Még egy nap az élet

,,Még egy nap élet." – szólt reggel Kapuscinskihez Farrusco. Hol van ez az élet és kikről szól ez a történet? Valójában mindenkiről. Farruscoról, Kapuscinskiről, a szovjetunióról, az egyesület államokról, Kubáról, a kommunistákról, Afrikáról és a felsorolt résztvevők közül legkisebb, de legtöbbet szenvedőről, Angoláról. 

Az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2018 programját böngészve esett a választásom a Még egy nap élet (Another day of life) című filmre. A rövid leírás alapján döntöttem emellett; egy lengyel újságíró Afrikába megy az '70-es években, az angolai konfliktus miatt. A vetítés végén úgy jöttem ki a teremből, hogy érdekel a története.

Az alkotói stáb több nemzetiségű (lengyel, spanyol, belga, német és magyar), a rendezők Raúl de la Fuente és Damian Nenow. Külön érdekesség, hogy a vizuális effekteken, karaktereken és az animáció világ felépítésén magyar művészek is dolgoztak. A látványvilág mellett a magával ragadó zenét Mikel Salasnak köszönhetjük. Az alkotást a Cannes-i filmfesztiválra is beválogatták.

Az animációs film 1975 novemberében kezdődik, Luandában, Angola fővárosában. A portugál kolonizáció végén járunk, az angolai politikai és katonai erők próbálják visszafoglalni az uralmat országuk felett, aki csak teheti, menekül a városból, otthagyva lakását és bútorait. Angolát három erő fogta közre, az UNITA (a Nemzeti Szövetség Angola Teljes Felszabadítására), az FNLA (Angola Felszabadításának Nemzeti Frontja, jobb oldali párt) és a MPLA (Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom, bal oldali párt). A pártok neveiből azonnal látni, hogy valójában mind egy cél érdekében mozgolódtak, a felszabadításért, a gyarmati lét levetkőzéséért. Egy ideális világban összefogás is lehetne, de valójában önös érdekű vezetők, vagy külföldi nagyhatalmak álltak a pártok és szervezeteik mögött. Az UNITA-t az Egyesület Államok, a CIA támogatta, az MPLA-t kommunista léte miatt Kuba és a Szovjetunió, természetesen közülük nem mindenki hivatalosan. Egy ügynök szájából Luandában el is hangzik:,, Tudja, mi nem vagyunk itt." A hidegháború közepén járunk, Angolában pedig van olaj. Ez az a pont, ahol lehet sejteni, hogy a kis ember élete eltörpül a haszonszerzés mellett. Ezt erősíti a film is, a polgárháborúnak arcokat ad. Luanda az MPLA egyik városa volt, így leginkább az ő oldalukról láthatjuk az eseményeket.

A kifelé zúduló tömegben, befelé tart egy férfi, portugálul Ricardo, lengyelül Ryszard. Varsóból érkezett, újságíró és kíváncsi a káoszra, ,,confusao", ahogy a városban emlegetik. Ryszard Kapuscinskit különös viszony fűzi Afrikához, de nem a fehérek által jólétben élő negyedeihez, hanem az angolai (legyen néger vagy fehér) negyedekhez. Esténként barátjával Arturral beszélik meg a politikai helyzetet, aki született angolai. Kapuscinski a fejébe veszi, hogy délre megy, a háború közepébe, tudósítani és Artur fogja őt levinni oda.

Ezen a ponton élőszereplős dokumentumfilmmé változik néhány percre az alkotás; ugyanis a szereplők közül sokan még élnek, így Artur is. A megtett utat járja be a stábbal újra, valamint elmondja gondolatait a történtekről. A film háromnegyede animált, a képregények stílusában dolgozza fel az újságíró útját és az angolai háború egy kis szeletét. Az animáció egyik része a valós eseményeket követi, a másik az álomvilágot és az érzéseket mutatja meg, amelyek széttöredezettek, stabil pont nélküliek. Kapuscinskit is egyre jobban szedik szét a sokkoló események és kénytelen boncolgatni a lelkét. A II. világháború alatt volt gyerek, felnőtt korában keresi a háborús tudósításokat, de ez az angolai út az, amely után újságíróból íróvá válik. A film negyede a még köztünk élő szereplők, Artur, Farrusco és Luis Alberto, egy portugál újságíró visszaemlékezései.

A lefelé tartó úton az útszakasz egy részét végig holttestek borítják, gyerekeké, nőké és férfiaké. A félelmetes ebben a valóságban az, hogy az országon végighaladni olyan, mint az orosz rulett. Az ellenőrző pontokon, ahol fegyveres férfiak várnak, az életed attól függ, hogy jó köszönési formát választasz-e, tehát velük vagy ellenük. És ők sosem köszönnek előre.

A háborúnak arcai vannak. Kapuscinski találkozik Carlottával, egy 20 éves gerilla lánnyal, aki szeretné szabadnak látni hazáját. Ő egy tiszta értékekért küzdő szabadságharcos, nem fűtik politikai érdekek és haszonszerzési vágyak. Csatlakozik a délre tartó újságíróhoz egy konvojjal. Pihenőt tartva a hídon, a lány arra kéri az újságírót, hogy tegyen róla, hogy ne felejtsék el őket. A veszélyes út miatt a konvoj egy része Ryszarddal a kocsiban visszafordul, Carlota harcolni indul, ahonnan ez a karizmatikus nő nem tér már vissza.

Egy másik katonával később a lengyel elér délre, ahol a híres Farrusco tábornokkal is találkozik, aki 50 emberrel tartja a déli határt. A katona története sok embert érdekel, mivel ő egy portugál, aki átállt az angolai felkelők oldalára, van aki szerint hős, van aki szerint áruló. Az átállás miértjére a választ ő maga adja meg. ,, Ide küldtek minket, ejtőernyős alakulatként. 12 éves angolai fiúk ellen kellett volna harcolnunk. Melyik oldalra állhattam volna? „ (nem pontos idézet.)

Dél-Afrika beavatkozásával Farrusco táborát felszámolták. Kikiáltották a függetlenséget. Kapuscinski ekkor hazatér Varsóba és kiadja Golyózáporban Angola földjén című könyvét.

A háború 1975-től 2002-ig tartott, kormányon legtöbbször az MPLA volt.

Ryszard Kapuscinski 2007-ben hunyt el.

Szerző: Gyurkó Krisztina

Képek forrása: youtube.com