Bejöttél hajat vágni, hajmeresztés lett pingvinekkel. Maradhat? - Apák Fiai

Négy fiatalember, egy „elvarázsolt" fodrászat és egy rejtélyes ötödik, a fodrász. Na meg „pinkvinek". Sok pingvin – az összes fajta. Emlékanyagok megvilágítása, majd az emlékszálak összefonódása komoly komédiává, amelyben az epizódok a maguk módján közlik velünk, hogy amit most befogadunk a táncoló pingvintalpak könnyedségével, annak súlya van. 

Erős felütés egy szürreális biológiaórával kibélelt hajvágószalon egyfős előadó-személyzete. És nincs megállás, a belső mi van?!folyamatosan susmutol, szöszmötöl, lassan kezdjük csak megérteni, mi folyik előttünk. Mármint közvetlenül előttünk. Nincs külön színpad, nincs távolság, sem emelvény – benne vagyunk a történésben. Mindig szerettem azokat a díszleteket, amelyek a rendelkezésre álló térrel takarékos módon szimbolizálnak, vagyis kihozzák a legtöbbet a legkevesebből, mégis érthetően adják át a szituációt. Egy apró terem, egy különös, guruló tükörszekrény, mindenféle tárgyak két falfelületen, valamint: a terem két bejárata. Ennyi (plusz az állítható fényű led világítás!) elég is, hogy minden stimmeljen és haladjon. Az elején a történet miatt van ugyan egy előrekész háttérzene, ami talán jóval tovább szól a kelleténél, majd hirtelen eltűnik, de ez nagyon könnyen javítható elem. Ezen kívül gördülékenyen mozgunk együtt a kicsiny tér adta lehetőségekkel, a fokozatosan megismert figurákkal, akiknek aktuális elmesélnivalóit valós élmények alapján írták a történetbe. Központi motívuma a férfiasságon belül a tipikusan apa-fia problémák megélése fiatalon.

Két sérült játszót egészít ki két nem sérült, és bár a játék oroszlánrészét előbbiek adják, a hétköznapi, úgynevezett egészséges felek jelenléte mégis elengedhetetlen a történetvezetés és a hitelesség miatt – elvégre köztünk vannak sérült társaink, még ha bizonyos elszigeteltség indokolt is, változó mértékű interakcióban élünk velük. Arról viszont szó sincs, hogy valaki „lejátszaná" a másikat, vagy (ma divatos kifejezéssel) „elvinné a hátán" a darabot. Valahogy minden arány rendben van, az elemek nem túl harsányak, nem hiányosak, a szereplők is éppen annyira vannak jelen, amennyire megkívánja a szöveg és az atmoszféra. Humoros, de komoly, és ebben is egészséges az arány, segíti az értést, nem zökkent ki túlkapással.

Igazán jól összerakott előadás, amelyben – hangozzék bármilyen szokatlanul – stíluselemmé válik az ember sérült mivolta. De még véletlenül sem sül el rosszul, éppen ellenkezőleg: a karakterekhez magától értetődően hozzáadódik saját jellemük jellegzetessége – és ez nagyon működik. A közönség egyöntetűen vidám és később elismerő reakciói is megerősítik ezt. Kiváló beavató darab lehet azoknak is, akik próbálnak ismerkedni a fogyatékkal élők világával, vagy nem tudják elképzelni, mire képesek komplex előadói feladatok teljesítésekor, a nem sérültekhez képest mennyiben akadályozottak tanulásban, szereplésben. Pörgése és humora miatt bátran ajánlanám fiatalabbaknak, akár kisiskolásoknak is.

Emlékszem élénken az utolsó előtti erős benyomásra, ami falatnyi kétségként érkezett az egységes összélménybe: várod, hogy folytatódjon, de vége. Bizony, rövid. Alig egy óra, és szünetmentes. Persze nem lehetünk telhetetlenek. Úgyhogy maradt a derűs tudomásul vétel és a bőven megérdemelt vastaps, mert komoly munka van mind e mögött. Élvezetes, meglepő, tanulságos darab a MáSzínháztól. Tessék elmenni megnézni!

Szerző:Sziki Bálint Attila

Képek forrása: MáSzínház