3 csaj, 3 történet a világ körül - interjú Erasmusos hallgatókkal

Satakunta University of Applied Sciences, University of Salford, Universitat de Politecnica de Valencia… Mi a közös ezekben, a külföldi egyetemekben? Leginkább az, hogy akár Te is tanulhatsz bármelyiknek a campusán, akár Míra, Zsófi és Eszter ebben a szemeszterben. Az interjú során őket faggatom Erasmus-os élményeikről. Míra a finnországi egyetemen tanul gyógytornát, Zsófi ebben a félévben az Egyesült Királyságban folytatja anglisztikai tanulmányait, míg Eszter a Nemzetközi gazdaságtant éppen Spanyolországban hallgatja. 

Valószínűleg hallottál már az Erasmus nevezetű programról. Azonban tagadhatatlan, hogy megannyi előnye mellett kissé félelmetesnek hathat annak a gondolata, hogy Te is csakugyan részese legyél. Hiszen távol a családodtól, barátaidtól és mindentől, ami megszokott, egyedül nézel szembe az új kihívásokkal, de hidd el sok mindenkinek sikerült.

Mi volt az a mindent-eldöntő érv, mellyel végleg elhatároztad, hogy beadod a pályázati kérelmedet? Mi a legfőbb célja annak, hogy most ott vagy?

Míra: Átlépni a korlátjaimat, leküzdeni a félelmeimet. Tanulni magamról, másokról és a körülöttem lévő világról. Megváltoztatni pozitív irányba a szemléletmódomat arról, milyen is külföldön tanulni.

Zsófi: Tulajdonképpen nem gondolkodtam túl sokat, azt gondoltam egy próbát megér, és ha elnyerem az ösztöndíjat, még úgyis visszamondhatom. De amikor értesítettek, hogy elnyertem, már tudtam, hogy nem hagyhatok ki egy ilyen lehetőséget. Alapvető célom volt a nyelvtanulás, de még ennél is fontosabbnak tartottam az önállóság megtapasztalását, önmagam és személyiségem gazdagítását, fejlesztését.

Eszter: Biztos voltam már az egyetem kezdete óta, hogy a tanulmányaim egy részét külföldön akarom végezni, de abban is biztos voltam, hogy nem tudnék egy teljes alap- vagy mesterképzést elvégezni messze a családomtól és a barátaimtól, így esett a választásom az Erasmusra. Sokszor végig gondoltam, hogy valóban jó döntés-e, hogy külföldön tanuljak, de többek lelkesítése és korábbi erasmus-os tapasztalatai miatt úgy döntöttem belevágok. Szerencsére a családomból mindenki támogatott a döntésemben, így talán az volt az utolsó döntő érv amellett, hogy pályáznom kell, hogy a családom is lelkesített és nem tartott vissza.

Hogyan, milyen érzésekkel telt az érkezésedet követő első nap, mik voltak az elsődleges teendőid, programjaid?

Míra: Amikor szépen berendeztem a szobámat, és az ágyamon ülve megütött, hogy ez lesz az otthonom öt hónapig. Rengeteg időnek tűnt akkor. Próbáltam elvárások nélkül megérkezni, hogy ne zuhanjak nagyot. Azt hiszem sikerült. Egyúttal alig vártam, hogy megismerjem a többieket, az iskolát, és felfedezzem Finnországot.

Zsófi: Megtapasztaltam, hogy a többi cserediák még nem érkezett meg, így egyedül voltam, megnéztem az egyetemet, ami szintén kihalt volt, majd bevásároltam a túléléshez szükséges dolgokat, ugyanis első éjszaka még takaróm se volt, a kollégiumi szobámról nem is beszélve. Egész nap sírtam és csak haza akartam menni.

Eszter: Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem egyedül kellett átélnem ezt a teljesen új helyzetet. Az Erasmus-os félévemet együtt töltöttem a legjobb barátnőmmel, aki ugyanazon az egyetemen tanult, mint én, így együtt is érkeztünk a városba. Továbbá szüleim is elkísértek minket. Így az első napokat az egyetemi ügyintézéssel töltöttük, majd a szüleimmel bejártuk a környéket és a közeli városokat, majd egy hét elteltével már bele is csöppentünk a spanyol egyetemi oktatásba.

Hogy érzed, mi volt az, amit a leginkább nehezedre esett megszokni?

Míra: Pori egy kis finn városka. Itt muszáj lecsendesülni, lelassulni, átvenni ezt a ritmust. Az előző hónapok pörgése, a vizsgák, búcsúzkodás, utazás után magamra maradtam. Természetesen, a többi Erasmusos-sal sok időt töltöttünk együtt, de finn mintára, meg kellett tanulnom egyedül lenni. Ez viszont nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik.

Zsófi: Az első két hét volt életem legnehezebb két hete (nem a legrosszabb, mert nagyon sokat tanultam belőle), és akkoriban mindent, ami nem olyan volt, mint otthon szívből utáltam , kezdve a fordított közlekedéssel, a háromlyukú konnektorokon keresztül az angol Tesco kínálatán át a fura kialakítású vízcsapokig.

Eszter: Közel egy hónap kellett, ahhoz, hogy megszokjam, hogy itt Spanyolországban a boltok, irodák nyitvatartása nem egyezik meg a Magyarországi általános nyitvatartási időkkel. Ugyanis ebben az országban „siesta" időt tartanak délután egy órától öt óráig, így ebben az időszakban lehetetlen egy boltot vagy egy éttermet találni, mely nyitva lenne, különösen abban a kisvárosban, Alcoy-ban, ahol én tanulok.

Milyen különbségeket, hasonlóságokat tapasztaltál oktatás tekintetében kint, a magyar viszonylatokhoz képest?

Míra: Magyarországon rengeteg feleslegesnek tűnő információval tömik a fejünket, és elvárják, hogy definíciókat tanuljunk meg, majd visszamondjuk szó szerint. Itt inkább a gyakorlatra fektetik a hangsúlyt, a megértésre. Itt is elhangzanak az alapvető információk, de minden számonkérésen ennek alkalmazását tartják szem előtt. Rengeteg csoportmunkával, önértékeléses feladattal, és iskolán kívüli tapasztalatokkal színesítik a tantervet, ami segít minket elindulni majd a munka világában, hiszen azt is meg kell tanulni, hogyan dolgozzunk együtt, hogyan értékeljük a saját munkánkat kritikus szemmel.

Zsófi: Kint minden sokkal „diákbarátabb", minden ügyintéző, tanár, „HÖK-ös" azért van, hogy segítsen, a diákok keze alá dolgozzon, sokkal szervezettebb, gördülékenyebb, gazdagabb és fejlettebb az egész egyetem, azonban maguk az órák között nem tapasztaltam nagy különbséget.

Eszter: Alapvetően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulok, ahol egy órán átlagosan 200 diák ül bent egy tanórán, így a diák és a tanár közötti interakció egy óra során szinte lehetetlen. Ehhez képest az Alcoy-i egyetemen, egy órán maximum 20-25 fő van jelen. Ez a létszám lehetővé teszi, hogy többet kérdezhessenek a diákok, egy kevésbé kötött kapcsolat alakuljon ki a diákok és a tanárok között. Ez az egyetem inkább hasonlít egy magyarországi középiskolára, ahol még a tanárok szívesen segítenek a diákoknak és mindent megtesznek azért, hogy a diák megértse az adott tananyagot.

Milyen új szokásokkal, hagyományokkal találkoztál, amelyekről még azelőtt sosem hallottál?

Míra: Kedvencem a „Vappu" volt, ami a május elseje itt Finnországban. Nem a munka ünnepeként tartják számon, hanem a diákság napjaként. Minden gimnáziumban végzett finn embernek, van egy fehér matróz sapkája, amit még anno a ballagásukon viseltek, majd egy meghatározott időpontban ezen a május elsejei napon újra ünnepélyesen felvehetik. Melyik ez a pillanat? Poriban az a szokás, hogy az egyik szép parkban a híres-neves medveszobrot, ünnepélyes keretek között, a finn himnuszt elénekelve a különböző karok diákelnökei letisztítják az összegyűlt tömeg előtt, és vezényszóra megkoronázzák a saját matrózsapkájával, ez a jel, mindenki másnak is. Az este pedig az ivásról szól, a finnek nem sajnálják a májukat.

Zsófi: Több dolog is, például megesett, hogy az egyik vizsgám előtt két héttel kiadták konkrétan a vizsga feladatait, vagy akkor is meg kell tartani az ajtót a másiknak, ha az még kilométerekre van, ezen kívül a buszokat a megállóból kell leinteni, hogy megálljanak, majd leszálláskor elköszönni a sofőrtől, továbbá, hogy a városban található egy Gay-negyed.

Eszter: Itt Alcoy-ban május elején egy történelmi esemény emlékére rendeznek egy három napig tartó fesztivált melynek a neve Moros y Cristianos. Az esemény fő attrakciói, hogy a lakosok többsége beöltözik az akkori kor viseletébe és felvonulnak az utcákon, mindezt megspékelve egy kis spanyol mentalitással, ahol a zenének, a táncnak és a jókedvnek semmi nem szabhat határt. Ez az esemény számomra, kissé meglepő volt, hiszen nálunk Magyarországon a történelmi eseményekhez kötődő megemlékezések nem vidám hangulatban telnek, de hát a spanyol virtus az spanyol virtus.

Volt olyan élményed kint, ami megcáfolt vagy megerősített általános sztereotípiákat az ott élő

emberekkel, vagy magával az országgal kapcsolatban?

Eszter: Eltelt egy pár hétbe, hogy megszokjam, hogy a spanyol mentalitás szinte megköveteli, hogy semmilyen megbeszélt időpontra ne érkezzenek időben. Ezek a pontatlanságok, nem csak egy-egy szervezett találkozó esetén voltak jellemzőek, hanem egy tanóra esetén is. Általánosságban az óra kezdés után 10-15 perccel érkeztek meg a diákok és ez a tanár számra sem volt meglepő. Ahogy az egyik Erasmus-os barátom rendkívül jól összefoglalta: „Ha 9-es találkozót beszélsz meg a spanyolokkal, akkor ne lepődj meg, ha 9:45-re érkezik, hiszen az is 9 órakkor van, igaz, 45 perccel később de az már nem lényeges számukra"

Hogyan viszonyulnak a külföldiek, ahhoz, hogy magyar vagy? Mit tudnak Magyarországról?

Míra: Különbségeket tapasztaltam ebben a témában. Egy mexikói lány rögtön rávágta, hogy ha magyar vagyok, akkor német az anyanyelvem, viszont az európaiak többsége ismeri Budapestet, vagy már járt is ott. Másik meglepő pillanat az volt, mikor egy srác megemlítette nekem Orbán Viktor nevét, mikor említettem, hogy honnan származom.

Zsófi: Nem sokat, bár viszonylag sok embertől hallottam, hogy jártak Budapesten, vagy épp oda készülnek. Talán az olcsósága a legismertebb.

Eszter: Amikor a kezdetekben kérdezősködtünk egymástól, hogy ki hova való, akkor, amikor rám esett a szó, akkor sokan visszakérdeztek, vagy csak kissé összezavarodottan bólogattak. Majd a későbbi beszélgetések során kiderült, hogy nyilvánvalóan a Magyarországhoz közeli országokból érkezettek pontosan tudják, hol helyezkedik el, mi a fővárosa és esetleg már jártak is Magyarországon és tetszett nekik.

Volt olyan élmény/hely/találkozás valakivel, ami után, azt mondtad, „na emiatt, már megérte beadnom a pályázatot és ide repülnöm…"?

Zsófi: Az első alkalom, amikor először találkoztam a többi cserediákkal, akik ugyanabban a cipőben jártak, mint én, az otthonuktól távol, egyedül, egy új időszak kezdetén. Jó volt megtapasztalni, hogy mindenki más, rengeteg különböző helyről érkezünk, mégis számtalan közös dolog van bennünk, eleinte leginkább a kollégium tűzjelzőjének utálata.

Eszter: Igen, volt egy pár élmény, érzés, hely, gondolat, ami miatt igazán megérte ez az utazás. Többek között az egész élmény, amit a legjobb barátnőmmel élhettem át. Ebben az öt hónapban sokkal szorosabb barátságba kerültünk, annak ellenére, hogy azt hittem, hogy tíz év barátság után nem lehetünk jobb barátok. De mégis. A helyek, amiket bejártunk, valami fantasztikusak voltak. Legjobban a Mallorcai utazásunkat emelném ki, ahol bár először bosszúsan konstatáltuk, hogy az a busz, ami felvinne minket a hegy tetejére nem jár, életünk legjobb balszerencséjévé vált. Az utat végül egy autóút mellett az erdőben és a sziklákon kellett megtennünk, ahonnan persze lélegzetelállító kilátásban volt részünk arra a területre, ahol a tenger találkozik a sziget sziklás partjával. Egyszerűen gyönyörű volt. Emellett, nagyon örülök annak is, hogy sokat fejlődött az emberekkel való kommunikációm módja, a nyelvhasználati magabiztosságom, így amikor hazamegyek, sokat profitálhatok ebből a szerzett tulajdonságból.

Milyen jó tanácsaid vannak a leendő Erasmusos-ok számára?

Eszter: Az első dolog, ami eszembe jut, az elsőre kissé zavarosan fog hangzani, de miután már részesei vagytok az Erasmusnak, pontosan fogjátok tudni, hogy mi is a mögöttes tartalom a mondat mögött. A lényeg az, hogy mindent időben kezdjetek el, például szállást keresni, dokumentumok intézését elvégezni, mert sosincs korán semmihez. Illetve, ne nagyon tervezgessetek előre, mert az élet úgy is egy kicsit megkavarja a történéseket és így vagy úgy, de teljesen más fog történni, mint amit elképzeltek. Na és persze a legutolsó dolog, hogy merjetek belevágni nyugodtan a pályázásba, hiszen sok barátra lehet szert tenni és nagyon sokat lehet tanulni saját magunkról is. Kitapasztalhatod, hogy mennyire vagy önálló, milyen kihívásokkal tudsz megküzdeni egy idegen országban és rájössz, hogy távol a családtól, barátoktól, ismerős helyektől mi is az, ami igazán fontos számodra az életben.

Kiemelt kép forrásA: pexels.com