4 perc olvasási idő (885 szó)

Neves alkotók a 15. Verzió Filmfesztiválon

A 15. Verzióra ismét számos neves dokumentumfilmes érkezik. A november 6-án kezdődő filmfesztivál vendégei lesznek a Laibach-film rendezői, az Európai Filmdíjra jelölt Srbenka és a Locarnóban díjazott erdők ideje alkotója is. A pusztuló filmtekercsek alkimistája, Bill Morrison mesterkurzust tart. 

EMBERI JOGI VERSENYPROGRAM

NEBOJŠA SLIJEPČEVIĆ RENDEZŐ, SRBENKA

Egy szerb lány 1991-es, zágrábi meggyilkolásáról szóló avantgárd színházi darab próbái terápiaként kezdenek működni. A film azt vizsgálja, hogyan birkózik meg a jugoszláv háború után született generáció a történelem sötét árnyaival. Noha a véres összetűzéseknek már rég vége, sok horvát számára a „szerb" még mindig az „ellenség" szinonimája. Szarajevói Filmfesztivál 2018, Szarajevó Szíve-díj a legjobb dokumentumfilmnek, közönségdíj, Európai Filmdíj jelölés

PATRICK HAMM PRODUCER, FARKASOK SZABADON

A demokrácia válságát éljük, egy sor olyan új generációs vezető került hatalomra, akik szétverik a megszokott demokratikus intézményeket és szabadságjogokat. A film öt ország politikai légkörének három éves átalakulását figyelve arra a megállapításra jut, hogy az embereknek – legyenek Hong-Kong-i egyetemisták, rapperek az Arab Tavasz utáni Tunéziában, vagy bollywoodi komikusok – a föld minden szegletében az emberi jogokat, kisebbségeket és politikai ellenfeleiket lábbal tipró választott vezetők ellen kell harcolniuk.

ALISA KOVALENKO RENDEZŐ ÉS STEPHANE SIOHAN PRODUCER, HAZAI PÁLYÁN

A 20 éves Alina szenvedélye a futball. Kijev egyetlen női klubjában, az Atexben játszik, arról ábrándozik, hogy egyszer bekerül az ukrán válogatottba, ám a kamaszkorból alig kinőtt lányra marad az iskolát éppen csak elkezdő két féltestvére. A film nem csupán egy focista lány története, hanem a felnőtté válásé és a felelősség vállalásé is, és azé is, hogyan valósíthatjuk meg álmainkat a mostoha körülmények dacára.

ÉLETÜNK A MUNKA SZEKCIÓHEATHER WHITE RENDEZŐ, SZEMBESÍTÉS (DIÁK VERZIÓ + DOK-SZAK-MA PANEL BESZÉLGETÉS + KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS A TOLDIBAN)

Ji Jeting harca az elektronikai ipar által okozott leukémia ellen Kínától egészen a Szilícium-völgyig vezet. A nagyvállalati és kormányzati érdekek elleni küzdelem globális felelősségvállalást igényelne.

APOLENA RYCHLÍKOVÁ RENDEZŐ ÉS SAŠA UHLOVÁ FŐSZEREPLŐ, ÚJSÁGÍRÓ, VÉGKIMERÜLÉSIG

Egy kórházi mosdó, egy baromfifeldolgozó-üzem, egy szupermarket, egy borotvapenge-gyár és egy hulladékválogató terem. Az újságró Saša Uhlová egy hónapot töltött mindegyik munkahelyen, hogy elsőkézből vizsgálhassa a munkakörülményeket. Jihlava 2017, cseh dokumentumfilmes díj és közönségdíj

FILIP VESELY VÁGÓ, OROSZ MELÓ

Oroszország mélyén, a Volga folyó partján áll az 1960-as években épült autógyár, ami a szovjet jólétet volt hivatott megmutatni a nyugati világnak. Itt készült a legendás szovjet autó, a Lada. A gyár még működik, igaz évente több milliárd rubel veszteséggel. Egy svéd vezérigazgatót és európai szakértőket bérelnek fel arra, hogy a kapitalista üzleti modell alkalmazásával csodát vigyenek véghez az anyagi gondokkal küzdő gyárban. De mit tudnak elérni, ha senki nem akar változást?

ROSIE GARTHWAITE PRODUCER, MUNKÁSKUPA

A Sundance Filmfesztivált is megjárt doku Katar munkástáborairól szól, ahol a leendő Világkupa helyszíneit építi bő egymillió migráns. Napközben az építkezéseken robotolnak, este pedig a „munkásjóléti program" keretében egy futballtornán versengenek ugyanzokban a stadionokban, amelyekben majd a világ legjobbjai játszanak. A nepáli, indiai, ghánai és kenyai munkásokból álló csapatok számára a meccsek átmeneti menekülést jelentenek a honvágytól és az elszigeteltségtől, amelytől a világ leggazdagabb országának legalsó kasztja szenved.

FÖLDÜNK A TŰRÉSHATÁRON SZEKCIÓFRANÇOIS-XAVIER DROUET RENDEZŐ, ERDŐK IDEJE

Élő erdő vagy zöld sivatag – a ma döntései formálják a holnap tájképét. Az eredeti, érintetlen őstermészet jelképét, az erdőt korábban sosem látott iparosodási hullám érte el. Nagy mértékű gépesítés, monokultúra, műtrágyák és növényvédőszerek, a hagyományos szakértelem eltűnése, erdőgazdálkodás: mind az intenzív mezőgazdasági modellt követi, mégpedig felgyorsult ütemben. Az Erdők ideje az ipari erdészetet és annak alternatíváit mutatja be részletesen. Locarnói Filmfesztivál 2018, a Kritikusok Hete nagydíja

JOHN WEBSTER RENDEZŐ, SÁRGA CSIZMÁK A JÖVŐBŐL

Filmes utazás Finnországtól Szibériáig és azon is túl, a Marshall-szigetekig és az Egyesült Államokig. A rendező a jövőben születendő unokájának mesél személyes veszteségről, klímaváltozásról, és arról, hogy minden egyes ember hatással lehet a világra.

Az emlékezés formái szekció

BILL MORRISON RENDEZŐ, DAWSON CITY: MEGFAGYOTT IDŐ

A kanadai aranyláz idejéből származó nitráttekercsek kerülnek elő egy Yukon-vidéki városban. A dokumentumfilm ezeknek az 1910-es és 1920-as évekbeli filmeknek a bizarr, de igaz történetét göngyölíti fel, amelyekre Dawson Cityben találtak rá. Az évtizedekig a föld alatt enyésző archív felvételekből összeállított titokzatos hangulatú filmzenével kísért alkotás óda a filmművészet némafilmes korszakához. Morrison munkássága során korunk legünnepeltebb zeneszerzőivel dolgozott együtt, olyanokkal, mint Philip Glass, Jóhann Jóhannsson, David Lang és Steve Reich. Bill Morrison mesterkurzust tart A cselekvő film címmel.

WAPIKONI BARÁTAI ÉS WORKHOPMANON BARBEAU RENDEZŐ, WAPIKONI BARÁTAI

A Wapikoni Mobile, egy vágószobává és parányi vetítőhelyiséggé alakított lakókocsi megállíthatatlanul rója Kanada kietlen országútjait, hogy végül indián rezervátumokban kínáljon inspirációt, teret és eszközt az alkotáshoz. Manon Barbeau kanadai dokumentumfilm-rendező 2004-ben indította útnak a sajátos járgányt, mely azóta Kanadában 14 őslakos nép 42 közösségében járt. Rendeztek filmes workshopokat Bolíviában, Peruban, Norvégiában, Törökországban és Jordániában is. Több mint 5000 résztvevőt képeztek ki, illetve inspiráltak dokumentumfilm vagy zenei felvételek készítésére. A program hatására csökkent az érintettek elszigeteltsége, kábítószer-fogyasztása, nőtt a stressztűrése és önbecsülése, erősödtek a generációk közötti és más őslakos népekkel való kapcsolatai, miközben filmes tudást szereztek és a mai napig részt vesznek a kortárs őslakos filmművészet kialakításában. A programhoz a Hangos kép-viselet II. workshop társul.

ZÁRÓFILMMORTEN TRAAVIK ÉS UĢIS OLTE RENDEZŐK ÉS IVAN NOVAK, A LAIBACH TAGJA, A FELSZABADULÁS NAPJA (ZÁRÓFILM)

Az egész világ ámulatára, a Laibach nevű szlovén kultegyüttes az első rock zenekar, amelyet az erődítményszerűen zárt Észak-Koreába koncertezni hívtak. Mielőtt az alternatív zenét hírből sem ismerő közönség elé állhatnának, az együttesnek engedélyeztetnie kell a merev ideológiai elvárások és a kulturális különbségek miatt hajthatatlan cenzorokkal a dalokat.

Tömegesen érkeznek Budapestre a rajzfilmszereplők
A Hunter Killer Küldetés - avagy jó tett helyébe j...
 

Hozzászólások

Még nincs ilyen. Legyél te az első hozzászóló.
Already Registered? Login Here
Vendég
2024. március 29. péntek