Vajon a finnek hogyan csinálják?

Az iskola tele van élettel és nem csak számok halmaza egy excel táblázatban egy és öt között.

Ha beírja bárki a google-be a finn oktatás szót rázúdulnak a pozitívabbnál pozitívabb cikkek arról, milyen is egy ottani iskola. ,,Ezért olyan jó…10 ok amiért szuper….a finn módszer titka stb." A tanárok gyakran olvasnak cikkeket erről a témáról, próbálnak utánajárni milyen is a jó iskola és a jó tanítási módszer. Biztosan vannak olyanok is, akik kipróbálnak egy-két gyakorlatot a saját óráikon is. Viszont abban is biztos vagyok, hogy beleütköztek már kollégák vagy szülők kérdő tekinteteibe, sőt megkockáztatom, hogy a gyerekek sem úgy fogadták a feladatokat, ahogyan a pedagógus elképzelte.

A tanulók hét éves korukig a játékra helyeznek nagyobb hangsúlyt, nincsenek kötelezően kitöltött központi tesztek, az intézményen belüli ,,dolgozatokat" a tanárok arra használják, hogy megvizsgálják, hol tartanak éppen a diákjaik, gyakori a szöveges értékelés is. Az iskolák közt nem állítanak fel rangsorokat, versenyeket is alig-alig tartanak, mivel úgy vélik, nem a versenyzésre kell a hangsúlyt fektetni, hanem a közös és hatékony munkára. Ha valami nem olyan, mint elméletben volt, tovább lehet gondolni és át lehet alakítani, javítani és jobbá tenni is lehet. A folyamatos megújulásra való törekvés alapgondolata a rendszernek. A finn oktatás három kulcsszava a hatékonyság, minőség, élethosszig tartó tanulás és méltányosság.

Pasi Sahlberg finn oktatás kutató Ausztráliában vizsgálta meg közelebbről az ottani rendszert és mondta el azt, mit tanulhatnának az ottaniak. Úgy véli, el kellene felejteni azt, hogy felülről lefelé kezeljék a rendszert és több szakmai autonómiát adhatnának a tanároknak, mert elképzelhető, hogy a rendszer rugalmatlan és/vagy nem bízik a tanárokban. Ez a helyzet hasonlít a magyarországi oktatás jelenlegi állapotához. Sok cikk szól arról, hogy mit kellene tennie a kormánynak az oktatással. De van-e valami más is, ami miatt nem tudnak meggyökerezni a külföldön jól működő módszertanok?

A Wesley János Főiskola Neveléstudományi tanszéke Pedlabor néven létrehozott egy nyitott pedagógus műhelyt, ahol különböző témákban minikonferenciákkal és workshopokkal segítik az eszmecserét a szakmabeliek és érdeklődök közt. Az egyik programjuk a finn modellel foglalkozott, ahol Setényi János oktatáskutató is előadást tartott a témában. Nagyon megfogott az, amit mondott, mivel reálisan és amennyire lehet objektíven közelítette meg a témát, és gondolatokat ébresztett arról, mi is a gyökere a finn módszertannak. Rávilágított arra, hogy mennyire más a magyar és a finn társadalom és emberkép. Nem jobb vagy rosszabb egyik sem a másiknál csak más, ebből eredhet az, hogy miért nem annyira egyszerű átemelni a jógyakorlatokat az iskolák mindennapi gyakorlataiba. A finn társadalom az egyenrangúságot tartja szem előtt, hisz abban, hogy mindenkinek joga van a minőségi oktatáshoz, ezt az értéket képviselik az iskolák is. A magyar társadalom a versenyalapú, ahol mindig a legjobb érvényesül leginkább.

Milyen akadályokba ütközhet ez a mindennapok szintjén?

Szó esett már az autonómiáról. Az itthoni iskolák jó részében az igazgató tudta és engedélye nélkül nem történhet semmi. Az iskolai műsorok szövegkönyvét és zenei választását is láttamozni szeretnék, ha a pedagógus egy külső programra szeretné vinni a gyerekeket, előzetesen véleményt, ,,igen, lehet" választ kell kérnie az intézményvezetőtől. A magyar társadalomban még mindig erősen él a hierarchikus szemlélet, amikor iskolát érkeznek ellenőrizni, akkor fogadóbizottság várja az érkezőket, érezni lehet a feljebbvaló érzést, a hivatalból érkező kollégák iránt. Miért nem lehet partnerként egymás mellett állni?

A régóta szokásként jelenlévő programokon senki sem változtatna igazán. Ha felmerül egy újabb probléma (pl telefonhasználattal kapcsolatban), a több éve megírt pedagógiai programot nem írják át, a kérdéses témákat nem vitatják meg, ha egy ballagáson tíz éve ugyanaz a dal szól, akkor maradjon is, az újításnak nincs tere és hamvába holt ötletek kísérthetnek az iskolák falai között.

Továbbá amíg csak azokat a diákokat díjazzák, akik egyébként is tehetségesek és okosak (ami nem feltétlen a tanár érdeme), amíg a közepesnek tartott tanulók várhatják a jó szavakat, mert a kitűnő tanulók után talán valakiknek eszükbe jut az ő nevük is, addig nem lehet kiegyensúlyozott a rendszer.

Az önreflexió, mint a munkánkra és önmagunkra való figyelés és tanulság megfogalmazása fontos és hasznos lehet, ezt mégis nem úgy sikerült bevezetni, ahogyan kellett volna. A magyar pedagógusoknál az önreflexió egy dokumentum, amelyet le kell adni, kompetenciák mentén meg kell valamit fogalmazni, esetleg ki lehet másolni sablon szövegeket az egyes készségekről és le kell adni, valaki pedig elolvassa majd az írást, egy számára ismeretlen pedagógusról, akinek éppen nagyon reflektálnia kellene önmagára egy arctalan intézménynek, a tankerületnek, akik beteszik a megírt papírt a dossziéba és két évre le van tudva a kolléga.

A szülők nem tudnak mit kezdeni egy szöveges értékeléssel, a számokat ismerik, azoknak konkrét jelentésük van, egyszerűek és kijelölhetik egy gyereknek a helyét. Ezt a szülők is akarják, hogy jobb-e a gyerekem valamiben, mint a többi társa? Igaz, hogy megannyi fórumon és alternatív iskolákról és csoda módszerekről szóló cikkek alatti kommenteknél írják a felbátorodott szülők, hogy mennyire jó és új és modern és ez kell, amikor megkapják a szöveges értékelést gyermekükről, megfoghatatlannak érzik, és akadnak olyanok is, akik a fogadóórákon is elvétve jelennek meg, de még aznap este kommentelnek arról, mennyire nem lehet a tanárokkal beszélni.

A gyerekeknek idő kell, amíg megszokják az újfajta feladatokat, amíg képesek elfogadni azt, hogy a tanár partnersége nem azt jelenti, hogy be lehet neki szólni, mert jófej és nem kiabál velük azonnal, megtanulják, hogy a csoportmunka nem közös játékot jelent, és sok átbeszélgetett osztályfőnöki óra kell ahhoz, hogy megértsék miképpen is kellene bánniuk embertársaikkal és milyen a világ az énközpontúságon túl.

Ezeken a ,,problémákon" talán segíteni tudna egy alulról érkező kezdeményezés és fejlesztés, amelyet nem hagynak elhalni, vagy nem fojtják el azért, hogy olyanok hozhassanak döntést intézményekről, akik sem a benne dolgozókat, sem a benne tanulókat nem ismerik. Az iskola tele van élettel és nem csak számok halmaza egy excel táblázatban egy és öt között, átlagok, amelyekről azt gondoljuk, mindent el tudnak mondani az intézményről. Majd ha merünk színesekké válni, értékeket és karaktert hordozni, akkor talán elindulhat némi változás és érdemes lesz a finn módszerről böngészni a szakirodalmat.

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

Szerző: Gyurkó Krisztina