„A szorongás a szabadság szédülete”- avagy hogyan félhetünk és igényelhetünk valamit egyszerre?

Már szemhéjunkra vetődne az álom, amikor hirtelen megtámadnak minket az olyan velős gondolatok, mint hogy „az állatok fura óriásnak látnak bennünket?" vagy éppen „mi volt az ősrobbanás előtt?", esetlega kérdés, hogy miért merülünk ki ennyire egy olyan napon, amikor voltaképpen semmi értelmeset nem csináltunk, csak húztuk az igát valahol? 

​Egy olyan világban élünk, ahol semmi nem állandó, kivéve az átlagos, unalmas dolgok az életünkben, amitől valahogy nem szabadulhatunk. Más se tart minket életben, csak a tudat, hogy ettől egy nap megszabadulunk, mondjuk egy pénteki buli, egy hosszúhétvége vagy éppen egy egyhetes nyaralás formájában. Egyszóval a leghőbb kívánságunk nem más, mint a szabadság.

Milyen egyszerűnek is tűnhet, hogy egy csapásra minden problémánk megoldódik, ha feloldanak minket a mindennapok görcsei alól. De valóban ez lenne az egyetlen stresszfaktorunk, a szabadság hiánya?

Irvin Yalom amerikai pszichológus szerint korántsem. Yalom nevével leginkább a bestseller listákon találkozhattunk, olyan művek kerültek ki a kezei közül, mint A magyar macska átka, Terápiás hazugságok, vagy éppen az Amikor Nietsche sírt. A kutató azonban nem ismeretlen a tudományos színtéren sem, sőt. Egyik tanulmányában az ember négy általános, legnagyobb félelméről írt, melyeket végső félelemnek nevezett el. Az eredeti sorrendben ezek a félelem a haláltól, a szabadságtól, az értelmetlenségtől és az izolációtól, azaz az elszigetelődéstől.

Ha jól megnézzük, ezek mindegyike egy egyértelműen negatív állapot, hiszen sem halottan, sem magányosan, sem értelmetlenül nem érezné boldognak magát az ember- bár tény, hogy egy hosszan fennálló szituáció ezt az észlelést és értékelést is képes lenne megváltoztatni (szubjektív jólét és a lottó ötösök kapcsolata). Ezzel látszólag szembe megy a szabadságtól való félelem, pedig, ha jobban belegondolunk, magában hordozza a másik hármat is. A szabadság ugyanis nem feltétlenül jelenti azt, hogy biztonságban, értelmesen vagy közösségben éljük az életünket: könnyen megtörténhet akár az ellenkezője is, de még inkább az, hogy az oly régóta áhított állapottal nem tudunk élni.

Az olyan eseteket, amikor valamire egyszerre vágyunk, vagy igényelünk, és egyszerre félünk attól, hogy bekövetkezik, antinómiának hívjuk, mely egyfajta paradoxon. A szó görögül remek leírás is egyben, jelentése „ellentmondás a törvényben". Immanuel Kant német filozófus négy nagy antinómiát különített el. Az első szerint a világ lehet akár térben-időben véges, de feltételezhető ennek ellentéte is, a második szerint minden összetett test egyszerű kiterjedt testekből áll, de számba vehető az is, hogy nem létezik egyszerű test, mert akkor nem lenne elképzelhető a kiterjedés. A harmadik azt írja, hogy a világon semmi sem történik szabadon, de ennek ellentéte is sejthető, vagyis, hogy a szükséges okságon kívül van még szabad okság is. A negyedik és egyben utol pedig azt ecseteli, hogy a világon léteznek szükségszerű dolgok, de lehetséges az is, hogy nem. Frusztráló ilyen mondatokat olvasni, nemde? Kant azonban nem hagyta ennyiben, konkrét megoldásokat ajánlott a helyzet megoldására, de legalábbis egyfajta új rendszerszemléletet, melynek segítségével keretbe tehetjük a minket ért élményeket, melyekből gondolataink sarjadnak.

Most, hogy ilyen szépen eljutottunk az alcímhez, itt az ideje, hogy a címben szereplő idézetre vessük analizáló szemeinket. Az mondat a koppenhágai Szókratésznek nevezett dán filozófus, Kierkegaard tollából ered, és azt hivatott lefesteni, mennyire nem tudunk élni a kezünkbe adott igényeinkkel. Először is különítsük el a szorongást a félelemtől: a félelemnek mindig konkrét, tudatosult tárgya van, azaz valami, amire irányul: félelem a pókoktól, vagy éppen az ablakon bekukucskáló ufóktól: a félelem a realitástól elrugaszkodva is ugyanaz az érzés marad, az egész világon egységes mimikával, gesztusokkal, hanghordozással.

A szorongásnak jóformán ezer arca van: minden ember máshogy éli meg, és az benne a legijesztőbb talán, hogy magától az ismeretlenül félünk, már a probléma tényleges időszerűsége előtt. Ezért érinthet meg minket Kierkegaard idézete: tudatosítja bennünk a félelmünket, de pont azért, mert egy ilyen tág fogalomról beszélünk, ez a fajta rácsodálkozás nem enyhíti a bennünk található feszültséget. Vajon te tudsz élni a szabadságoddal? 

kép  forrása: pexels.com