szüksége van. 

Egyik személyes kedvencem ez a kis rövidfilm, mely bemutatja, hogy olykor nem is a pénz, hanem a tudás nagyobb segítséget jelent. Mielőtt elrohannánk egy utcán élő mellett, érdemes picit belassítani és esetleg ráeszmélni, hogy a tárcanyitáson túl esetleg van más lehetőség is a támogatásra. Ezt bármikor megnézem, mindig könny szökken a szemembe:

 Vannak kifejezetten egy karitatív szervezet életét bemutató rövidfilmek, melyek nagy hangsúlyt fektetnek a fejlődő országok elmaradottságára, az ott élő kultúrák a nyugati mintához képest kialakult eltéréseire, meg persze a csábító tájra, aranyos állatokra és miegymásra, ami már azelőtt meg akarja győzni a bizonytalan nézőt, mielőtt a tárgyra térne és közölné, hogy mondjuk önkénteseket keresnek. Az erős befolyásolási szándék persze nem állít valótlant. Az ilyen programok a befektetett idő és energián túl számos olyan pozitívummal járhat, mint új területek, kultúrák megismerése, új kapcsolatok létesítése.

„Ki jelentkezik ma felelni?" Hangozhatott el sokunk gimnáziumában az órák elején. Ha nem jelentkezett senki, akkor választottak valakit. Ritkán, de volt olyan, aki felállt egy olyan osztálytársa védelmében, akiről sejthető volt, hogy felszólítják, vagy az egész osztályt húzta ki a bajból, ha épp nem készültek sokan. Az éhezők viadala is egy hasonló önkéntes felütéssel indul, csak itt ember életének megmentése és nem egy rossz jegy elkerülése a cél. 

Az önkéntességnek a személyes közérzet javításán túl közösségépítő és megtartó ereje is van. Összehozza azokat, akiknek egy közös céljuk már legalább van: segíteni embertársaikat. Persze a filmekben kibontakozó hangulat és felemelő érzés nagyon idill. Nagyon örülnék, ha ez ennyire egyszerűen létezhetne. Kevés annál boldogabb pillanat van, mint amikor mások arcára mosolyt csalunk, viszont fent kell tartani egy egyensúlyt. Képesnek kell lenni megmaradni önálló embernek, aki szükség esetén önző döntéseket tud hozni, nem válva egyszemélyi Karitász szervezetté, de túlzottan elzárkózottnak sem érdemes lenni, mivel rengeteg kapcsolattól, tapasztalástól és lelki fejlődéstől vágjuk magunkat el ezzel. Amikor sérelmezik, hogy az iskola nem az életre tanít, akkor számomra az pont ennek a középútnak a hiányát takarja. Sokan válnak a szélsőségek emberévé, minimális nyitottsággal a változásra.

Mára a média minden szeglete hatalmas erővel bír. Elég egy magával ragadó írás, látványos felvétel, hogy célközönségét egy általa képviselt irányba terelje. A manipuláció enyhén negatív fennhangja egyáltalán nem vonja magával, hogy ez rossz dolog lenne. Ez nagyban függ attól, hogy mely célhoz használják eszközként.

 Kiemelt kép forrása: pexels.com