A jókor és jól mesélt történetek: Interjú Balsai Mónival a Mi történt Vegasban? című darabról és a történetek pszichológiája

A Mi történt Vegasban? az esztétika és a racionalitás párbaja, valahol egyszerre a sajtó kritikája és dicsőítése. Egy szóval: életszagú. A történet szerint a korosodó író, aki a cikke művészetét kívánja megvédeni, a lelkiismeretes pályakezdő újságíró, aki a tények pontosságát tartja szem előtt és a vívódó főszerkesztő konfliktusát láthatjuk, ami egy vegasi estében és egy határidős címlapsztoriban csúcsosodik ki. A három karakter remekül betölti a színt, a maguk módján mind erős, független személyiségek, interakcióik pedig egyfajta érzelmi hullámvasutat eredményeznek- bár a darab szerkezete szempontjából a ringlispíl találóbb metafora lenne, tekintve, hogy mindig visszatérnek az alapkonfliktust jelentő cikkhez.

A kitekintések folyamán azonban olyan törések, emlékek kerülnek felszínre, ami megadja az alapvetően szórakoztató, vicces darab mélységét. Személyes benyomásom az volt, hogy teljesen ki tudtam szakadni a saját életemből, saját nézőpontomból, és ami a darab elején fekete-fehérnek tűnt, a végére az elvek teljes színkavalkádja lett. Hiszen a számok nem emberek, de számok nélkül nincsen sztori. És ahogy egy felvonás alatt megszerette a közönség a túlbuzgó, két lábon járó értelmező kéziszótárat, a fásult szómágust és az emberi mérlegként funkcionáló lelkiismeretes főnököt, úgy ragadunk meg mi magunk is a szereplők dilemmájánál.

Az ősbemutató főpróbáját követően lehetőségem volt a főszerkesztőt, Emily-t alakító Balsai Mónival interjút készíteni. A színésznő (a teljesség igénye nélkül) a mozirajongóknak a Liza, a rókatündérből, tévénézőknek a Válótársakból, az online sorozatozóknak a Társasjátékból, a színházba járóknak pedig a Büszkeség és balítéletből, vagy a Vérnászból lehet ismerős.

Ma volt az első találkozónk a közönséggel. – kezdi az események összegzését a színésznő. - De a főpróba mindig ilyen, és a premier: izgalom.

Számára most különös kihívást rejtett a szöveg megtanulása. - Iszonyú mennyiség, nem ezt a „nyelvet" beszélem. Sok olyan kifejezést volt benne, amit nem használok. – fogalmaz.Elmondása szerint ez az egyik legkeményebb karakter, amit valaha játszott.

Ilyen zakók se voltak még rajtam. – nevet- Színes feladat, nagyon más, mint én, nem tudok ilyen határozott és ilyen erős lenni, mint ez a nő. Mindig jó olyan ember bőrébe bújni, aki ennyire különbözik tőlem.

A karakternek számos, a színházra is értelmezhető megszólalása volt, például a „Jókor és jól elmesélt történetek megváltoztatják az életünket". Ezzel kapcsolatban a művésznő elmondta, mennyire fontosak számára a mesék és a történetek. -Így nőttem fel, színházi mese elődásokon, hanglemezeken, könyveken. Annyira jó, amikor az ember találkozik sorsokkal, ami őrá is igaz, és azt érzi, nincs egyedül. Különösen igaz ez, amikor a mű rendelkezik üzenettel. Úgy érzem, ebben a darabban elég sok van. Sőt, az emberek valószínűleg az előadás végén arról beszélnek, hogy kinek van igaza, mi a jó irány az ember életében.

Azt is megtudhattuk, honnan merített a színésznő, amikor színpadra vitte az idézetet.

Könyvben, filmben, színdarabban, de akár barátoktól is jöttek olyan mondatok, amik inspirálnak. Ezek is át tudják fordítani az ember életét, ezért olyan fontos, hogy kommunikáljunk. – Hozzátette, a darabban ugyanúgy helye van a csendnek.- Meg is kell hallani és felfogni, amit a másik mond. El kell rajta gondolkozni. Bízom benne, hogy ezek a darab előnyére válnak.

Mi is az újságírás értelme? A főszerkesztő, Emily (Balsai Móni) a történetmesélésben látja ezt. De miért is fontosak számunkra a történetek? Freud szerint „Az álomfejtés a tudattalanhoz vezető királyi út", aminek éber megnyilvánulásai tetten érhetőek a tündérmesékben. Az álomban két különböző módon jelenhetnek meg a vágyaink: a manifeszt tartalom konkrétan lekövethető, hiszen „éhes disznó makkal álmodik". A látens, azaz rejtett tartalmak már kevésbé: ezek szimbolikusan jelennek meg, ahogy az álmokban, úgy a mesékben is. Persze bármennyire is csábító egy-egy fárasztó nap után az örök alvás gondolata, Csipkerózsikát sem feltétlenül emiatt kedveljük. A mesék közös eleme – az egyszer volt, hol nem volt… felütésen túl- a tanulság. Így tehát a történetek nem csupán a lelkünk mélységeibe, vágyainkba engednek bepillantást a szakavatott szemeknek, hanem egyfajta tudásátadás is, a tapasztalatok kommunikációja.

Történeteket azonban nem csak hallgatni jó. A texasi egyetem kutatói, Pennebaker és Seagal 1999-es cikkükben az írás- és ez által a mesélés- jótékony hatásaira mutattak rá. Azt találták, hogy ha negyed órát szánunk naponta a legfontosabb események leírására, javulás figyelhető meg a közérzetünkben. Úgy tűnik, a traumatikus történések feldolgozásának is egy módszere lehet ez, hiszen elfelejteni nem tudjuk, és nem is zárjuk be egy fekete dobozba az emlékeinket- azok mindig is ott lesznek, és valamilyen szinten hatással vannak mindennapi éltünkre. Az élményeinket- legyen az rossz vagy jó- nem csupán megélni kell, hanem fel is dolgozni, aminek remek módja az írás- talán én is ezt teszem, ilyen fantasztikus színdarab után. 

És hogy Mi történt Vegasban? Járj utána te is a Centrál Színházban!